Miraculous Novelláim

A Szépség és a Szörnyeteg

Marinette:

- Ébresztő hétalvó!- hallotam meg Alya hangját

Odakinnt már besötétedett, valószínűleg elaludtam. Kicsit megviselt az, hogy láttam anyukámat, apukámat, Párizst és az, hogy tudom apa miért nem akarta elmondani mi lett anyukámmal.
Fájt látni, hogy mekkora lelkiismeretfurdalás és sajnálat volt apa szemében mikor elment anya mellől.

Felkeltem az ágyról és a szobában lévő tükörhöz léptem és elkezdtem kibogozni a gubancokat a hajamból.

- Nagyon elgondolkodtál-ugrottam meg Tikki hangjától- Mi történt?

- Csak emésztem a délelőtt történteket- ráztam meg a fejem mintha ezzel el tudnám űzni a gondolataimat- De áruld el kérlek- fordultam a csésze felé- Macska mit tervez? Mire fel ez a nagy felhajtás?

- Egy óra és megtudod-mondta, majd visszafordultam a tükörhöz és felkontyoltam a hajam, végül pedig felvettem a ruhám.

Tökéletesen passzolt. Szerencsére a ruha fűzője a két oldalán volt, így segítség nélkül sikerült megkötni.

A hajamat felcsavartam és egy piros szalaggal megkötöttem.

- Nagyon szép vagy Marinette-dicsért meg Tikki-Most viszont siess mert Macska nagyon vár már téged.

Kisiettem az ajtón és lementem a nagy lépcsőn ami a bejárathoz vezetett.

- Kérem kövessen kis hölgy-hallottam meg Plagg hangját, aki az ebédlő felé irányított.

A hatalmas faajtó halk nyikordulással kitárult előttem és beléptem a hatalmas helységbe.

A hatalmas asztal tele volt finomabbnál finomabb ételekkel.

Csak tátottam a szám mikor egy mély hangot hallottam magam mögül.

- Nagyon szép vagy-dörmögte Macska.

- Zavarba hozol-mondtam a szoknyám alját vizslatva

- Pedig igaz- lépett mellém és a kezemnél fogva a helyemre vezetett.

Amilyen gyönyörű volt az étkező, annyira finom volt a vacsora is. Alya és a többiek nagyon kitettek magukért. 

Vacsora után áttereltek minket a bálterembe.

A hatalmas ajtón belépve a palota legnagyobb terme tárult a szemünk elé. Elég sok ideje itt vagyok már, de ebben a helyiségben még sosem voltam.

A terem volt legalább tíz méter magas és körbe oszlopok és hatalmas ablakok voltak, körülötte vörös bársony függöny arany fonállal szőtt mintákkal díszítve. A terem végében egy kis emelkedőn egy zongora és jó pár  vonós hangszer helyezkedett el. A plafonon és az oszlopok fölött különböző freskók voltak, mindegyiken gyerekek és  szüleik játszottak gyönyörű mezőkön önfeledten kacarászva. A termet pedig két hatalmas csillár gyertyái valamint az oszlopokhoz helyezett gyertyatartók világították be.

Az estét innentől Macskával végig táncoltuk. Végül mikor már alig bírtunk talpon maradni kimentünk a kertbe és leültünk egy padra. A könnyed beszélgetést végül ő törte meg egy kérdéssel ami miatt egy pillanat alatt elkomorodott mind a kettőnk.

- Boldog vagy?

- Igen- bólintottam egy pár másodperc után-De nagyon hiányzik édesapám. Bármit megadnék, hogy újra láthassam. Akár csak egy percig is.-gördült le egy könnycsepp az arcomon.

-Gyere!- húzott fel a padról és meg sem állt egészen a (számomra) tiltott Nyugati Szárnyig.

Behúzott abba a szobába ahol a múltkor a rózsát láttam.
És most is ott volt.

Az erkély előtt egy üvegbúra alatt.
A szobában teljes sötétség volt, egyedül a rózsa halvány rózsaszín fénye adott egy kis vilagosságot a hatalmas szobába.

Macska előttem sétált es megállt a rózsa előtt és az asztalról felvett egy egy ezüstös nyelű tükröt.

- Ez a tükör bármit megmutat amit csak szeretnél- adta a kezembe a tárgyat

- Kérlek hadd lássam édesapámat!-suttogtam

A törött tükrön halványan látszódni kezdett a havas erdő, egy fa alatt pedig egy férfi feküdt ájultan. A friss hó szinte teljesen betemette, az arca látszódott ki egy kicsit a fehér takaró alól.

Egy kis ideig csak néztem, mire felismertem.

-A-apám...- motyogtam miközben igyekeztem a lábamon megállni

- Segítened kell rajta- morogta Macska mögöttem. Teljesen elfelejtettem, hogy nem egyedül vagyok.

- De mégis hogyan? Azt sem tudom hol...-kezdtem el beszélni mire ő az egyik ujjával rábökött a tükörre.
Az ujja egy táblára mutatott amit félig belepett a hó, de a feliratot még ellehetett olvasni rajta:

Párizs ➡

- Tudom hol van...- suttogtam.

Apámat fiatalabb koromban minden utazására elkísértem. Volt egy kereszteződés, amiről a faluban mindenki tudta, hogy három visszavezet a kiindulási pontra, egy pedig a fővárosba, ezt pedig a tábla mutatja. Amit mi raktunk ki egy alkalommal, mikor mind a négy úton végigmentünk mire megérkeztünk a végállomásra. Ez nagyjából egy kilométerre van a falutól és ilyen hóban kétlem, hogy bárki is járkálna arrafelé.

- Nem vagy a rabszolgám. Nincs okom téged itt tartani. Szabad akaratodból mehetsz el innen- suttogta Macska - Segíts apádon és menj haza.

Bólintottam és leraktam a tükröt az asztalra.

- Azt vidd magaddal-adta vissza a kezembe- Legyen valami ami emlékeztet rám ha hazaértél.

- Köszönöm-mondtam és megöleltem Macskát, aki úgy szorított magához, hogy alig kaptam levegőt.

Végül miután elváltunk visszaszaladtam a szobámba és vissza vettem azt a ruhát amiben eljöttem otthonról. A szekrényből kivettem egy vastag köpenyt és magamra terítve rohantam az istállóba Sabine-ért.

- Mennünk kell kislány!- mondtam miközben felnyergeltem a lovamat- Apa bajban van. Sietnünk kell, meg kell őt mentenünk- ugrottam a hátára, ő pedig villámgyorsan elhagyta először az istállót, majd a palotát.

Sziasztok! Borzasztó régen jelentkeztem és ezt nagyon sajnálom. Tudom, hogy rövidke kis szösszenet lett ez a rész, de remélem tetszett nektek.

Elképesztő mennyi megtekintés és csillag van a könyvön, nagyon,  nagyon szépen köszönöm mindenkinek.

További kellemes pihenést és tanulást kívánok mindenkinek!

Vivi😊