Vissza hozzád || ✔️

Kezembe veszem az irányítást

- Újabb kört? - ajánlotta fel Erik, hogy tölt még nekem egy kis bort. 

- Jöhet - toltam elé a poharamat.

- Én megértem, hogy felkúrt a helyzet, de mi volt? Mert semmit nem mondtál, csak annyit, hogy szükséged van valakire, akinek ugyanolyan elbaszott élete van, mint neked - próbálkozott rávenni, hogy meséljem el neki az elmúlt szituációt.

- Oké - adtam meg magamat. - De akkor lehet kellesz még egy üvegnyi - utaltam arra, hogy nem igazán rövid eseményekről van szó.

- Gond el szál se - biccentett a fejével a szekrény felé. Ilyenkor jó, ha Erik szüleinek borászatuk van.

- Jó, akkor kezdjük az elején - sóhajtottam.

Áronék háza előtt állva sokáig gondolkodtam, hogy tényleg jó ötlet volt-e ide jönni, aztán eszembe jutott, hogy "baszki, hát ő hívott téged". Így beszívtam a levegőt és benyomtam a kapucsengőt, de hiába. Senki sehol. Basszus, most mit csináljak? Másszak be a kerítésen?? Mi vagyok én, Lia?! Ugorjak le egy helikopterről, pont úgy, hogy a bejárat elé érkezzek? Ez jó, ötlet lenne, ha nem lennék tériszonyos, annyira, hogyha felállok a székre már szédülök. Annyira idiótának éreztem magamat, hogy most mi tévő legyek? Hogy az Isten..... A kilincset meg se néztem, pedig, amint lenyomtam, kinyílt az ajtó. Ész, Kamilla, ész.

- Hahó - nyitottam be a bejárati ajtón. Baszki, nem vártak? Vagy itt van/volt egy betörő, aki nyitva hagyta az ajtót? Áááá, dehogy, mert valahonnan zene szűrődik ki. Vagyis, hogy helyesbítsek Árontól, mert Dóri a kórházban, a Kamilla nevű lányával, a szülei meg nem hiszem, hogy hallgatnak Eminemet. Habár, ki tudja. Manapság, már minden lehet. Mivel senki se jött ki, elindultam a hang irányába. Sejthettem volna, hogy itt valami csalafintaság történik, na de, hogy ekkora!! Ez nem is csalafintaság, hanem egyenesen átbaszás. Az a kép, ami engem fogadott, beégett rendesen a retinámban és az tuti, hogy ott is fog maradni. Az ajtón benyitva (természetesen kopogtam előtte!!!!) Áron és Pálma különös pozíciókban voltak, amit ha szépen akarok fogalmazni egyfajta előmenetként határoznék meg. 

A látványtól lefagytam és felő, hogy a gyomorsavam feljön, de nem csak én sokkolódtam le, hanem Áron is.

- Te mit csinálsz itt? - förmedt rám. Ember, mi ez a heves hangsúly?

- Én? Te hívtál - eszméltem fel a sokkból. Mondhatni ez már krónikus. Egyikből esem át a másikba.

- Mi? Elnéztél valamit, mert nem hívtalak - rázta meg a fejét. A legnagyobb csodálatomra Pálmán nem láttam semmiféle érzelmet. Nulla. Hmmm....

- Na, ne szívass. Itt van - mutattam felé a készüléket.

- Te ilyeneket írsz, baba???  - sipította Pálma, akinek a hosszú (pót)haja körbelengte Áron vállát.

- Mi a lófasz? - gondolkodott el Áron hangosan.

- Erre én is kíváncsi vagyok - nyeltem le, amit először akartam mondani.

- Most mi van? Te még szereted ezt? - pillantott rám lenézően Pálma.

- Pálma - vette észre ezt a nézést Áron is, aki tudta, hogy ezért ugrok.

- Ezt? Ezt? Mi vagyok én, valami állat? Mert ha igen, akkor remélem, nem bános, hogyha neked megyek - vágtam vissza.

- ÁRIIIKA. Mondj már valamit - sóhajtotta Pálma. Annyira furcsán viselkedik. Most írta az ő barátja, hogy szereti az exét, erre ő még csak nem is tűnik idegesnek. Fordított esetben én Áron, már megöltem volna.