Kai és Byul gyerekkoruk óta barátok. Együtt jártak iskolába, majd a gimnáziumot is együtt fejezték be. Mindent tudnak egymásról és gond nélkül megbeszélnek egymással mindent. Vagyis majdnem mindent. Ugyanis Kai nem veszi észre a gyerekes viselkedése...
Néha komolyan elgondolkodom, hogy hogyan is juthattunk be ugyanarra az egyetemre. Míg én viszonylag könnyen és zökkenőmentesen vettem a vizsga és a felsőfokú oktatás akadályait, addig a legjobb barátom, Kai szinte vért izzadva rugdosta át magát egy-egy megpróbáltatáson.
- Befejeznéd a nyöszörgést és a vergődést? - Néztem fel ideges tekintettel a filozófia könyvemből, amit éppen olvastam egy esszé elkészítéséhez.
- Nem - Biggyesztette le az alsó ajkát Kai és összecsapta a saját könyvét.
Sóhajtottam egyet és megingatva a fejem visszavezettem a tekintetem a megfelelő sorra, hogy folytathassam a jegyzetelést. Fogalmam sincs, hogyan lehet ilyen férfias és szinte szívdöglesztő kinézete, mikor belül még csak egy kisgyerek. Tényleg nem tudom eldönteni valamikor, hogy simogassam meg a fejét és dicsérjem meg vagy küldjem el egy éjszakai klubba csajozni.
- Byul - Szólított meg.
- Igen? - Kérdeztem, fel sem nézve az olvasásból.
- Byul - Nyújtotta meg egy kicsit a szót.
- Igen? - Sóhajtottam.
- Byu-hu-hu-hul - Dobta el magát a kanapén, miközben a nevemet sírta.
Nem tudtam eldönteni, hogy mérges legyek rá, mert nem tudok tőle figyelni vagy nevessek fel az aranyos viselkedésén. Egy halvány mosolyra húzódott a szám, amikor a magasba lendítette a kezeit, ezzel az ölembe csapva őket. Drámaian nyöszörögni és szenvedni kezdett, közben pedig a rajtam átvetett kezeivel megfogta a könyvemet és kivette a kezemből.
- Mit akarsz? - Forgattam meg a szemem.
kivettem a könyvem a kezéből és letettem az asztalra. Mozdulatomra a férfi elmosolyodott és felnézett rám.
- Együnk valamit! - Jelentette ki.
- He? - Vontam fel az egyik szemöldököm. - Életem, még csak kettő óra van - Mutattam fel a fali órára, miközben az évek óta használt becézgetést alkalmaztam. - Nem egészen egy órája ettünk hazafelé.
- Byul - Szólt hozzám és most arca átvette a férfias formáját.
Arcélei, amik így is élesebbek és formásabbak voltak, mint a korabeli srácoké, még inkább kiemelkedtek és szemet szúrtak. Szemei, amik veszélyesen voltak vágva, most még élesebben és áthatóbban tekintettek rám. Telt ajkai nem mozdultak, amíg mély levegőt nem vett, hogy folytassa a mondandóját.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Az egy órája volt - Közölte komolyan. - Azóta tanultam, majdnem egy egész órát. Tisztában vagy vele, hogy ez mennyire leszívja az energiámat?
- Kai - Szóltam hozzá, hasonlóan komoly tónusban. - Nem tanultál te húsz percet sem, ugyanis az elmúlt fél órában nagyjából egy sort sikerült elolvasnod, annyit szenvedtél itt mellettem.
- Igénybe vettem az agyam, az a lényeg - Vont vállat.
- És te attól éhes leszel?
- Ismerhetnél már - Mosolyodott el aranyosan. - Nem volt elég tizenkét év arra, hogy rájöjj, megéhezem, ha tanulok?
- Nem, mert sose láttalak tanulni - paskoltam meg a kezeit az ölemben, majd egy lendülettel kidobtam őket onnan és felálltam.
Kai a hasára gördült és úgy nézte, ahogy lassan kisétálok a szobából.
- Most meg hová mész? - Kérdezte.
- Főzni - Sóhajtottam.
- Komolyan? - Vigyorodott el és fel is pattant a kanapéról.
- Csak hogy lásd, hogy neked van a legjobb barátod a világon - feleltem mosolyogva.
- Te vagy a legjobb nő a világon - Ugrándozott gyerekesen utánam a konyhába.
Mosolyogva bólintottam, de belül elfogott a keserű érzés. Mikor mondja nekem ezt már úgy, hogy komolyan is gondolja? Nem vagyok elég egyértelmű? Nem adtam neki jeleket az elmúlt négy évben? Nem látja, hogy mennyire zavarban vagyok a férfias énjétől, amikor komolyan lehet vele beszélgetni? Nem értem.
