Nőj fel! (EXO- Kai FF)

45.

*Kai POV*

Zsebre dugott kezekkel sétáltam be a színház terembe. Megpróbáltam a hátsó bejáraton, ami egyből a színfalak mögé visz, de sajnos le volt zárva és csak belülről nyitható. Így kénytelen voltam látványosan besétálni és elővenni a legjobb formámat, hogy megmutassam, utálom őt, de beszélni szeretnék vele. Ha jól tudom, alig tíz perce kezdődött el a próba, ami azt jelentette, hogy eléggé benne vannak már ahhoz, hogy befejezzék és Soomi kiessen a szerepből, de elég korán még ahhoz, hogy legyen legalább tizenöt percem egyedül, hátul. Nagyon reméltem, hogy sikerül, mert rohadt ideges voltam. 

Ahogy Soomi meglátott, azonnal elmosolyodott és odafordult a színtársulat vezetőjéhez, aki a próbát vezényelte. Csak ne engedje el őt, kérlek. Lehajolt hozzá és rám mutatott, mire az idős férfi is megfordult, felmért magának majd visszanézett a lányra. Kissé meggyorsítottam a lépteimet és már majdnem odaértem, amikor inkább megszólaltam, mielőtt végérvényesen ketté törik a terv, mielőtt elkezdhettem volna.

- Megvárlak hátul - Közölem vele. - Nem akarok zavarni.

Az idős férfi bólintott és látszott rajta, nem bánja, hogy nem kell félbe szakítani a jelenetet. Soomi is bólintott és visszaegyenesedett a színpadon.

- Tíz perc - Mondta mosolyogva.

Csak mereven bólintottam egyet és azonnal elindultam hátra, Tíz perc elég lesz. remélem. Igyekeztem lazának tűnni, de amikor a függöny mögött voltam, elnyíltak az ajkaim és szinte futásnak eredtem. A szívem kalapált és aggódtam, hogy meghalljam a fülemben dobogó vértől, ha valaki közeledik. Átfutottam a díszleteken és hátra siettem ahhoz a kis elkerített részhez, ahol a cuccaikat tárolták és csak hinni mertem benne, hogy most is ott vannak és nincsenek elzárva. Lenyomtam a kilincset és kissé lelassítva magamat nyitottam be, nehogy egy kérdő szempárral találjam szemben magam. Amikor üres volt a kis szoba, hatalmasat sóhajtottam és megkönnyebbültem. Egy pipa behúzva. Szétnéztem a táskák között és gyorsan ki akartam szúrni a megfelelőt, ami miatt kétszer vizslattam át a halmot, mert túl gyors volt a tekintetem. Egyre idegesebb lettem, ahogy kihúztam a barna bőr táskát a többi közül. Kicipzároztam a kis zsebét és kihúztam a hófehér, nagy telefont a rejtekéből. csak ne változzon a jelszó! Remegő kezekkel nyomtam le az egyetlen billentyűt a mobil közepén és vártam, hogy felvillanjon a képernyő. Lassan, vigyázva ütöttem be a számkombinációt, amire emlékeztem és imádkoztam, hogy sikerüljön. A mobil megrezzent és kiírta, hogy téves jelszó.

- Bassza meg! - Mormogtam magamban és gyorsan átgondoltam a helyzetet. 

Mi volt a számsor? Négy, hat, kettő, nyolc? Tudom, hogy a páros számok voltak növekvő sorrendben, csak egyet felcserélt, nehogy túl könnyű legyen. Vagy talán kettő, négy, nyolc, hat? Próbáljuk meg. Beütöttem a számokat és rendesen éreztem, ahogy gyöngyözni kezd a homlokom. 

- Hála - Sóhajtottam, amikor feloldódott a képernyő.

Sietve megkerestem a közösségi oldal ikonját a képernyőn, majd azon belül a mi beszélgetéseinket. Ahogy volt, nem csak a képeket, de az egész beszélgetést kitöröltem. Kiléptem belőle, majd újra vissza, hogy ellenőrizzem, tényleg sikerült e. Amikor sehol sem láttam a nevemet, elmosolyodtam és felsóhajtottam. Nézzük a képeket a galériájában. Beléptem és temérdek mappával találtam szemben magam. Hogy fogom én mindezt átnézni alig öt perc alatt? Megnéztem, hogy van e az én nevemmel ellátott mappa vagy esetleg szívecskékkel jelölt. Az összeset megnyitottam, ahogy vagy a nevem szerepelt vagy akár egy szív szemű hangulatjel. Sietve átpörgettem őket és kitöröltem mindent, ahol úgy gondoltam, kevés ruha volt rajtam vagy olyan szöveg szerepelt rajta, amit megbántam már. Igyekeztem mindent alaposan végig nézni, de annyira remegett a kezem és annyira túl akartam esni rajta, hogy nem voltam benne biztos, hogy mindent észre veszek. Mély levegőt vettem és lassan kifújtam, ahogy kissé lelassítottam az ujjaim pörgetését a képernyőn. Muszáj mindennek mennie. Azokat a mappákat is átnéztem, ahol a közösségi oldal neve szerepelt vagy a letöltés címet kapta. Ott is találtam pár lementett képet rólam, amitől elfintorodtam és azonnal töröltem őket. Még egyszer, utoljára átfutottam az összes képet, lementett oldalt és appot, amit használtunk egymással. Hangokat hallottam kintről, amitől megint az egekbe szökött a vérnyomásom. Sietve kitöröltem a megnyitott oldalakat az előzmények közül és visszacsúsztattam a telefont a táska első zsebébe, ahonnan kivettem. A táskát visszadobtam a többi közé, ekkor pedig kinyílt az ajtó.

- Kai - Mosolygott rám Soomi.

Nyeltem egyet és tagadhatatlanul elfogott az undor. Hogy szerethettem valakit, aki ilyen? Hogy adhattam oda neki magam? Hogy siklottam el a tény felett, hogy milyen a valódi személyisége? Odalépett hozzám és kezeit a nyakamba lendítette. Hátrébb léptem és semleges arccal levakartam magamról a kezeit.

- Mit csinálsz? - Kérdezte már a legkevésbé sem kedves és mézes-mázos hangszínnel.

- Véget vetek ennek - Néztem rá keményen. - Te tényleg nem tudsz veszíteni, igaz?

- Sosem veszítek - Mosolyodott el gúnyosan.

- Márpedig ideje az első alkalomnak.

- Nem tudom, mivel játszol - Nézett rám szúrós szemekkel.

- Dehogy nem - Bólintottam. - És tudod, nevetséges vagy. Fogadd el, hogy nem elég a csinos arcod mindenhez.

- Biztos több van a kis barátodban, mi? - Méregetett, mint egy véres rongyot.

- Képzeld - Bólintottam. - Sokkal több, mint amit te valaha is meg tudnál tanulni. Úgyhogy értékelném, ha végre felfognád az okos fejeddel, hogy neked és nekem nincs közös jövőnk. Vége. És te basztad el, szóval én lehetnék az, aki jogosan fel van háborodva.

- Én basztam el? - Mutatott magára. - Kai, drágám, ez úgy lapos volt, ahogy volt - Mosolygott rám nem éppen kedvesen. - Sem csókolni nem tudsz rendesen, sem pedig az ágyban nem nyújtasz nagy teljesítményt. Nincs benned semmi, amit értékelni tudnék.

- Akkor meg fogd megad és fordíts hátat nekem - Vontam vállat, már könnyedén elengedve a sérelmeit magam mellett. - Ha nem tudsz értékelni, ne kelljek neked. Keress egy másik csinos pofit magad mellé, akinek nincs agya, hogy átlássa, mit akarsz.

- Úgy lesz - Nevetett fel. - Neked viszont lesz egy kellemetlen élményed az egyetemen, nemsokára.

- Ó, tényleg? - Mosolyodtam el én is. - És mégis mit akarsz tenni?

Soomi ellépett mellettem és kihúzta a táskáját a sok közül, ahová én visszadobtam. Elővette a mobilját és még mindig fölényes arccal keresgélni kezdett. Halkan felnevettem, amikor lehervadt az arcáról a mosoly és idegesen pörgetett fel és le a képernyőn.

- Nevetséges vagy - Közöltem vele. - hagyj engem és Byul-t is békén. csak magadat járatod le.

Mormogott egyet és idegesen dobbantott a földre. Ezt a pillanatot választottam, hogy kisétáljak az öltözőből és örökre magam mögött hagyjam őt és a vele való gondolataimat.