Nőj fel! (EXO- Kai FF)

5.

Felvontam a szemöldököm, ahogy már vagy két perce néztem Kai-t. Oké, volt az huszonkettő is, de húsz perc elment a szokásos, csodáló mustrálásra és csak az utolsó kettőben működött az agyam. Nem is csodáltam, hiszen aznap megjelent egy fehér ingben, amit nem sokat hord, pedig istenien áll neki. Kiemelte a bőrszínét, a férfias, erős karjait és masszív alakját, férfiasabbá és magabiztosabbá tette a kinézetét. Na de ami fura volt, hogy az utóbbi két percben lehajtott fejjel pötyögött a telefonján, közben pedig mosolygott. Sosem mosolyog beszélgetés közben. Vagy hangosan felröhög, akárhol is legyen vagy fapofával írogat. Fura volt. Na meg az sem volt éppen megszokott, hogy a megkezdett játékát félbehagyja, hogy visszaírjon valakinek. Sem miattam, sem a saját szülei miatt nem hagyott félbe játékot, hogy megnézzen egy üzenetet. Meg kellett várni, amíg vége lett a pályának, meghalt vagy megnyerte a menetet, hogy válaszoljon valamire. 

- Kai - Suttogtam, hiszen egy óra közepén tartottunk.

- Hm - Hümmögött teljes hangerővel, le sem ejtve, hogy hol van éppen.

Sóhajtottam és közelebb csúsztam a székkel hozzá. A srác azonnal felkapta a fejét és lezárta a billentyűzárat a mobilján. Kérdőn néztem rá, és megvártam, hogy tekintete az enyémbe kapcsolódjon. Titkolnivalója van előlem? Sose rejtegetett előlem semmit, nemhogy egy beszélgetést.

- Baj van? - Kérdeztem halkan és továbbra is értetlenül néztem a sötét pilláiba.

- Miért lenne? - Ingatta meg a fejét ártatlanul.

Lenéztem a kezében szorongatott mobiljára, ami halvány villanásokkal jelezte az újabb és újabb beérkező üzeneteket és értesítéseket. Sose volt fura, hiszen annyi közösségi oldalt követett és annyi játéka volt, ami értesítették őt a napi jutalmakról vagy a szintről, ahol jár, hogy már megszoktam, hogy folyamatosan rezeg vagy villog a készülék. Most viszont kicsit kiszáradt a torkom és talán alaptalanul, de valamiféle keserűséget éreztem.

- Mit rejtegetsz? - Kérdeztem rá.

Kai megnyalta a száját és lebiggyesztette egy kicsit, ahogy megvonta a vállát és értetlen arcot vágott.

- Mit rejtegetnék? - Sóhajtott. - Beszélgetek.

- Oké - Biccentettem egy aprót, de nem hittem el. 

vagyis azt elhittem, hogy beszélget, csak azt nem, hogy nem rejteget előlem semmit. Még egy másodpercig tartottuk a szemkontaktust, majd visszacsúsztam a székemmel a helyemre, hogy folytatni tudjam a tanulást a maradék pár percben, ami az órából maradt. Ahogy visszadőltem a füzetem fölé és jegyzetelni kezdtem, Kai azonnal megnézte a telefonját és újfent lázas pötyögésbe kezdett. Mély levegőt vettem és megpróbáltam leküzdeni az aprócska gombócot magamban, tudva, hogy hazudott nekem. Lehet, hogy nem rejteget semmit, viszont akkor miért zárta el a beszélgetést, amikor figyeltem és nyitotta meg, amikor már nem néztem őt. Fura volt, sose csinált ilyet, de mindegy. Végül is, felnőttek vagyunk és hiába vagyunk legjobb barátok, lehetnek magánügyeink. És hiába szeretném, ha Kai hozzám lenne kötve, sajnos nem így van és valószínűleg nem is lesz, ugyanis annyira gyerekes, hogy azt sem veszi észre, amikor mélyen a szemébe nézek és a száját is firtatom, közben pedig szinte izzadok, megnyalom a számat és eszeveszettül vágyom rá. Vagy csak lehet, hogy nem akarja észrevenni? Vagy esetleg tudja, hogy hogy érzek és egy cseppet sem viszonozza és nem akar semmit sem csinálni? Nem tudom. 

- Byul - Suttogott mellettem a srác.

- Hm? - Hümmögtem, de nem néztem rá, mert még leírtam azt a mondatot, amit elkezdtem.

- Mit csinálsz ma? 

- Nem tudom - Figyeltem végre rá és egy apró mosoly jelent meg a számon, ahogy máris egy apró kérdéssel elfeledtette velem a rossz gondolataimat és reményt ébresztett bennem. - Miért? Mit szeretnél csinálni?

- Hát, lenne egy kis dolgom, csak azért kérdezem, hogy ledobhatom e nálad a cuccom előtte.

Felvontam a szemöldököm és azonnal lehervadt az a kis mosoly is a számról. Tehát semmi közös program, oké. Nem vagyunk összenőve.

- Persze - Bólintottam.

- Csúcs - Motyogta, de már megint a telefonja fölött görnyedt, hogy válaszoljon valakinek.

Sóhajtottam egyet és megint visszafordultam a füzetem felé. Nem kell nekünk folyamatosan együtt lenni. Örülök, ha vannak haverjai, akikkel kiélheti magát, elmehet bulizni, inni és szórakozni, kitárgyalhatják a pasis dolgokat. Hiába vagyok én a legjobb barátja, belátom, hogy nem tud velem mindent megbeszélni, amire szüksége lenne.