10.

928 123 5
                                    

Egy boldog mosollyal az arcomon engedtem be a legjobb barátomat a lakásba. Vagyis jobban mondva odaértem az ajtóhoz, amikor beengedte magát, de legalább szimbolikusan én is ott voltam. Szerettem, hogy ennyire otthonosan mozgott már nálam és nem titkoltan sokszor elméláztam azon, hogy milyen jó lenne, ha mindig jönne. Nem csak egy-egy délutánt, hanem mindig itt lenne, saját kulccsal, saját holmikkal, csókkal köszöntene és el sem tudnánk szakadni egymástól. Nyilvánvalóan ez csak fejben marad, ugyanis Kai magával húzott egy finom, női parfüm illatot, ahogy elhaladt mellettem. Azonnal nyeltem egyet és összeugrott a gyomrom, mintha egy betegség legmélyén lennék és minden pillanatban rám törne a hányinger. Mély levegőt vettem és úgy döntöttem, nem támadom le, megpróbálom élvezni a közös pizsi partinkat, ami már jó hosszú ideje elmaradt.

- Hoztam kaját - Emelte meg a szatyrot a kezében Kai, miközben lerúgta magáról a cipőit.

- Szuper - Vigyorodtam el.

A srác azonnal elindult a konyhába, hogy letegye a hozott holmit, én pedig utána lépkedtem. Már elég későre járt, ahogy mindig, amikor megkezdjük ezeket az éjszakákat. Eddig minden szombaton tartottunk egy ott alvós bulit egymásnál, de ez az utóbbi időben kimaradt, természetesen Kai új hóbortja miatt, akit még mindig nem ismertem. Mindegy, legalább most itt van. Mindig este 10 körül kezdtük el az éjszakát, legalább két filmmel, egy rakás nassolni valóval és üdítővel, hülye videókkal és játékokkal meg beszélgetésekkel. Volt, hogy vasárnapig le se feküdtünk aludni, úgy bele lendültünk egy játékba.

- Minden be van víve és készítve a hálóba - Közöltem vele.

- Akkor kezdhetjük is - Mosolyodott el és a hóna alá csapott két fajta chipset, egy ízesített ropit és a hosszú ujjai közé szorított legalább hat zacskó gumicukrot.

A szobában már várt minket négy féle chips, pattogatott kukorica, csoki, kekszek és sütik. Hát, ma adunk a diétának. Még jó, hogy nem érdekel egyikőnket sem. Mosolyogva ballagtam a magas, megint elegánsan öltözött barátom után, miközben megengedtem magamnak egy kósza pillantást a feszes tartására, férfias járására és természetesen a fenekére, amit szűk farmerbe bújtatott. Elhúztam a számat, mert nem örültem ennek a másik lánynak, de stílusérzéke legalább van, ha így változtatja meg a srácot. 

- Öltözz át, addig elindítom a filmet - Küldtem el Kai-t, hogy végre ő is pizsamában legyen és kényelmesen neki állhassunk az éjszakának.

- Oké - Bólintott és a szekrényemhez lépett.

Mosolyogva figyeltem, ahogy kihúzza az egyik fiókot, amit neki tartottam fel. Minden alkalommal, amikor itt hagyott valamit, eltettem neki, de amikor már felhalmozódott pár holmija, muszáj voltam helyet találni neki. Abban a rekeszben volt alsója, zoknija, pár pólója és szabadidő alsója is. Kirántott egy alsónadrágot és egy pólót a fiókból és már el is tűnt a szobából. Visszafordultam a tévé felé és beállítottam a kezdődő filmhez a nyelvet, levettem róla a feliratot, beállítottam a hangerőt és kéz közelbe helyeztem mindent, hogy ne sokat kelljen mozogni. Felmásztam az ágyra ás vártam, hogy a srác is megjelenjen. Nem volt fura vele együtt aludni, mivel sokszor előfordult már. Kellemetlen volt és feszélyezve éreztem magam, amióta biztos voltam az érzéseimben felé, de nem mutattam, mert örültem, hogy ott volt mellettem. 

Az összes nasit a paplanra dobtam és hátra csúsztattam a párnám egy kicsit, hogy félig ülő helyzetben legyek. Így kényelmesebben láttam a tévét is és legalább nem fulladtam meg evés közben. A számba dobtam egy paprikás chipset, amikor Kai visszajött.

- Zabálod a hasznot? - Kérdezte és hozzám vágta a kezében tartott ingét, amiben egész nap volt.

Nevetve elkaptam és igyekeztem nem feltűnően mélyet szippantani a kellemes illatból, amit a textil árasztott magából, vegyülve a zavaróan finom női illattal, ami halványan fellelhető volt rajta. oldalra dobtam a ruhát, Kai pedig ráhajította a maradékot, ami még nála volt, aztán mosolyogva begurult az ágyba. Mély levegőt vettem és a szemem sarkából néztem rá az izmos combjaira, amik az alsónadrágja miatt, ami egy szem ruhaneműként takarta az alsó felét, tökéletesen megvillantak előttem a tévé fényeiben. Kényelmesen keresztezte a lábait, míg ő is kissé feljebb csúszva elhelyezkedett mellettem. Haját hátra túrta és megnyalta a telt ajkait, ahogy átszántotta a tekintetét a nassolni való kínálaton. Egy nagy sóhajjal feltornázta magát és a hasára dobott egy zacskó gumicukrot és egy chipset, majd visszafeküdt.

- Indítod? - Bökött a tévé felé a gumicukorral, aminek a zacskója egy másodpercen belül sercegő hanggal szakadt szét.

- Hm - Bólintottam és fejbe vertem magam gondolatban.

Lejátszásra tettem a filmet és nagyon reméltem, hogy jó lesz, hiszen sosem láttam még, de szükségem volt valamire, ami eltereli a figyelmemet a mellettem fekvő emberről.

Nőj fel! (EXO- Kai FF)Where stories live. Discover now