Az utolsó

Szeptember 29

Ametis szeme máson is megakadt, amikor az újságot nézegette. Szeptember 29., ez a dátum szerepelt rajta. A lány bele sem gondolt abba, hogy milyen nap, vagy hónap lehet. Draco olyan boldog volt, szabadnak érezte magát. Ott álldogált a tűzhely mellett, és vidáman fütyörészve készített valami ennivalót. Ametis őt bámulta, a kecses mozdulatait, ahogyan felvágja a hozzávalókat, vagy ahogy beleszórja őket az edénybe. Abban a pillanatban nagyon nehezére esett kimondania azt, ami nem titkolhatott a fiú elől.

- Szpetember 29.-e van. - próbálta felvezetni a mondandóját.

Draco felé nézett és kérdőn felvonta a szemöldökét. Mintha azt üzente volna: igen, folytasd.

- Draco, ma van a születésnapom. - mondta Ametis végül. 

- Miért nem említetted előbb? Akkor főzhettem volna olyat, ami jobban illik egy ünnepséghez. - mosolygott a fiú, majd észrevette, hogy Ametis arca megváltozik. - Mi a baj?

- Bonyolúlt. - csak ennyit mondott. 

- Tudom, hogy különös, de azt sem tudom, hány éves leszel. - sétált hozzá Draco és leült a székre úgy, hogy szemben helyezkedhessen el. - Valahol biztosan találok még gyertyát, és talán lesz időb összeütni egy tortát is. 

Ametis nagy levegőt vett.

- 66 éves lettem. - mondta.

 Dracoból kitört a nevetés. Úgy kacagott, hogy a szemét is becsukta közben, csak amikor kinyitotta, akkor látta meg Ametis komoly arcát. Egyszeribe abbamaradt a nevetés.

- H..Hogyan? - kérdezte zavarodottan.

- 1932-ben születtem, mindössze hat évvel a bátyám születése után. 

Dracoba mintha villám csapott volna bele. Olyan könnyen feldolgozta azt, hogy ez a fiatal lány Tom Denem húga, hogy meg sem fordult a fejében, milyen idős is volt a Tom Denem. Hirtelen zavar lett úrrá a gondolatain, s sehogyan sem fért meg Ametis képe a korának gondolatával. 

- Nem akartam eltitkolni előled, egyszerűen csak így alakúlt. - nézett félénken a fiúra - Attól a naptól, hogy Tomot eltűnt, addig a pontig, hogy Narcissa megtalált, eltelt majdnem ötven év. Amikor anyád megtalált, csecsemő voltam. Nem tudom, hogy mi történt 48 év alatt, de a testem nem öregedett egy pillanatot sem. Amikor visszahoztam azt az embert a hlálból, akkor az jutott eszembe, talán ehhez a képességemhez lehet valami köze, tehettem valami magammal, hogy életben maradhassak. 

Draco próbálta befogadni a hallottakat, de nehezére esett. 

- Ez...- kirtelen annyi kérdés tevődött fel a fiúban, hogy azt sem tudta mivel kezdje. - Hogy talált meg az anyám? 

- Nem tudom, sosem beszéltem erről vele. - rázta a fejét a lány.

- Nekem ez úgy tűnik, mint egy izgalmas rejtény, aminek utána kell járnunk. - Draco arcán felvillant egy mosoly. 

Ametis összezavarodott.

- Te nem haragszol rám? Nem vagy összezavarodva? - nézett a fiúra kételkedve.

- Nem haragszom rád. Kicsit tényleg összezavar a gondolat, de ez még különlegesebbé tesz téged. - Draco felállt a székről és átölelte a lányt. 

- Nem akartam rád ijeszteni. - motyogta Ametis Draco vállába - És tartottam attól, hogy bolondnak nézel majd, és el sem hiszed. 

- Nincs semmi baj, kedvesem. - símogatta a lány puha fürtjeit Draco. 

- Becsszó? - nézett a szemébe Ametis. 

Draco csak bólintott és megcsókolta a lányt. Ametis kicsit eltolta magától a fiút. 

- Gyere, akkor mutatok mégvalamit. - megfogta a kezét, elvezette az asztaltól, majd a szoba egy sarka felé vette az irányt. 

- Most se ijedj meg. - szólt Dracohoz, majd felnyúlt egy piciny kapcsolóhoz, a konyhát pedig betöltötte az elektromos áram mesterséges, sárga fénye.