Miraculous Novelláim

MDS: Család

Marinette:

Reggel egy meleg kezet éreztem a hátamon. Azonnal kipattantam az ágyból megragadva az említett végtagot és a hátára szorítottam az illetőnek.

- Oké Katica csak én vagyok az Adrien.- hallottam a fiú hangját aki elterült a földön. Gyorsan felsegítettem, majd bocsánatot kértem tőle és elkezdtem öltözködni. Felvettem egy fekete farmert, egy világos barna bő pólót és egy fekete kis táskát és a tegnapi zsebkéseket nyugodtan pakoltam át a feketébe.

- Minek viszel késeket a suliba?- kérdezte

- Te nem viszel?- nem értem. Mindenki ilyenekkel jár suliba a tankönyveken kívül nem?

- Nem. Kaica, nincs szükség ilyenekre a suliba. A táskádba szükségesebb zsepit vagy ilyeneket pakolni.- mondta a srác és egy bicska kivételével mindent kipakoltam belőle. A sulis táskámba elpakoltam a tankönyveket, füzeteket és a tolltartóm, majd Adriennel lementünk elköszönni Gabrieltől. A fiú azt mondta, hogy az apja sokkal kedvesebb mint előttem volt. Azt mondta vidámságot hoztam a házba.

Mikor odaértünk a sulihoz Alya megölelt majd elkezdtünk beszélgetni. Egy kis idő után egy hosszú szőke hajú lány jött oda hozzánk. Szabályosan ráugrott Adrienre én bennem meg felvillantak a védő ösztönök,és lerángattam a döbbent fiúról a lányt.

- Huh... Te meg mégis mit képzelsz magadról? Ki vagy te? Egy senki!!- kiabált rám a lány. Na eléggé meglepődtem. Kisebb sokk ért a lány miatt és ezért hátra hőköltem. A szőke lánynak kék szeme volt egy rakat szem festékkel kikenve. Annyira közel jött, hogy láttam az arcán a fél kiló sminket.

- Chloe ő Katica. Apám kérte mellém, hogy vigyázzon rám.- mondta Adrien.

- De hát minek neked testőr, mikor itt vagyok neked én?- vínnyogta, majd csücsörítve pislogott Adrienre.

A srác először ledöbbent. Zöld szemeit akkorára nyitotta mint az Eiffel-torony. A szemében csodálkozást és haragot véltem felfedezni. Pár pillanatig csak meglepetten tátogott, majd megfogta Nino kezét és elrángatta a szőke ciklon közeléből. Nem tudom ki ez a lány de nekem nagyon nem szimpatikus. Viszont ahogy elnézem a többiek arcát nekik sem.

- Elegem van Chloéból!- morogta a narancs hajú lány.

- Nem csak neked.- felelték a fiú kórusban.

- Egyáltalán nem szimpatikus. De ki ez a lány, hogy ekkora az egója?- kérdeztem

- Ő Chloè Burgoise. A polgármester pici lánykája- mondta Nino és elvékonyította a hangját imitálva Chloèt. A többiekkel felnevettünk, majd kacarászva mentünk a terembe.

- Mi ez a jó kedv?- kérdezte vinyákolva a szőke lány.

- A világon semmi közöd hozzá Chloè.- felelte flegmán a sötét bőrű lány, majd leültünk a helyünkre.

A suli nagyon lassan telt. A tesi óra annyira könnyű volt, hogy éppen csak megizzadtam. Persze Alyának és a többieknek lógott a nyelvük annyira elfáradtak.

Suli után Adrien mellém lépett Ninoékkal.

- Hova mentek srácok?- kérdezte a szemüveges fiú

- Katicával bemegyünk a pékségbe.- mondta, majd elköszöntünk tőlük és átmentünk egy zebrán.

Egy takaros kis pékség előtt álltunk. Fekete ablakok voltak, de biztosan ki lehetett látni rajtuk, valamint fényt is engedett be. Aranyozott betűkkel volt a pékség neve és a kínálat egy része az ablakra ragasztva. A pékség felett egy kis ház volt, gondolom itt lakik a tulajdonos.

Adrien benyitott az üzletbe és rögtön megéreztem a friss kenyér és sütemény illatát.

- Jó napot kívánok Mr Dupain. Adrien Agreste vagyok és szeretnék önnel és a feleségével beszélni- mondta a fiú.

Nem tudtam mire készül. Azt mondta ennivalót szeretne venni, nem a tulajokkal beszélni.

- Miről lenne szó?- kérdezte a férfi. Barna haja, zöld szeme és erős testalkata volt. Sokkal magasabb mint mi.

- Elég személyes az ügy. Nem tudnának addig bezárni?- kérdezte a fiú, a férfi pedig elfordította a nyitva táblát

- Sabine! Lejönnél egy kicsit?- hívta az úr a feleségét. Ez a bizonyos Sabine az ellentettje volt a férfinak. Alacsony, fekete hajú, barna szemű nő volt. Kb húsz évvel idősebb mint mi Adriennel. Simán az édesanyánk lehetett volna.

- Miről lenne szó?- kérdezte a hölgy. Nagyon kedves hangja volt. Valahonnan ismerős.

- A lányukról- mondta a fiú

- Sajnálom, de a lányunkat elvitték a MDS intézetbe.- felelte a férfi szomorúan.

- Tudom, viszont- mondta a fiú és maga elé húzott- ő tud róla egyet s mást- mondta

- Adrien, mondtam, nem ismerek onnan senkit.

- Vedd elő a nyakláncod!- kérte a fiú és előhúztam az ékszert a pólóm alól.

A hölgy előre lépett, megnézte a nyakamban lógó ékszert, majd olyan hirtelen borult a nyakamba, hogy azt hittem meg sem tudok állni a lábamon

- Tom! Ez a lány Marinette!- zokogta a nő és örömében mégegyszer megölelt.

A férfi szeméből is kicsordult egy könnycsepp, majd ő is magához ölelt.

- De hogy jutottál ki?- kérdezte a nő

- Apám kérte mellém mint testőrt. Az úr aki hozott egy listát a legjobb tanulókkal, bizonyos Michael Jason, azt mondta, hogy ő az egyik legjobb.- felelte a fiú

- Milyen idekinnt Marinette?- kérdezte a férfi. Egy ideig hallgattam. Beletelt egy kis időbe míg felfogtam, Marinette én vagyok

- Jah... Öhh... Hát furcsa.- feleltem- Vannak dolgok amik még mindig újak és idegenek számomra, de megbírkózok vele.- mondtam mosolyogva

- Például?- hallottam az édesapám hangját

- Chloè. Miss Burgoise nem ismer, de amíg nem bántja Adrient, addig én sem szólhatok egy árva szót sem. Meg az, hogy Marinettenek szólítanak-mondtam

- Mert eddig hogy hívtak?- kérdezte anyukám

- Katicának.- feleltem. A szüleim szemében mérhetetlen nagy örömöt láttam.

Nagyon sokáig beszélgettünk még a szüleimmel, de egy idő után mennünk kellett. Kiderült ugyanis, hogy Adriennek kínai órája lenne, de ezt rendszeresen ellógja ezen a napon, mert a mestere azt mondja "pihenni sosem árt". Így egy másfél óra múlva indulni kellett, hogy Gabriel ne fogjon gyanút.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide.- mondtam miközben kiléptünk a mostanra már hűvös levegőre. A zebránál álltink és vártuk, hogy a lámpa zöldre váltson

- Nagyon szívesen. A szüleid nagyon rendesek.- felelte mosolyogva a srác.

Adrien:

Nem tudom mi ütött belém. Megfogtam a lány kezét és magamhoz húztam, majd ajkaimat az övére nyomtam. Nem sokáig, nem is volt rendes csók, de ahhoz épp elég, hogy a lány meglepődjön.

Láttam a levelet amit kapott, hisz az a Jackson vagy Jason vagy a fene tudja ki megmutatta. Én viszont az ellenkezőjét akartam. Igenis megszerettem a lányt. Már nem csak tetszik, tiszta szívből szeretem. Jobban mint bárkit eddig. Képes felvidítani a legrosszabb bapomon is csak egy mosollyal. Szeretném úgy megölelni, hogy soha többet ne eresszem el.

- E-ez mi volt?- kérdezte a lány. A keze megremegett az enyémben. Csak ekkor tértem észhez.

- Se-semmi. Gyere menjünk. Apám már vár minket.- mondtam, majd a kezét fogva magam után húztam a lányt.

Sziasztok! Itt is a rész egy kis késéssel, de itt van. Na igen. Mari találokzott a szüleivel, viszont megszegte a szabályt. Na mi lesz itt? Remélem tetszett ez a rész és nagyon köszönöm a csillagokat. Jövöhéten jön a kövi rész, addig is kellemes hetet!

Vivi😊