Vissza hozzád || ✔️

A kínosság peremén

- Tiszta a folyosón a levegő, veszély nem látható - mondta Zsófi a telefonba, akit kiállítottam, hogy őrködjön nekem.

- Barni, te mit látsz? - szólítottam a másik biztonsági emberemet, aki az ajtónál, illetve a lépcső területét tartotta szemmel.

- Semmit - suttogta bele a telefonba.

- Minek suttogsz? - kérdezte Zsófikám Barnitól, mivel csoportos hívásban voltunk.

- Vigyázat !!! Pusztai elrajtolt - löktem ki a női mosdó ajtaját és lehajtott fejjel, duracellnyuszi tempóban vágtattam végig az egyetemen.

- Pacsit - nyújtotta ki Zsófi a kezét, mikor elhaladtam mellette. - Ó, gyerek. Ott jön. FUTÁS - pillnatotta meg a hátam mögött.

- Hogy szakadna a nyakába egy mázsa szar. Nem hiszem el, hogy nem tudott 3 percet várni - szitkozódtam és elkezdtem sprintelni kifelé.

- Vigyáztam. Bocsi. Odébb mennél? - kerülgettem az embereket.

- Danke - kacsintottam rá Barnira, aki már az ajtót is kinyitotta nekem, így semmi nem akadályozott meg abban, hogy elkerüljem Egont.

Egész nap előle menekülök. Reggel, amikor a kocsiból megláttuk Áronnal őt, először haza akartam menni. Másodszorra is haza akartam menni, de szeretett barátom, nem engedte, így végül minden szünetben a mosdóba rohantam. Nem tudom, hogy mit mondjak neki. Nekem ehhez még ki kell találnom előre egy szöveget, vagy tudom is én, mert amúgy nem fog működni. A két csoporttársam persze, rettentő jól szórakozott rajtam, meg a nyomoromon. Most meg? Minden klappol, megúszom....majdnem. Vagyis nagyon remélem, hogy meg fogom. De Áronkám hol a francban van? Azt mondta, hogy 2-re idejön, de már negyed 3 van és ő sehol. Pedig olyan szépen elterveztem, hogy megúszom a találkát, kommandós módjára kiosonok az épületből, beszállok a kocsiba és szevasz tavasz. Ha Áron miatt megy tönkre a tervem, nagy bajok lesznek.

- Gyerünk, vedd fel - toporzékoltam, amikor egy fekete autó hirtelen befordult a parkolóba és megállt előttem.

- Azt hittem sose érsz ide - dobtam le a táskámat a lábam elé, majd odahajoltam hozzá, hogy megcsókoljam.

- Lezárták a forgalmat az Erzsébet - hídnál. Már a hajamat téptem, annyira sokat kellett várni - magyarázta, hogy mennyire ki volt akadva.

- Ha te már a hajadat téped, ott tényleg gond van - csatoltam be az övemet.

- Kam. Nagyon berágnál rám, hogyha me passzolnám a közös kajálást?

- Nem. Amúgy is írta Lia, hogy siessek haza, mert olyat vett, amitől eldobom az agyamat. Hogyha egy trambulint, hozzátok költözöm - próbáltam elképzelni, hogy mégis minek örül ennyire.

- Engem nem zavarnál. Sőőőt.....De ha a hajcuccaimhoz mersz nyúlni, kiteszem a szűrödet - figyelmeztetett.

- Most aztán nagyon megijedtem.

- Azt nagyon jól teszed.

- Amúgy hova mész? - érdeklődtem.

- Babaágyat kell szerelnem - felelte teljesen komoly arccal.

- Nee - lélegeztem mélyeket, mert akárhogy próbáltam elképzelni, ahogyan ott szerelget, nem igazán jött össze. Mármint babaággyal nem tudtam elképzelni.

- De, igen. Egy szót se - figyelmeztetett.

- Meg se szólaltam - háborodtam fel.

- Már láttam, hogy valami frappánsat akarsz mondani.

- Mégis honnan?

- Mert ahogy kimondtam kikerekedett a szemed, elvigyorodtál ördögien, majd beleharaptál a szádba, hogy ne vegyem észre. Kam, nem vagyok vak - magyarázta. Úgy látszik Áron kiismerte a szokásaimat, ami rám nézve nem éppen a legjobb. Változtatnom kell rajtuk.