A suli menője /✓

4

- Jó reggelt osztály! - lép be Mrs. Ollyson a terembe. Hosszú szoknyája majdnem a földet súrolta. Mindig is egy kicsit érdekesen öltözött vörös hajához. - A mai órán kiosztok egy projektmunkát. Párokban kell, majd dolgoznotok - vigyorogva fordulok Nancy felé, aki abban a percben mosolyog rám. Mi mindig együtt szoktuk elkészíteni a beadandókat. - Oh, de nem azzal, akivel akartok. Én fogom kiosztani a párokat! - rombolja le a hangulatot a tanár. Oh, na ne már! Most komolyan?

- De tanárnő! Szerintem mindenki jobban tud dolgozni, ha azzal az emberrel van párban, akit bír vagy legalább egy kicsit ismer! - lendül Hanna keze a magasba, miközben beszél.

- Igazad van Hanna - bólint a tanár beleegyezően, mire mindenkinek csillogni kezd a szeme. Az a csöpp remény - De attól még a projektmunka marad. Persze mindenkinek más személyre szóló feladatot osztok - mosolyog körbe.

- Úristen! - borulok a padra. Már csak ez hiányzott. Kifogok egy focis gyereket, vagy egy vásárlásmániásat, akik jelen pillanatban szét akarnának kapni, amiért Alexander egójába tiportam. 

- A feladat egyszerű. Akit szólítok kijön húzz egy nevet, majd egy feladatot. Minden tervre májusig lesz időtök, mivel összetett feladat. De, ha valaki utolsó pillanatra hagyja annak annyi. Megvágom - vázolj fel Mrs. Ollyson. 

- Ez mekkora baromság! - vágja a tanárhoz Kate.

- Hogy mondod Aranyom?

- Ismétlem: Baromság! Nincs értelme. Nem fogok egy számomra ismeretlen taggal lógni suliba, suli után meg pláne nem. Ezzel a feladattal, lehet, hogy a kommunikációt, és a kapcsolatteremtést akarja növelni, de az ellenkezőjét fogja elérni. Szerintem ez az ötlet fos. És sokan mások is, így gondolják - pillant körbe hintázás közben. Kék rágójával unottan csattogott. A többiek helyeselően bólogattak.

- Lehet te rossz ötletnek tartod, de én nem. És szerintem nekem van nagyobb beleszólásom a dolgokba - vicsorog rá Mrs. Ollyson. - Szóval, sorba olvasom a neveket és azok akik hallják a sajátjukat kijönnek. Nos, kezdjük. Kate Bell - kezdi rögtön Katetel. A lány unottan állt föl és sétált a tanári asztalhoz. Mélyen belenyúlt a dobozba és kihúzott egy papírfecnit, amit lassú mozdulatokkal széthajtogatott. 

- Andrew Ollsan! - olvassa fel. Az arca mindent elárult. 

- Király! - kiált fel a focikapitány és kanján mosollyal sétál ki feladatot húzni, miközben olyan közel ment el Kate mellett, hogy a keze érintse a lány fenekét. Erre akkora pofont kapott cserébe, hogy már nekem fájt. Persze a többiek jót röhögtek a szerencsétlen arcát fogó fiún.

- Még egy ilyen próbálkozás Szépfiú és a sürgősségin fogsz kikötni. Világos? - ragadja meg Andrew-t a pólójánál fogva, aki csal megszeppenten bólogatót kínjában - Remek. Húzz feladatot, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta - engedi el. A fiú gyorsan nyúl bele a dobozba és a fecnit a csapatársa kezébe löki, de szinte azonnal visszakapja a kezét. Már nem is tudom melyikőjüket sajnáljam.

- Napi vlogok.

- Remek. Mostantól elvárom, hogy év végén beadjatok egy kisfilmet az életetekről a gimiben, amiben ketten szerepeltek. Maximum 15 perc. Bármiről szólhat, de legyen izgalmas és fordulatos.

- Mindjárt mutatok neked egy, olyan fordulatot, amivel kirepülsz az ablakon - morogja Kate. Inkább figyelmen kívül hagytam a beszólását, és csendben rajzolgattam a füzetembe, magamba imádkozva, hogy valami normális feladatot kapjak, normális párral. 

- Nancy Black! - csak ekkor kaptam fel a fejem. A feladat valami ismeretterjesztő film a suliról. De szegény mellé beosztották a rocker Andreát. 

- És akkor Victoria Ecery - feszülten toltam ki a székem és indultam az asztala felé. Esküszöm, úgy éreztem magam, mint a felvételimen. A kezem remegett, mikor feladatért nyúltam. 

- Ismerkedés - olvastam fel összevont szemöldökkel. Ez meg mit akar jelenteni? Megkérdezem hol született és kész? Bárcsak ennyi lenne!

- Oh, ezt vártam a legjobban! - vigyorodik rám a tanár - A lényege, hogy a pároddal meg kell ismernetek egymást ebben a 9 hónapban. De nem ez a sablonos "kedves, meg jó fej" szöveget várom el. Éreznem kell, hogy valóban foglalkoztatok vele és megismertétek a másik érzéseit, tetteit. Mit, miért. Ezt egy beszámolóban kérem. Mindkettőtöktől külön-külön, úgy, hogy egyedül írtátok az őszintét a másikról - hadarja. Nekem pedig egyre jobban nyílik ki a szemem. Ezt most komolyan mondja? Na, nem! Nem vállalom be! Azért nem ment el az eszem. Mindjárt beolvasok ennek a felfújt békának, hogy vegyen vissza, mert kikészít. 

- Gyerünk Drágám, húzz hozzá egy nevet is! Kíváncsi vagyok - biztat a tanár.

- Én viszont nem! - csúszik ki hirtelen, mire a szám elé kapom a kezem. Az osztályban feszült csend lett, míg a tanár lassan, vészjóslóan rám nézett. Na, most foglalom le a helyem a pokolban. "Üdv Sátán! Jöttem, mert megölt az osztályfőnököm egy beszólásért! Van még hely számomra ugye?"

- Én viszont igen. Szóval ne beszélj vissza, hanem húzz már végre egy nevet! - förmedt rám.

- Oké - morgom és a dobozba túrtam. Az első cetlit, ami a kezembe akadt inkább elengedtem és kihúztam a bal sarkába lévőt. Oh, hogy én, miért nem gondoltam arra, hogy az első megérzés mindig a legjobb! Mert a lapon egy név állt. Ami megváltoztatta a világnézetem. Amibe beleremegett a gyomrom és a lábaim kezdték felmondani a szolgálatot. Azért mindenre számítottam és felkészítettem magam csak erre nem. Ijedten meredtem Nancyra, aki aggódó tekintettel vizsgát. Inkább nem néznék tükörbe, köszönöm.

- Na, mi lesz már? Add ide! - kapja ki a kezemből Mrs. Ollyson, majd elolvasva felvonja a szemöldökét - Nahát! Erre még én sem gondoltam - morfondírozik. 

- Hát én sem képzelje! - förmedek rá.  Visszakaptam a papírt és meg vagy százszor elolvastam, hogy nem- e képzelem be a dolgot. Hát nem. A név ugyan az volt, ugyan ott virított.

Alexander Jack Holder

Fehérmálna