4.

1K 129 20
                                    

-Oké - Sóhajtottam, aztán áttoltam a srác elé a vágódeszkát. - ezeket vágd fel!

- Tessék? - Nézett rám értetlenül.

- Kai, fogd meg a kést és szépen vágd fel ezeket darabokra, hogy meg tudjam főzni - Mosolyogtam rá, mint egy hülyére, miközben lassan beszéltem hozzá.

- Vicces vagy - Húzta el a száját. - Mekkorára? - Kérdezte és megforgatta az egyik kést a keze között, hogy tanulmányozása után lecsapjon vele az egyik hússzeletre. 

Néztem egy ideig és bólogattam. 

- Akkorára jó lesz - Mutattam az egyik kocka felé.

- Nem hiszem el, hogy rávettél erre - Mormogta az orra alatt, miközben kissé esetlenül, de ügyesen szeletelte a húst.

Halkan felnevettem és tovább kutyultam a szószt az ebédhez. 

- Ha enni akarsz, dolgozz meg érte.

- Tanultam - Válaszolt morcosan. - Egyetemen voltam, Byul.

- Én is, képzeld - Mondtam. - És még plusz órát is adtam az egyik első évesnek, úgyhogy én többet dolgoztam.

- Minek? - Nézett rám egy pillanatra, majd visszaszaladt a tekintete a késre.

- Mert nem árt a plusz pénz, ugyanis kieszel a vagyonomból.

Kai felnevetett és letette a kést, majd megtörölte a kezét a konyharuhában. Csípőjével a konyhapultnak támaszkodott, én meg csak mosolyogva kavargattam a melegedő alapot. Igyekeztem nem ránézni, ugyanis nem akartam odaégetni az ebédünket, de biztos voltam benne, hogy sikerült volna, ha elvonja a figyelmemet. Egy ujjatlan trikóban volt, ez már nem volt jó döntés. Viszont ahogy karba tette a kezeit, látatlanban is megmondtam, hogy az újonnan felvett szenvedélye, az edzőterem látogatása miatt elég szépen kidudorodtak a bicepszei. Ráadásul a szemei csillogtak és egy csábító mosoly is bujkált a szája sarkában, mint akkor, amikor megpróbálja magára vonni a figyelmemet. Vagy akkor, amikor idegesíteni akar és megpróbálja visszafojtani a röhögését. Görcsösen fogtam a fakanalat, közben pedig elkalandozott a fejemben néhány gondolat. Azt szerettem volna, ha most hangosan felnevet, átölel és a nyakamba bújik, majd egy apró puszit hagy a vállamon vagy a nyakamon. Mély hangjával csak sóhajt egy nagyot és arrébb lép, miközben azt mondja, 'Főzzünk'.

- Nem is eszek olyan sokat - Motyogta, majd szimplán visszafordult, hogy tovább vagdalja az alapanyagot.

Nyeltem egyet a buta ábránd miatt és csak elmosolyodtam.

- Nem? - Kérdeztem vissza. - Kai, az elmúlt hónapban a hűtőm sosem volt tele, akárhányszor is vásároltam be. Mindig, amikor csak átjössz, eszel.

- Mert finoman főzöl - Nézett rám mosolyogva egy pillanatra.

- Köszönöm - Biccentettem. - jó háziasszony vagyok.

- Az vagy - Nevetett hangosan.- Már csak egy pasi kellene neked. Tényleg, mi van azzal a sráccal töriről?

- Melyik srác? - Kérdeztem és szándékosan nem néztem rá, hanem a fűszerekkel bajlódtam.

- Az a szőke, amelyik múltkor elhívott kávézni - Mondta, és megint befejezte a vagdalást, hogy ismételten a csípőjével nekidőlhessen a pultnak és engem kémelhessen.

Nyeltem egyet és megvontam a vállam. 

- Semmi - Feleltem. 

- Miért? Nem volt jó?

- Nem mentem el - Sóhajtottam. 

- Mert? - Kérdezte.

- Vágd a húst, sose lesz kaja, ha így folytatjuk - Biccentettem a vágódeszka felé, ahol még a fele nyers anyag ott volt, várva a késre.

Kai kelletlen sóhajtással folytatta a feladatát, én pedig azt hittem, végeztünk a témával. Nem akarok más pasikról beszélni. Nem mentem el a sráccal, mert nem akartam. Mert nem Kai volt az.

- Na, tényleg - Csak nem hagyta annyiban. - Az a fura csávó óta nem volt pasid. Mikor is volt az?

- Egy éve? - Vontam vállat. - Nem is voltunk együtt. 

- Akkor mit csináltatok? - Mosolygott. 

- Egyszer megcsókolt, de ennyi - Miért érzem úgy, hogy mentegetőzöm? - Sosem voltunk együtt, csak randiztunk néhányszor.

- Kéne neked már egy kiadós...

- Kai - Mutattam rá a fakanállal, hogy befejezze a mondatát.

Ő csak felnevetett és kinyújtotta a nyelvét egy kicsit. Megvonta a vállát és jókedvűen vagdosta a húsokat.

- Csak mondom. Huszonkét éves vagy, meg fogsz kergülni, ha nem csinálsz magaddal valamit.

- Te foglalkozz magaddal, JongIn - Motyogtam.

- Ne hívj így - Mormogott az orra alatt. - Tudod, hogy nem szeretem.

- Mindegy - Sóhajtottam. - Majd lesz valakim, ha végre.. - Észreveszi, hogy tetszik nekem. - eljön az ideje.

- Tündérmesében élsz. Nem fog valaki hercegesen eléd ügetni és szerelmet vallani neked, Byul - Sóhajtott.

- Tudom - Bólintottam. - De nem akarok tahókkal se együtt lenni csak azért, hogy szexeljek.

- Nem rossz az, ha egyszer egyszer lefekszel valakivel - Vont vállat. - Nem kell ahhoz szeretned, csak engedd el magad.

-Nem - Ingattam meg a fejem. - Nem fogom odaadni magam valakinek, akit nem ismerek.

- Nem mondtam, hogy idegennel kefélj - Forgatta meg a szemét.

- Obszcén - Jelentettem ki.

- Akkor ágyba bújsz - Változtatott a szavain. - Lehettek barátok, ismerheted akár évek óta, mindegy. A lényeg, hogy nem kell ahhoz szerelmesnek lenni vagy együtt lenni.

- Oké - Sóhajtottam. - Kezd fura irányba menni ez a beszélgetés. Inkább csináld azt és legyen kész a kaja, mert éhen pusztulok.

- Csak hogy tisztázzuk, nem kínáltam fel magam neked - Emelte meg a kezeit védekezőn, mire csak felnevettem.

- Hülye vagy - Ingattam a fejem mind a ketten csak nevettünk.

Pedig azt hittem, elértünk valameddig.

Nőj fel! (EXO- Kai FF)Where stories live. Discover now