Az utolsó

Üzenet

Ahogy közelebb léptek, észrevették, hogy a vér nem a madárhoz tartozik. Az állat egy sebből sem vérzett, annak ellenére sem, hogy testével áttörte az ablak üvegét. 

- Megnézzem én, vagy megnézed te?- kérdezte a lány az apró papírra célozva.

- Hagyd, majd én.- felelte a fiú, majd óvatosa a kezébe vette a baglyot és megsimogatta. A véres levelet lassan elvette a madártól, és vigyázva kibontotta. Félt attól, hogy nem fog tetszeni az, ami a levélben áll.

                         Elkaptak.

Csak ennyi állt benne. Csupán ez az egy szó. A fiú mégis úgy ejtette le a szilánkos földre, mintha a fecni égetett volna. Ő maga is a szilánkok közé zuhant volna, ha Ametis nem zárja a karjaiba. A lánynak nem kellett lehajolnia ahoz, hogy elolvassa, mi áll a papíron, úgy tekergett rajta az írás, hogy messziről is tökéletesen le tudta olvasni.

- Ez...nem történhet meg.- ocsudott fel a fiú.- Meg fogják ölni!- üvöltötte.- Utána kell mennem! - arcán zavartság tükröződött, ujjait a vér foltozta pirosra. Ametis szorosabban vonta magához Dracot.

- Ne! - suttogta a lány. - Akkor minden hiábavaló volt, Draco. Akkor teszed a legjobban, ha itt maradsz. 

A lány elhalgatott, a kezét a fiú arcára tette és megsimogatta.

- Ne tedd ezt se vele, se velem, és legfőképp magaddal ne tedd. - suttogta.

A fiú szorosan magához húzta. A könnyei lassan átitatták a lány pólóját. 

- Megoldjuk.- biztatta a lány.- Mindig megoldjuk!- felemelte a fejét a fiú vállaról.- Pihenj egyet, jó? Nagyon hosszú napunk volt ma. 

A fiú nem szólt semmit, felemelte a fejét, bólintott, majd lassan elindult az ajtó felé. Féluton azonban megtorpant.

- Gyere velem- fordult hátra - kérlek. - olyan szomorúan csengtek a szavai, hogy a lány szíve majd meghasadt. Bólintott és elindult a fiú után, finoman megszorította a kezét.

Aznap éjjel úgy aludtak el, hogy nem lehetett megmondani hol kezdődik az egyik és hol végződik a másik. Összegabalyodva, egymást ölelve zuhantak álomba. Draco úgy kapaszkodott Ametisbe, mintha ő lenne az utolsó mentsvára.