Vissza hozzád || ✔️

Létezik a boldog vég?

- Minden rendben Kamilla? - kérdezte nagyi másnap, amikor otthon feküdtem az ágyamon és bámultam a plafont.

- Hát, hogyne - erőltettem nagy nehezen magamra egy mosolyt, pedig közben a szívem szakadt meg.

- Biztos? Annyira szótlan vagy - ült le az ágyam szélére.

- Csak....kimerít a vizsgaidőszak - legyintettem. Most, hogyan valljam be neki, hogy Árom minden ok nélkül kiadta az utamat? Senkinek se mondtam el, ha a kutya nem számít. Azzal az indokkal mentem vissza a lakásba is, hogy nem tud itt lenni, mert a nagy rokonság megjelent náluk és nem tudják nélküle tartani a frontot. Nem akartam elrontani az hangulatot azzal, hogy összetörtek teljesen megint. A poén ebben az, hogy már megint. Csak nem tudom, hogy milyen okból. Semmit se tettem, de még ő se. A fájdalmat, amit okozott pedig esténként adtam ki magamból főként zuhanyzás alatt, vagy mikor lefeküdtem aludni.

- Akkor kapd össze magadat, mert indul az Activity. Le kell győznünk apádat - tapsolt kettőt.

- Nagyi. Nekem ehhez most nincsen kedvem.

- Nem érdekel. Ez hagyomány és azokat nem szüntethetjük meg - ragaszkodott hozzá.

- Ajjj - másztam le az ágyról.

- Kamilla, te véletlenül nem sírtál? Piros a szemed - vette észre nagyi.

- Hogyan tud valaki véletlenül sírni? De, nem. Csak az emberekre jött ki az allergiám - kamuztam.

- Nem vagy vicces.

- Ezt már sokszor elmondtad - forgattam a szememet.

- Kamilla - hüledezett anya, amikor látta, hogy mamuszban, fekete melegítőnadrágban és egy szürke pulcsiban, fésűt nem látott hajjal másztam le.

- Így hívnak - motyogtam.

- Hogy nézel ki? Nem tudtál volna normálisan felöltözni? Ha valamelyik pillanatban beesnek a vendégek az én pofámról fog a bőr leégni - sipítozott.

- Anya, ide mégis ki jönne? Dalmáék esetleg, de ők már megszokták, hogyan nézek ki - szedtem egy tálcára a süteményekből. Legalább ennyi jó legyen már az életemben ha más nincsen.

- Robi gyere, kezdjük - kiáltott anya apának.

- Legyőzünk idén is téged - meredt rá apa nagyira.

- Azt majd meglátjuk Robi - húzta cinkos vigyorra az arcát. - Orsi, te nem játszol? - fordult anyám felé aki végigdőlt a kanapén.

- Az a pénz nincsen. Tavaly is majdnem összeverekedtetek azon, hogy melyikőtök csalt - sóhajtotta.

- Anya. Ez veszélyes játék, pláne ha nagyival egy csapatot alkotunk - mondtam.

- Nagyon helyesen mondja. Az én eszemet örökölte - bólintott nagyi büszkén.

- Ne éljétek bele magatokat a győzelembe - ültünk le egymással szemben. Nagyi és én VS apa és Anna. Mondhatni remek felosztás.

- Múltkor csak mázlitok volt - kötözködött nagyi.

- Meg előtte is mi?

- Kezdhetnénk? Nem érek rá egész nap - szóltam közbe tele szájjal. Ez a mézeskrémes jobb, mint a gyros.

- Igaza van. Gyorsan zavarjátok le, mert Kamillának tanulnia kell - szólt közbe anya. Igazából csak egyedül akarok lenni és depis számokat hallgatni, de hogyne. Tanulni is kellene, ha nem minden egyes mondatról Áron jutna eszembe.

- Akkor mutogatás. Kamika, húzz egy lapot - utasított nagyi.

-Jó - néztem meg, majd felálltam. Hogy a bánatban fogok én elmutogatni úgy egy csaptelepet, hogy nagyanyám is megértse, azt nem tudom, de majd kitalálok valamit.