Vissza hozzád || ✔️

Visszamentünk az időben?

Másnap a suliban úgy járkáltam Zsófival (csoporttársammal), hogy minden egyes embert végigmértünk, aki ránk nézett. Természetesen beavattam őt a részletekbe, mert ő ismeri majdnem az egész egyetem diákjait, ha ő nem tud segíteni, akkor senki se.

- Nem hiszem el, hogy semmi - csaptam le a táskámat az előadó padjára.

- Pedig úgy mentünk, mint a rendőrkutyák. Mindenkire néztük - sziszegte, nehogy meghallja valaki.

- Nekem mondod? Pedig olyan emberek szemébe néztem, akikébe sose akartam. És semmi. Mintha a föld nyelte volna el a tagot - ültem le, Zsófikám meg követte a példámat.

- Liáéknak mutattad? - kérdezte.

- Dehogy. Majd ha lesz valami konkrétabb. A végén Lia itt rohangászna a folyosón usankában walkie talkie-val a kezében - képzeltem el a jelenetet, amit marhára nem esett nehezemre.

- Pár pohár bor után te is megcsinálnád - nevette el magát.

- Az tuti - biccentettem.

- Mi tuti? - vágta le magát a mellettem lévő székre Barni.

- Hogy usankában rohangálnék itt, ha nem lennék színjózan - ismertettem vele, amiről lemaradt.

- Ez nem is kérdés - értett velem egyet. Zsófi meg meglökte a karomat, mire én kérdőn néztem rá.

- Nem mondod el neki? - szűrt ki halkan a fogai között a szavakat.

- Micsodát kell elmondani nekem? - figyelt fel Zsófira.

- Kösz, szépen - erőltettem egy vigyort a képemre. - Olvasd el - vettem ki a táskámból a most már összegyűrt levelet és Barni kezébe nyomtam.

Míg ő olvasta, addig Zsófikámmal elemeztük ki a lehetséges írókat esélytelenül. Hiszen az egy dolog, hogy kinézed-e belőle, vagy nem, mert mindenkinek van egy sötét, belső énje, melyet kevesen ismernek, már ha ismeri egyáltalán valaki. 

- Ki ez az költő? - tette vissza elém a levelet Barni, mikor végzett.

- Fogalmam sincs. Ezt próbáljuk kideríteni - támasztottam meg a kezemmel a fejemet.

- De ez így marha nehéz. Olyan, mintha azt írta volna, hogy Budapestről egy srác. Amennyit tudunk, hogy az egyetemről valaki - összegezte.

 - Nekem mondod? Olyan furcsán érzem magamat emiatt - lóbáltam meg az írást.

- Miért? - faggatott Zsófi.

- Mintha megfigyeltek volna, mint azokban a szar amerikai filmekben, amikor a célpontot kiszemezik maguknak és tudjuk, hogy mi fog a történet végén bekövetkezni - magyaráztam.

- Micsoda? - kérdezte Zsófi, mire mi Barnival értetlenül tekintettünk rá.

- Megölik - felelte helyettem a mellettem ülő fiú.

- Basszus - vettem észre a közeledő Benit, mire gyorsan begyűrtem a levelet a táskámba, hogy ne vegye észre. - Beninek egy szót se - figyelmeztettem őket.

- Mert? - ráncolta a szemöldökét Barni.

- Mert akkor pillanatokon belül Lia is tudná, aki által Dalma, őt követi Zsombi... - kezdtem bele a folyamat ismertetésébe.

- Egyszóval mindenki - fejezte be helyettem Zsófi.

- Pontosan - bólintottam egyet.

- Rajtam ne múljon, de Lia megnyúz, ha kiderül, hogy nem neki mondtad el elsőnek - mondta.