21.

1K 129 11
                                    

Kai kezei lágyan tartották az arcomat, ami már nagy valószínűséggel égethette a tenyereit, annyira lángoltam. Ideges voltam és nyugodt egyszerre, ahogy vágytam rá és arra, hogy menjen távolabb, ahogy akartam őt és tudtam, hogy nem szabad.

- Innentől szeretném látni, hogy csinálod - Suttogtam kettőnk közé.

- Ez nagyon kínos, ugye tudod? - Motyogta.

- Nem akarom, hogy megcsókolj - Sóhajtottam. - Csak hogy jutnál el odáig.

- Oké - Mondta, majd megköszörülte a torkát.

Mély levegőt vett és lassan lehunyta a szemeit. Megbabonázva néztem a férfias arcát, ami most mégis annyira gyengéd volt. Ahogy felnyitotta a pilláit, tele voltak a szemei elszántsággal és akarással. Kezei lassan mozdultak, ujjai finoman csúsztak hátra a tincseim között a tarkómra, majd az egyik kezét visszahozta az arcomra. Már elvesztem és csak remélni tudtam, hogy ha teljesen elöntene a mámor, Kai megfékez, hogy véletlenül se lépjem túl a határt, amit fejben már annyiszor megtettem. Hüvelykujja lassan végigszántott az alsó ajkamon, mire automatikusan elnyílt leheletnyire a szám. Végig tartottuk a szemkontaktust, amíg a srác tekintete le nem szegődött a számra. Láthatóan nyelt egyet és kissé közelebb lépett hozzám. Visszafogtam a hatalmas levegővételt, ami be akart áramlani a tüdőmbe, ahogy megéreztem, mellkasa az enyémnek ütközik, combjai az enyémeket fogják közre. 

Lassan lehajolt, én pedig úgy éreztem magam, mint akit egy negyven fokos ládába zártak. Menekülni akartam, de nem tudtam, annyira mámorító volt csak a látvány. Annyiszor lejátszottam ezt már fejben, annyiszor elgondolkodtam rajta, annyiszor átéltem már álmomban. És most itt vagyunk, teljes valóságban, és ez sokkal jobb. Még akkor is, ha csak eddig jutottunk és a szánk nem találkozik, egy kész mámor fürdő volt nekem egy nagy adag adrenalin pezsgéssel, ami szétáradt bennem. Ha most végre haza jutok, beülök a kádba és az összes fagyasztott cuccomat magamra szórom, hogy végre lehűljek, mert lassan izzadni kezdek, annyira felforrósodtam. Vagy csak belül érzem?

Nyeltem egyet, amikor már éreztem a meleg leheletét a számon. Oké, ennyi volt. Soomi biztos el fog ájulni tőle. Vajon így csinálta este is? Mi volt a baj ezzel? Vagy talán a csók közben akadtak gondok? Azt meg úgysem lehet tanítani vagy javítani, bele kell jönni. Pislogtam egyet és mondani akartam, hogy jó lesz, biztos elvarázsolja a nőjét. Kai viszont továbbra is ott lebegett előttem, ajkaival az enyémeket súrolva. Szinte egymás szájába lihegtünk az intenzitástól. Éreztem, hogy neki is nagyokat ver a szíve, vagy talán csak az enyémet éreztem, hiszen az egész testemet ugráltatta, annyira erős volt. Mind a kettőnknek lassú, mély lélegzetvételei voltak, ami nyugodt volt, mégis babonás. Alig ért össze a szánk, mégis ezernyi szikra rázta meg az ajkamat az övétől. Lesütöttem a szemem és nem tudtam, mit tegyek. Gondolkodásra nem volt erőm és ha el is kezdtem volna, a feketeség mindent kilökött volna a fejemben. Így csak a srácra bíztam magam és a tudatra, hogy a barátnője érdekében, akibe rohadtul bele van esve, elég lesz. 

Ajkai azonban máshogy cselekedtek. Lassan az alsó ajkamat megcsókolta, mire szakadtam szívtam be a levegőt. Mély sóhajtás érkezett az ajkaimra, majd egy újabb apró csókot hagyott ott, amit már akaratlanul is viszonoztam. Lehunytam a szemeimet és a sötétség keveredett egy pár villódzó fénnyel, amik talán éppen a szívem szikrái lehettek vagy az agyam darabkái, amik éppen búcsút intettek nekem. Ujjaim ráfonódtak Kai világoskék ingének az aljára és kissé kihúztam az anyagot a nadrágjából, amikor megszorítottam a váratlan csókra.  Apró, nedves csíkot húzott a nyelvével a számra, mire elnyitottam az ajkaimat számára, hogy beengedjem a mélységbe. Nyelveink azonnal egymásra találtak, mire nekem még jobban ráfonódtak az ujjaim a textilre. Már éreztem, ahogy lassan zsibbadni kezdenek a nagy szorítástól, de nem érdekelt. Párnáink lassú, mégis erőteljes táncot vívtak egymással, ami fenséges és mámorító volt. El sem hiszem, hogy Kai még nem csókolózott. Mi baja volt ennek a nőnek ezzel a csókkal? Ez hihetetlenül édes. Mély és simogató, bársonyosan puha és finom, miközben heves és kötekedő. Letaglózó.

Amikor észbe kaptam, felnyitottam a szemeimet és kicsit taszítottam a srácon. Mind a ketten lehajtott fejjel álltunk egymás előtt egy pillanatig, amíg összeszedtük magunkat. Megnyaltam a számat és összeszedtem Kai utolsó darabkáit is az ízvilágomba, hogy elraktározzam magamban, majd jól fejbe verjem magam vele.

- Ez.. - Kezdtem halkan. - Szóval jó.. Soomi.. ügyes leszel. 

Dadogásom még tovább rontott a helyzeten. Nem tudtam hová tenni az érzéseimet. Boldog voltam és felszabadult, ugyanakkor sokkal inkább összetört és kihasznált. A csókom nem volt igazi számára, csupán egy gyakorlás, egy baráti segítség. Nem érzett olyat, mint én, ő csak egy másik nőnek akarja átadni mindezt. egy másik nő miatt csókolt így, akit a helyembe képzelt. Érte dobog a szíve és érte vágyakozik a tekintete és minden mozdulata. 

- Én most megyek - Közöltem.

Lehunytam a szemem és elengedtem az ingét a kezemből. Mély levegőt vettem és felmosolyogtam rá. Arca értetlen volt és kemény, amit azonnal magam mögött hagytam. Felpattintottam a zárat és nem törődve azzal, hogy ki látja meg, hogy a férfi vécéből jövök ki, kiviharzottam.

Nőj fel! (EXO- Kai FF)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang