Miraculous Novelláim

MDS: Vissza várjuk

Adrien:

Marinette már teljesen beilleszkedett közénk. Nem használja a Katica nevet és egyre jobban megszerettem. Annyira, hogy ha egy srác (Ninon kívül, hiszen ő egytütt van Alyaval) szét vet a féltékenység. Egy valaki nagyon be akar próbálkozni a lánynál, de ahogy látom nem tulajdonít neki nagy figyelmet. Nathaniel minden áldott nap bestélni akar vele, majd elhívni moziba vagy fagyizni. Szegény lány azt sem tudja mit csináljon ilyenkor így Alya mindig mellette van és segít neki.

A mai nap ugyan úgy indult mint a többi. Marinettenek elég volt egy hét mire rájött: aludni igenis jó. A lányt csak úgy lehet felébreszteni, ha valaki (esetünkben én) megcsikizi. Na a probléme ott adódik, hogy a lány hason alszik. De úgy, gogy a kezeit maga mellé szorítja, a lábai pedig a mellkasa alatt vannak. Így reggelente hangos nevetéssel kel fel, mikor megtalálom azt a pontot ahol megtudnám csikizni. Ez így volt ma is. Miután mind a ketten elkészültünk a reggeli rutinunkal felkaptuk a reggelinket és elindultunk a suliba.

Az épület előtt Alya és Nino állt. Mikor megláttak minket köszöntünk egymásnak, majd a lányok bementek az épületbe.

- Haver, ugye tudod, hogy nagyon látszik az amit Marinette iránt érzel.- mondta a barátom. Tényleg látszhat, ugyanis senki nem tud róla. Legalábbis ezt gondoltam.

- Mi? Ne-Nem is érzek iránta semmit. Mari a barátom.- mondtam mikor elindultunk be az intézménybe.

- Én meg nem bírom Alyát.- felelte

- Oké- adtam meg magamat- De köztünk nem lehet semmi. A szabályzatában benne van, hogy nem szerethet belém.- mondtam, majd elindultunk befelé a suliba.

Tanítás után Marival egyből haza mentünk. Mikor beléptünk a hatalmas kapun láttam, hogy a kelleténél jóval több kocsi van mint kellene

- Itt valami nem oké.- mondta a lány- Maradj mindig mögöttem és egy hangot se!- parancsolt, majd bementünk a hatalmas házba.

Az előtérben senki sem volt, így Marival tovább mentünk. A lány nagyon a szívére vette a védelmezést, ugyanis végig a kezemet fogta. Bementünk a nappaliba. A hatalmas szoba üresen kongott. Csak a lépteink visszhangoztak a hatalmas térben. A lány hirtelen megtorant, majd apám irodája felé vette az irányt.

A megszokott ürességet az ajtóban felváltotta a két őr akik nem engedtek minket be.

- Nevet!- parancsolta az egyik

- Katicabogár- felelte a lány, majd a hatalmas monstrumok elálltak az ajtóból és bementünk apám irodájába, ahol újra két őr és Michael Jason állt. Az utóbbi most felszegett állal megvetően és ridegen nézett a lányra.

- Remélem nyomós oka van rá, hogy megszegte a szabályt!- dörrent a férfi a lányra. Marinette faarccal állt Michael előtt. Csak én láttam a szemében milyen érzelem van benne. Harag. Düh. Csalódottság. Csak az utóbbit nem értem.

- Nincs mentségem semmire.- felelte higgadtan a lány. Michael hátrébb lépett és úgy figyelte őt

- Akkor remélem tudja, hogy mik a következmények.- mondta a férfi, majd kiviharzott az irodából

- Sajnálom. Ha ezt tudom, nem engedem be- mondta apám bánatosan. Marinette, életében szerintem először, sírni kezdett. Magamhoz húztam a lányt és szorosan köré fontam a kezeimet. Pár perccel később abbahagyta a sírást, majd megszólalt:

- Megyek. Rendbe szedem a dolgaimat.- hüppögte a lány, majd visszament a szobánkba.

Pár perc múlva mikod bementem az említett helyiségbe, egy bőröndöt találtam rajta pedig egy kiengedett kékes fekete hajú, vörös tincsű lányt egy fekete farmerban, fekete pulcsiban amin ez állt piros betűvel hímezve: MDS intézet 12644- es diák: Katicabogár. Megszakadt a szívem mikor megláttam vörös szemeit, könnyáztatta arcát. Mikor belenéztem a szemeibe mérhetetlen ürességet láttam. Nem akartam elhinni, hogy egy butaság miatt (ami az ÉN hibám) most elmegy.

- Annyira sajnálom. Ha nem teszem azt amit és akkor nem tartanánk itt. - mondtam miközben leültem mellé a kanapéra.

- Nem a te hibád. Én voltam bolond. Tudtam, hogy semmi nem lehet köztünk, mégis megtörtént.- mondta a lány

- Mégis mi?- kérdeztem tőle. A lány szembe fordult velem és elmosolyodott. Eddig ez a gesztusa fájt a legjobban. Olyan szomorú volt, hogy gombócot éreztem a torkomban.

- Hogy belédszerettem.- mondta a lány majd magamhoz öleltem.- Nem akarok vissza menni. Itt akarok maradni veled.- suttogta a fülembe, de egy hangos dudálás félbeszakított minket.

- Mennem kell.- húzódott el a lány

- Kikísérlek.- mondtam, majd magam után húztam a bőröndjét.

Mikor kiértünk a kapuba ismételten magamhoz húztam és olyan szorosan öleltem hogy az már lehetetlen. Végül elengedtem és megcsókoltam. Ismét egy dudálás hallatszott és a lány lement a lépcsőn, majd beszállt az autóba.

Apám még lesietett a lépcsőn, de előtte engem felzavart a szobámba. Az ágyon egy levelet találtam. Ez állt benne:

Adrien!

Ne szomorkodj. Előtted az élet. Neked olyan lehetőségek állnak fennt amit nem szabad elhalasztanod miattam. Hidd el minden rendben lesz. Egy kis idő múlva észre sem veszed majd a hiányomat. Lesz egy másik lány akit jobban fogsz szeretni majd mint engem. Ha mégis emlékezni szeretnél rám akkor nyisd ki a kis tasakot.

Marinette

A sorok végére ismételten gombócot éreztem a torkomban. Megláttam a tasakot a borítékban. Vékony fehér papír volt ami celluxxal volt leragasztva. Óvatosan kibontottam a csomagot és kiborítottam a tartalmát a tenyerembe. Marinette nyaklánca volt benne. Az ezüst lánc hidegen pihent a kezemben. Nem akartam elhinni, hogy ilyen hamar elment. Kis idő után hallottam ahogy beindítják a motort. Odarohantam az ablakhoz és kinéztem rajta. A fekete kocsi épp akkor gördült ki a kapun.

Apám hat ő rá ki jött szólni, hogy menjek le vacsorázni, de nem volt étvágyam. Nem volt kedvem semmihez, így letusoltam és aludni mentem.

Marinette:

Miután kikanyarodtunk Adrienék utcájából egyre több könnycsepp gördült le az arcomon. Tudtam, hogy így nem mehetek be az épületbe ha sírok, sőt talán ki is dobnak valahol így muszáj voltam abbahagyni ezt az egészet. A mondta mellettem elhaladó épületek egy idő után eltűntek és a sivár puszta váltotta fel. A semmi után láttam meg a MDS épületét. Mikor bementünk az előtérbe átvizsgáltak. Természetesen semmit nem találtak nálam. Ezek után mehettem vacsorázni. Mikor beültem álarcban (mert ugye ezt igy kellett) akkor vettem észre, hogy csökkentették az őrök számát. A teremben csak egy őr állt a megszokott hat helyett. A bejáratnál csak két őr vlt pedig négyen szoktak lenni. Miután végeztem, leadtam a tálcám és elmentem aludni.

Miközben a bőröndömből pakoltam ki, találtam egy pólus-tapaszt, és egy púdert. Mikor összeraktam a kockákat rájöttem a dologra. Mikor beszálltam a kocsiba, Gabriel átnézte a cuccaimat. Azt mondta az embereknek nem találja az egyik ruháját, amit a múlthéten tervett a kövkező kollekciójába. Persze ez hazugság volt. Biztosan akkor tette bele a bőröndömbe. Viszont  így ki tudok szabadulni! A zárak a szobáinkon ujjlenyomatosak. A pólus-tapasszal és a púderrel ki tudok szabadulni. Csak meg kell várnom amíg mindenki elalszik.

Sziasztok! Itt is a mai rész. Kicsit rövidebb lett mint az eddigiek, de remélem tetszet nektek. A kövi rész valószínűleg már az utolsó lesz és igen Marinettet elvitte a MDS. Nagyon köszönöm a csillagokat ésmkellemes hosszú hétvégét mindenkinek.

Vivi😊