Vissza hozzád || ✔️

Titkos hódoló?!

Tudom 2 hét múlvára ígértem a részt, de ezt hamarabb megírta, szóval íme 💕

- Mit akarsz? - léptem ki az ajtón és gondosan behajtottam magam mögött, hogy Lia még véletlenül se hallgatózzon, pedig szokása.

- Kiesett a fülhallgatód a zsebedből még tegnap. Gondoltam visszaadom - kezdte el nehezen a beszélgetést.

- Komolyan Áron?? Ezért jöttél?? - tártam szét a karomat "ilyen nincs" stílusban.

- Mit vársz tőlem? Mit mondjak?

- Tudod, mit Áron. Semmit - kaptam ki a kezéből a fülesemet, majd megfordultam, hogy faképnél hagyjam, amikor is megszólalt.

- Oké - sóhajtotta. - Tudunk most beszélni?

- Eddig szerinted mit csináltunk?

- Úgy értem nem az ajtótok előtt, egy bérház folyosóján - egészítette ki.

- Jaaa, hogy úgy - világosodtam meg. - Gyere be.

- Inkább sétáljunk közben - javasolta.

- Jó, csak felveszem a kabátomat - löktem be a lábammal az ajtót, hogy gyorsba leakasszam a kabátomat.

- Hova? Hova? - dugta ki a fejét Lia a nappaliból.

- Áronnal elmegyek tisztázni a dolgokat, majd jövök nemsokára. Telefont nem viszek, ne is hívogass - intettem neki.

- Én drukkolok - ordította.

- Felesleges - legyintettem, majd becsaptam magam mögött az ajtót. - Mehetünk - húztam össze magamon a cipzárt, de az bekapta a hajtincsemet, mire én szisszegve kitéptem onnan.

- Béna vagy - fojtotta vissza a vigyorát Áron.

- Te meg szemétláda - vágtam rá zsigerből.

- Melegítőben jössz? Régebben még zavart.

- Szarok már bele. Ha nem tetszik, nem kell rám nézni - vontam meg a vállamat, miközben egyesével szedtük a fokokat.

- Még mindig félsz, hogy leesel a lépcsőről? - utalt arra, hogy annyira kapaszkodom a korlátba, hogy csoda még nem törtem ki a helyéről.

- Aha. Ez sose fog elmúlni - adtam választ, majd kilöktem a kaput. - Amúgy honnan tudtad a kapu kódot?

- Egy bácsi pont akkor ment be, mikor a neveteket kerestem, így beengedett - borzongott meg a hideg szél miatt.

- Te idáig gyalogoltál? - jutott eszembe, hogy kocsival szokott közlekedni.

- Dehogy. Hátul parkolok.

- Így lett volna ötösöm a lottón - biccentettem egyet.

- Miért?

- Emlékszel, mikor még régebben azt mondtam, hogy el fogsz lustulni és a seggedet nem fogod kiemelni a kocsiból? Tessék, be is következett - nosztalgiáztam.

- Most, hogy mondod tényleg - ismerte be.

- Na ugye, hogy ugye. Kész médium vagyok - beszéltem már megint magamban. Mostanság hangosan kimondom a gondolataimat, pedig azoknak bent, mélyen kéne maradniuk.

- Csakis - röhögött fel. - Meg médiacsendőr is, mi?

- Még jó, hogy. De ezt ne mondd Lia előtt, mert azt hiszi, hogy ő az, pedig nem. Én vagyok az - hadartam.

- Oké - röhögött folyamatosan. - Ahogy látom, Liával ugyanolyan kapcsolatod, mint anno.

- Hát, igen - vakartam meg a tarkómat. Ha tudná, hogy hányszor estünk a másik torkának, nem ezt mondaná.