Nőj fel! (EXO- Kai FF)

19.

- Szia - Köszönt MinSeok.

Mosolyogva felkaptam a fejem a könyvemből, amit tanulmányoztam, amíg rá vártam egyetem után. 

- Szia - Köszöntem vissza.

- Hogy vagy? - Kérdezte aranyosan, egy apró mosollyal a száján.

- Fáradtan - Sóhajtottam, miközben a táskámba gyömöszöltem a vaskos irományt. - Hosszú volt a nap. És te?

- Hasonlóképp - Bólintott kimérten. - Viszont túl vagyok egy vizsgámon. Indulhatunk?

Előzékenyen előre nyújtotta a jobb kezét, hogy segítsen felállni az amúgy magas padról, amiről könnyűszerrel lecsusszantam volna. Én azonban nem akartam mindjárt az elején tapintatlan lenni, úgyhogy elfogadtam a kezét és lágyan rászorítottam az ujjaira, hogy érezze, hogy segít, miközben saját magamtól álltam a két lábamra.

- Köszönöm - Mosolyogtam rá és felvettem a táskám pántját a vállamra, hogy indulhassunk. - Szóval volt ma egy vizsgád?

- Hm - Bólintott. - Pszichológia és viselkedés elemzés.

- Jól sikerült? - Érdeklődtem.

- Azt hiszem - Bólintott. - Az elején azt mondták már, hogy elég volt a beszédből és haza küldtek - Kuncogott fel halkan.

Én is elmosolyodtam és kicsit megingattam a fejem.

- Akkor most tudsz embereket elemezni?

- Fogjuk rá - Nézett rám mosolyogva.

- Próbáljuk ki - Biccentettem egy féloldalas mosollyal. - Vegyünk engem - Mutattam végig magamon.

MinSeok menet közben alaposan végig mért, tetőtől talpig. Kicsit elhúzta a száját és hunyorgott, ahogy gondolkodott, majd egy mély levegőt vett és megint az orra elé nézett, ahogy megálltunk egy piros lámpánál.

- Azzal kezdeném, hogy még nincs meg a diplomám, szóval előre is elnézést kérek - Szabadkozásán felnevettem és örültem, hogy az első pillanattól kezdve jó hangulatban telik a kis randi. 

- Nem vagyok az a sértődős fajta - Közöltem nyugodt hanggal.

- Azt sejtettem - Nézett rám megint, majd elindultunk az út másik oldala felé. - Szóval magabiztosnak mondalak - Kezdte az elemzést.

- Indokot kérek - Mosolyogtam rá kihívóan.

- Kell indok? - Vonta fel a szemöldökét. - Legyen. Nem bújod a mobilod és nem lefelé nézel, hanem előre. A járásod rugalmas és a tartásod egyenes, ami azt sugallja számomra, hogy nem akarsz eltűnni az emberek között. Továbbá szereted önmagad adni, ami nagy plusz pint nálam, csak szólók - Elmosolyodtam és megingattam a fejem némán. - Nem érdekelnek a mai trendek és az ideál. Hordod, ami jól esik és kényelmes és jól érzed magad. Sokat mosolyogsz, ami azt jelenti, nem akarod elrejteni magad, egyébként meg szép a mosolyod.

A közbeszúrt bókjaitól csak jól éreztem magam, de tagadhatatlanul zavarba jöttem. Volt már barátom, de egyik sem végződött valami fényesen, ráadásul egyikük sem volt túl érett ahhoz, hogy akár azt mondja, szép vagyok. 

- És végezetül - Tette hozzá. - Elpirultál, ami azt jelzi, nem vagy tisztában a saját szépségeddel. 

- Oké, elég - Nevettem fel zavartan.

- Aranyos - Kuncogott fel a srác. - Kérdezhetek valamit? Ha nem veszed tolakodásnak, persze.

- Persze, nyugodtan - Bólintottam.

- Az a srác, akivel mindig lógsz - Mondta. - JongIn, ugye?

- Csak Kai - Javítottam ki. - De igen. Mi van vele?

- Ő nem szokott neked bókolni?

- Ugyan - Nevettem fel. - A legjobb barátom, mi csak szívatjuk egymást, nem bókolunk.

- Értem - Bólintott. - Legjobb barátok.

- Tizenkét éve - Bólintottam. - Miért?

- Hm - Hümmögött egyet mosolyogva, majd egy kicsit megrázta a fejét. - Lehetek őszinte?

- Elvárom - Mosolyogtam rá.

- Őszintén, egy kicsit tartottam attól, hogy elhívjalak e randizni - Vallotta be. - Azt hittem, folyamatosan el fogsz utasítani a barátod miatt.

- Ugyan - Sóhajtottam. - Ő is becsajozott, most már én is megengedek magamnak egy kis szabadságot.

Mondatom végén kicsit összerezzentem a saját szavaimtól, hiszen nem tudtam, hogy rossz néven veszi e a második választás szerepét, vagy netán túl rámenősnek hangzott és úgy tűnik, mintha most azonnal magamévá akarnám tenni. MinSeok azonban csak halkan felkuncogott és bólogatott.

- Nem csak azért - Mondta mosolyogva, majd megállt a kiválasztott kávézó előtt és kinyitotta nekem az ajtót.

Megköszöntem és beléptem a helyiségbe. Szememmel egy üres asztalt kerestem, ahová le is pakoltuk a cuccainkat és vártuk, hogy megérkezzen egy pincér. 

- Hát miért? - Kérdeztem vissza az előbb elhangzott mondatára.

- Mert nyilvánvalóan nem csak barátként tekintesz rá.

Kijelentésére szerintem akkorára tágultak a pupilláim, mint egy ásványvizes kupak. Az arcom is valószínűleg sokkal pirosabb volt, mint azt szerettem volna és az arcom sem lehetett túl nyugodt. MinSeok csak elmosolyodott és megvonta a vállát. Közben az én szívem zakatolt és ide-oda lökdösött mindent a mellkasomban, ami talán már a pólómat is mozgatta láthatóan, annyira nagyokat dobbant.

- Ezt tanulom, ráadásul nem volt nehéz kitalálni - Mosolygott megnyugtatóan.

- Hát, nem tudom, mit mondjak - Motyogtam. - Ez kicsit kínos - Mosolyodtam el zavartan.

- Nem kell zavarban lenned - Nevetett fel halkan. 

- Hogy jöttél rá?

- Nem volt nehéz - Vont vállat és hátra dőlt a székében. - Mindig elmosolyodtál, amikor megláttad. A szemeid csillogtak és kipirultál, amikor magához ölelt vagy amikor puszit adott. Ráadásul nem visszafogottan méred fel az egész lényét, amikor felé mész. Ez lehetne baráti is, de úgy érzékelem, nem az.

Hangosan sóhajtottam és megvontam a vállam.

- Mindegy - Mosolyodtam el. - Egy buta érzés, amin túl kell lépnem. Talán nem is volt igazi, csak ő volt az egyetlen pasi a közelemben.

- Akkor örülök, hogy segíthetek túllépni - Mosolyodott el.

- Nem akarom, hogy azt hidd, csak ezért jöttem el veled - Szabadkoztam.

- Ne mentegetőzz! - Ingatta a fejét. - Itt vagy velem és kész. Örülök, hogy végre igent mondtál.

- Én is - Mosolyodtam el.