Draco Malfoy a csata után egy idegen házban ébred. Egy fekete hajú lány tornyosúl föléje. Hogyan alakul majd az ő történetük? És milyen titkok derülnek ki a lányról?
Figyelem! Ez egy általam kitalált történet, szóval lehet, hogy pár dolog nem fog e...
A tágas nappali kellős közepén álltak mind a ketten. Ametis visszaadta a pálcáját a fiúnak. Draco végigsimított a fadarabon, mintha már évek teltek volna el azóta, hogy nem érintette meg. Ismerős bizsergés támadt fel benne, mintha egy régi baráttal találkozott volna. Furcsa, gondolta Draco, ez az egyetlen, ami a régi életéből megmaradt.
- Kezdhetjük?- kérdezte a lány, kizökkentve Dracot az ábrándozásból.
- Kezdhetjük. - mondta a fiú és Ametis felé nézett. A lány mellé állt, kicsit úgy, hogy a teste feléje fordult.- Figyelj! Valami igazán egyszerűvel kezdjük. Mondd utánam: Wingardium Leviosa. - suhintott egyet a pálcával, azzal egy kis vázát emelt a levegőbe.
A lány kivette a pálcát a kezéből, elismételte a szavakat, s egy fél másodperc multán már minden lebegett a szobában. Draco szeme tágra meredt, neki órákba telt ezt megtanulni, a lány számára pedig látszólag semmi nehézséget nem okozott az egész szobát a levegőben tartani.
- Na, most ismételd: Lumos. - mondta, miután feleszmélt az előbbi csodálkozásból.
A lány elsuttogta a pálcának, s lőn világosság. Olyan fényáradat töltötte be a szobát, mint még soha. Ametis ott ragyogott a közepén a fehér fény. A fiú már-már azt hitte, meghalt és ez a túlvilág, hiszen ilyen szép angyalok csak ott lehetnek.
Egész este gyakoroltak, a lány már jópár varázslatot, átkot és rontást ismételt el Draco után, de lassan fáradt, érezte hamarosan elfogy az ereje. Évek óta nem varázsolt, s mintha a pálca súlya húzta volna lefele. Nem szólt, mert látta a fiún, hogy egy rövid időre elfelejt minden rosszat. Ettől nem akarta megfosztani.
Egyszeribe a fejéhez kapott, a feje lüktetni kezdett, a lábai elgyengültek, s nagy szerencséjére Draco kapta el, máskülömben biztosan a földön végezte volna. Egész testében remegett, s olyan fájdalom hasított belé, amilyet még sosem érzett. Haja hollófeketéből fehérré változott, úgy remegett a fiú karjában, mint egy szellem.
- Hippokrax.- suttogta a fiú.
Ametis lassan konyította a szemét. A fájdalom kiszivárgott a testéből. Az arcába és a hajába visszatért a szín, csak egyetlen fehér hajtincs maradt, kontrasztot alkotva a lány ébenfekete hajával. Mindez pillanatok alatt történt, fiúnak ideje sem volt felfogni.
- Már jól vagyok.- tápászkodott fel a lány, olyan gyorsan, mintha égette volna a padló. Kiszabadította magát a fiú karjából, lassan hátrálni kezdett.
Draco értetlenül bámult rá, még mindig ott gugolt a földön.
- Nem vagy jól. Az előbb még azt se tudtam volna megmondani élsz-e vagy meghaltál. - a fiú dühös volt, legalábbis azt hitte, hogy dühöt érzett. Aztán a lány riadt szemébe nézett és rájött, hogy nem düh, aggondalom az, ami átjárja. A lány szinte idegen volt számára, mégis valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, aggódott érte.
- Mint látod, teljes mértékben élek. - mondta a lány, arcán pedig egy különös, távolságtartó vonás jelent meg. - megfordult és kirohant a nappaliból.
A fiú nem tudta nézni, ahogy elmenekül, így utána ment. A lány szobájának ajtaja nyikorogva tárult ki. Ametis az ágyán ült, és magaelé bámult a semmibe.
- Miért mondtad azt, hogy nem tudsz varázsolni?- kérdezte a fiú halkan. Ametis arcát fürlészte, de azon még mindig nem volt semmi.
- Mert ha én varázslok, annak katasztrófális következménye lesz. Vagy rám nézve, vagy másokra. - mondta végül egy kis hallgatás után.
Draco bennebb lépett a szobába, leült a lány mellé az ágyra.
- Miért itt rejtett el anyám? Mikor utoljára kérdeztem, azt válaszoltad, azért, mert mugli vagy és nem gyanakodnának. De így? Mi oka lett volna anyámnak engem ide hozni? - hangjában nem volt számonkérés, csupán kíváncsiság.
- Anyád okos asszony. - mondta, majd elhallgatott. Kisvártatva a fiúra nézett majd így szólt:- Nekem nem szabad varázsolnom, ahogy neked sem. Hiba volt a ma este, sajnálom. - végre megjelent valami a lány arcán, egy kristályos könnycsepp, ami finoman gördült végig az ajkáig, majd hangosan koppant a földön. A fiú szava egy pillanatra elakadt, hirtelen olyan zavarossá vált minden.
- Amikor először varázsolni láttalak, még pálca sem kellett hozzá. Pusztán az akaratod. A legnyagobb varázsló lehetne belőled. - mondta Draco, és próbálta elfelejteni azt az apró könnycseppet, és kiűzni a fejéből a zavaros érzéseket.
- És pontosan ezért nem szabad nekem varázsolnom. - nézett rá végre a lány. - Veszélyes vagyok, Draco. Egy szörnyeteg. - hangjában fájdalom csendült.
A fiú megfogta a kezét, nem tudta, hogy mi készteti erre, de így tett. Ametis az összekulcsolt kezükre nézett.
- Nem vagy szörnyeteg, Ametis. Nálad csodálatosabb embert még életemben nem láttam. - kicsit mintha megelpődött volna, hogy ezt tényéleg kimondta. - Sok szörnyeteget láttam már, én sem vagyok Szent, de te Ametis, tiszta vagy. Ilyen türelemmel és kedvességgel rég nem beszélt hozzám senki.
- Köszönöm, Draco.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
