Az utolsó

Büszkeség és balítélet

A lány belépett a Denem kúriába. Vegyes érzelmek kavarogtak benne, tudta, hogy Draco megúszhatja az egészet, ha feladja magát, mégsem örült annak a gondolatnak, hogy a fiúnak oda kell mennie. Draco már ott várt rá a fotelben, és ahogy nyilt az ajtó, már ugrott is fel, hogy köszöntse a lányt.

- Na? - szalad oda Ametishez.

- 4 hónap. - a lány nem tudta, mit mondjon, 4 hónap nem volt a világ, de az Azkabanban az borzasztóan soknak számított. 

- Az...az jó.- nyugodott meg a fiú. - Mármint nyilván nem jó, de...

- Még mindig ez a legjobb lehetőség. - fejezte be a lány.

A fiú, aki eddig mozdulatlanul állt, most felemelte a kezét és megsimogatta a lány arcát. Átölelte, Ametis érezte, ahogy Draco megkönnyebbül. 

- És te? Nem bántott senki? Jól vagy? - kutatta át szemeivel a lány arcát.

Ametis nagy levegőt vett, tudta, hogy sok erőre lesz szüksége, hogy ezt elmondja. 

- Találkoztam Hermione Grangerrel.

A fiú arcán különös arckifejezés jelent meg. 

- Segíteni akar. Elintézi, hogy hamarabb elengedjenek, ha meglengeted a fehér zászlót.

- És ha nem? Akkor bújkálok tovább és...

- Nem lehet. Láttak kijönni innen, még idő kérdése és újból felbukkan egy csapat auror. 

A fiú nem mondott semmit. Egy percnyi néma csend után végre megszólalt.

- Holnap odamegyek.- jelentette ki határozottan.

- Mi?

- Tudod, hogy nincs jó választás. De ez a jobb.Csak...ne legyél ott holnap. Nem akarom, hogy lásd.

A lány a fiú nyakába kapaszkodott. Ajkaik egymáshoz tapadtak, a végtagjaik összegabalyodtak. A fiú végigcsókolta a lány nyakát és a könnyű testet felkapta az ölébe. A lány lábait a fiú dereka köré tekerte, amíg a fiú ajka vissza nem talált a lányéra. Ametis háta nekivágódott a lány szobájának az ajtajához, Draco pedig egy pillanatra elhúzódott, hogy lenyomja a kilincset. Szinte beestek a szobába, mindenesetre elég nagy volt a lendület, ahhoz hogy a puha szőnyegre essenek.

- Ugye nem ütötted meg magad? - kérdezte Draco aggodalommal teli szemmekkel.

A lány válaszként lehelt egy csókot a fiú arcára. A fiú feltápászkodott a lányról és finom kezeit megfogva felhúzta magához. A lány a fiú nyaka köré fonta a karjait és mélyen a szemébe nézett. A gyönyörű szürke szempár vágyakozva olvadt össze a kékkel.

- Nem akarom, hogy ennek az éjszakának vége legyen. - suttogta a fiú.- Többé nem engedem kicsúszni a kezeim közül a dolgokat.

- Jaj, Draco - susogta a lány is.

Ajkaik eggyé forrtak. Testük és lelkük is.

.

A fiú már korán elment. Ahogy kimászott a lány mellől az ágyból, megcsapta a hideg és tudta, hogy egy darabig nem lesz semmi, ami melegítené őt, csak a hideg marad.

.

- Draco Lucius Malfoy! - A tárgyalás megkezdődött.

Eleinte senki sem akarta elhinni, hogy a fiú csak úgy megjelnet, csak a miniszter tudott róla.

- Ítéleted...- ám a gyors ítélkedés nem fejezhette be, mert egy lány rohant fel a magaslatra.

- Állj! - kiáltotta. A teremben minden szem rá szegeződött, ám a lányt csak két tekintet égette, Dracoé és Hermione Grangeré.

- Ki maga?- kérdezte a miniszter.

- Margret Mabella Denem, Voldemort húga! Nem igaz, hogy nem ismer meg!

A tömeg egy emberként szisszent fel, a levegő megfagyott.

- Ne! - szólt a lány, amikor látta, hogy a miniszter szólni kíván. - Azért jöttem, hogy tisztázzak dolgokat.

- Ne!- suttogta Draco hátulról.

- De maga halott! - szólt valaki.

- Mint látja, nem vagyok az.- tárta szét a karjait a lány.

- Kisasszony! Ha nem fejezi be, maga is az Azkabanba kerül, mint, ahogy az pár évvel ezelőtt meg kellett volna történjen.

- Most nem rólam van szó, ez egy tárgyalás, miniszter úr! Valaki azt mondta, remek ügyvéd lennék, szóval ezért jöttem.

- Ha jól értem, maga...maga akarja megvédeni azt a bűnözőt?- bökött undorodva Dracora.

- Jól érti! Éppen ezért jöttem!