36.

1K 111 3
                                    

A számba tettem egy vaníliás karikát és néztem, ahogy Kai lassan végig vezeti a tekintetét a DVD kínálaton. Újabb együtt töltött este elébe néztünk és már izgatottan vártam, hogy elkezdjük. Az első közös esténk azóta, hogy Soomi nincs a képben és végre kibékültünk egymással. Hihetetlenül nézett ki a fehér ingében, ami bár elegáns volt, mégis lezser amiatt, hogy a gallér hiányában a mély kivágása látni engedte a srác kulcscsontját és mellkasának egy apró szeletét. Haját csak simán hátra túrta az ujjaival, ami miatt pár tincs szabadon lengedezett körbe.

- Megvan! - Húzott ki egy tokot a sok közül. - Ezt mióta keresem.

Mosolyogva figyeltem, ahogy ledobja magát törökülésbe a lejátszó elé, majd a távirányítókkal körbe fészkelve magát, mindent elintéz. Kinyitotta a lejátszót, betette a lemezt, közben bekapcsolta a tévét és mindent beállított rajta. Én csak kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon és megigazgattam magam a rövidnadrágomban és a pólómban, amiben aludni szoktam. 

- Kész - Mosolyogva feltolta magát a földről és az ágy végéhez lépett. 

Felmarkolta az alsónadrágot és a pólót, amit estére akart felvenni és elindult a fürdőszoba felé. Egy szó nélkül néztem, ahogy elhagyja a szobát, majd egy nagy sóhajtást eresztettem ki a számon. Nem tudom, meddig fogom tudni ezt csinálni úgy, hogy ne nyögnék hangosan a srác látványára. Az elmúlt héten valami megváltozott körülötte. Sokkal figyelmesebb velem és nagyon sokat dicsér. Oké, azt nem mondanám, hogy mindig mondja, hogy ügyes vagyok, de egyszer-egyszer megköszöni a reggeli kávét, amit csinálok neki, elmondja, hogy hálás a jegyzeteimért, a segítségemért, megdicséri a főztömet és sokkal jobban érzem a gondoskodását. Lehet, hogy végre rájött, hogy mennyire összetört, amikor nem foglalkozott velem Soomi miatt és most pótolja?

- Byul! - Robbant be a szobába Kai hirtelen.

- Azta - Néztem rá kikerekedett szemekkel, majd eltakartam azokat a kezemmel. - A francba, Kai, vegyél fel valamit!

- Byul, most vagy haldoklom vagy rohad a testem - Közölte, mire felnevettem.

Elvettem a kezeimet a szemem elől és néztem, ahogy leül az ágyra. Nyeltem egy nagyot a kinézetére, hiszen elég rég láttam már póló nélkül. Hasizmai olyanok voltak, mintha műanyagból megformált, apró tökéletességek lennének, nem pedig igazi izmok. Úgy dagadtak ki a hasfalából, mintha mindegyik nyújtózkodott volna felém, hogy elérjenek engem és még jobban kísértsenek, hogy hozzá akarjak érni. V vonala csodásan kirajzolódott és eltűnt a boxer alsója korca alatt, elnyelve azt és elrejtve, mint egy mélységes titkot. Karjai nem voltak hatalmasak, de rendesen kidolgozottnak tűntek, szépen ívelt bicepszekkel és elhatárolódott izmokkal. Mellizmai keménynek tűntek, de tudtam az öleléseiből, hogy vaj puhaságúak. 

- Ide nézz! - Mutatott a hasán egy apró, piros foltra.

Sóhajtottam egyet és odacsúsztam mellé az ágyon. Ő csak megtámaszkodott a háta mögött és kissé hátra dőlt a matracon, hogy jobban megmutassa magát nekem. Te szentséges ég! Lélegezz, Byul! Lehajoltam és próbáltam az aprócska foltra koncentrálni, nem pedig a selymes bőrére.

*Kai POV*

Hirtelen nem is érdekelt, hogy meghalok e. Nem tudom, mi ütött belém, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy levegőt sem veszek. Byul apró kezei finoman végig simították a hasamat, miközben komolyan figyelte a problémámat. Annyira ártatlan az arca, mégis annyira gyönyörű. Sokszor mondtam neki, hogy szépek a szemei, de amióta nőiesedett, még szebbek lettek a vonalai és nem csak az arcán. 

- Csak megcsípett valami - Közölte velem, ami felébresztett a gondolataimból.

Megráztam a fejem és megütöttem magam. Miket gondolok?

- Talán egy pók - Húzta el a száját, majd visszavette a kezét a bőrömről, ami hirtelen hideg lett az apró ujjak nélkül.

- Remek - Sóhajtottam. - Akkor nem halok meg, csak Pókember leszek.

Hátra dőltem az ágyon és elterültem. Byul halkan felnevetett és megingatta a fejét.

- Hozok valamit, bekenem, hogy gyorsabban elmúljon - Mondta és már fel is állt az ágyról. -Kivéve, ha szeretnél átváltozni.

- Menő lenne - Nevettem fel.

A lány leguggolt az éjjeli szekrénye elé és kihúzta az alsó fiókon, ahol a gyógyszereket tartotta. Kicsit kutakodott benne, mire megtalálta a rovarcsípés ellen kenőcsöt. Felállt és út közben már le is tekerte a kupakját. Féloldalasan felült az ágyra és megint fölém hajolt. Az ujja végére tett egy kicsit a zseléből, aztán a hasamra nyomta.

- Ez hideg! - Rándultam össze.

- Ó, ne legyél már hisztis - Nevetett fel és a hideg masszát elkente rajtam.

- Tudod, milyen hideg?

- Az én ujjamon is van - Vonta fel a szemöldökét és hülyén nézett rám.

Csak leejtettem a fejem a takaróra, amin éppen feküdtem és élveztem az apró ujjak finom simogatását. Ugyan csak egy kis körben kente el a zselét, akkor is furcsa volt. 

- Byul? - Szólítottam meg.

- Hm? - Kérdezett vissza és el is vette a kezét rólam.

Visszatekerte a kupakot a krémre és visszadobta a fiókjába.

- Szerinted jó vagyok így?

- Hogy érted? - Kérdezte és visszajött az ágyra.

Én is felültem és felvettem a pólómat, ami eddig a kezemben volt. Én is elkezdtem bemászni a helyemre, miközben megvontam a vállam.

- Van bennem valami különleges?

- Ha azért kérdezed, mert még mindig Soomi miatt rágódsz, ő egy haszonleső kis ribi volt - Felelt őszintén. 

- Szóval? - Néztem rá és betakaróztam, vigyázva a sok nasira, ami megint szétszórva hevert az ágyon.

- Helyes vagy, Kai - Sóhajtott és ő is elhelyezkedett. - Nagyon jó pasi lett belőled és ezt ő nem díjazta. Nem ismert téged, talán nem is akart. Csak a felszínt látta.

- Neked mi a véleményed? 

Byul elmosolyodott és felkönyökölt, hogy felém fordulva legyen.

- Nekem? - Kérdezett vissza és megvonta a vállát. - Tizenkét éve ismerjük egymást, sőt, most már tizenhárom. Tudom, hogy milyen vagy, ismerem a múltadat, ismerem a hibáidat és a félelmeidet. Tudom, hogy mit miért teszel és az esetek nagy részében ismerem az indokot a cselekedeteidre. Én tudom, hogy mit értél el eddig és honnan indultál és ez igaz mind a kettőnkre. Ismerjük egymást és nincs félnivalónk, ha a másikról van szó. Bízom benned és kedvellek, ez a legjobb barát dolga.

Nőj fel! (EXO- Kai FF)Where stories live. Discover now