Utánad a sötétségbe [☆Átírás Alatt☆]

Az együtt töltött nap

Sziasztok!

Bocsi a hosszú elmaradásért, ezért most remélem egy jó kis fejezettel kárpótolhatlak benneteket. Igyekszem a többivel is. Ha tetszik akkor komizzatok és vote-oljatok! :)

Jó szórakozást!!!

"Játszani akarsz?" – évõdött velem Neji. – "Csak rajta. Nem fogom hagyni magam!" – ezzel a lendülettel nekem iramodott. A felém vezetõ úton megformálta a szükséges kézjeleket, a kezébe gyûjtötte a chakrát, majd egy vízostor jelent meg a keze körül.

"Tehát víz stílus." – mosolyodtam el, s felkészültem a harcra. Pár méterrel hátrébb ugrottam, s az arcom elõtt a két kezemet keresztbe tettem. – "Ne aggódj! Én sem fogom hagyni magam!" – Lehunytam a szemem és összpontosítottam a chakrámat a két végtagomba. A sok edzésnek hála – amit apám erõltetett – megtanultam gyorsan és pontosan koncentrálni a bennem kavargó chakrát.

Néhány másodperc múlva kipattantak a szemeim, s körülöttük kiduzzadtak az erek. Aktiváltam a Byakuganom. A segítségével gyorsan felmértem az ellenfelem Tenkecu pontjait és chakráját. Hihetetlen mennyisége volt. Nagyon ledöbbentem, de nem hagytam, hogy eltántorítson. A következõ pillanatban Neji nekem ugrott és a keresztbetett kezembe csapott. Sikeresen kivédtem a támadását, de azonnal jött a következõ ütés.



Már vagy egy órája harcoltunk és még mindig döntetlen volt a csata. Engem nagyon kimerített a sok Byakugan használat, de ahogy elnéztem Nejit, úgy tûnt, nem nagyon akar sem fáradni, sem pedig veszíteni.

A jobb tenyerével el akart zárni egy fontos chakrapontomat, de még éppen idõben eszméltem fel, s elugrottam elõle. A zöld fûre érkeztem, de nem hagyott menekülni. Vadul kapkodtam a levegõt, ugyanis egy másodpercem sem volt a reagálásra. A kezeimet ökölbe szorítottam és védekezõ állásba helyezkedtem. Abban a pillanatban megjelent elõttem, de nem támadott. Kiegyenesedett és egy ravasz mosoly jelent meg az arcán. A jobb kezét a csípõjére tette és ellazította az izmait, végtagjait.

"Mit csinálsz?" – kérdeztem értelmetlenül. – "Támadj!"

"Ugyan miért támadnék? Hisz már elvesztetted a csatát!" – az arcán szélesebb lett a vigyor.

"Mégis......." – kezdtem el a mondatot, de nem tudtam befejezni. Egy szemmel láthatatlan mozdulattal eltûnt elõlem és már csak azt vettem észre, hogy kirúgja a lábamat alólam, s a hátamra esem. Rám vetette magát és a szilárd talajhoz szegezett. Erõs, mindent látó szemét rám irányította, valamint a kezeimet lefogta, közrezárva vele a fejemet. Közelebb hajolt hozzám - így már csak pár centi választott el minket egymástól – egészen a fülemig és belesuttogta:

"Azt hiszem én nyertem." – kacagott és becsukta a szemét a nevetéstõl.

Volt alattam egy kisebb kavics, ami nagyon nyomta a hátamat és a fejemet is beütöttem földetéréskor, ezért most borzasztóan sajgott. De abban a pillanatban úgy éreztem, sehol máshol nem lennék szívesebben. A szívem majd kiugrott a helyérõl, valamint a pulzusom az eget verte. Barna hajtincsei szépen keretezték arcát, s szürke szemei engem kutattak. Megbabonázva figyeltem az arcát, a szemét az állkapcsát. Minden vonását.

Pár perc elteltével a mosoly lehervadt az arcáról. Nem értettem, hogy mi baj lehet, de ekkor megszólalt.

"Hinata......" – elengedte az egyik kezem és kisöpört egy kósza hajtincset az arcomból. – "Hinata.... én...." – próbálta elmondani, amit annyira nyomja a lelkét, de nem tudta. Látszott rajta. Egy sóhajt eresztett el, megrázta a fejét és elkapta a tekintetét rólam. Felállt rólam és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Elfogadtam a segítséget és felálltam.