A suli menője /✓

19

Karácsony. Azaz december 24-e. Amit egyedül töltők. Bár ennek most igazán örülök. Fel tudom enni a hűtőt, felnyomhatom maximum hangerőre a zenét, és, ha akarok, sztriptíz táncolhatok is. Én és a karácsony szelleme. Jóban rosszban.

- Biztos meg leszel egyedül? - kérdezi sokadjára Lily, mire csak meg forgattam a szemem és a kezébe nyomtam a jegyet.

- Igen! Nem vagyok kisgyerek, meg leszek. Csak induljatok, már! A repülő nem vár meg - intette az ajtó felé, mire sóhajtva bólintott és egy utolsó óvó ölelés után végleg elhagyta a házat. Vigyorogva indultam meg a hűtő felé, és a fagyasztóból kikapva a dugi fagyim, és egy csomag fagyasztott málnát, majd a nappaliba lerakva ezeket kapcsoltam be a tv. Épp a csatornák közt válogattam, mikor a telefonom nagy robajjal szólalt meg az asztalon. Nyögve nyúltam a készülékért és fogadtam a hívást.

- Victoriaaaaa! - hallom meg Alex hangját, ahogy elnyújtja a nevemet. Igazából a vásárlós ügy óta nem beszéltünk négy szem közt. Mi vette rá, hogy most feladja a büszkeségét.

- Alexander! Mit akarsz? - motyogom a telefonba.

- Beengedsz? - hallottam a hangján, hogy vigyorog. Először fel sem fogtam, hogy miről beszél, majd, amikor szép lassan koppant, ijedten átvetődve a kanapén, az ajtóhoz siettem. Szó szerint felrántottam az ajtót és szembe néztem a fiúval. Lazán állt zsebre dugott kézzel, havas kötött sapkában és kisfiúk mosollyal az arcán. Csak álltam ott, lefagyva és csodálkozva. Őt csodáltam.

- Beengedsz végre? - röhögi el magát kínosan, mire szemlesütve álltam félre. Basszus, jól leégettem magam!

- Mit keresel itt?

- A nővéred felhívott, hogy ők elutaznak és nincs e kedvem átjönni - ránt vállat hanyag stílusban és kiszolgálva magát a kanalamért nyúl.

- Hé! - ütöttem el a kezét a doboztól - Az az enyém! - ráztam meg fenyegetően az ujjam, mire mosolyt csaltam Alex arcára.

- És, akkor én mit kapok?

- Ott a hűtő. Nézz szét - tárom szét a karom.

- Eh, konyhatündérnek is csapnivaló vagy - sóhajt fel, miközben fejét hátraveti a támlán. Hosszú szempillái félig elfedték csillogó szemét. Irigyeltem is érte. Nekem nem, ilyen szép, mint neki.

- Ezt szívd vissza - vágtam hozzá az egyik vörös díszpárnát. A fiú egy gyors, reflexszerű mozdulattal védte ki az anyag merényletet és felém fordult.

- Ez a legjobb módszered? - vonta fel pajkosan a szemöldökét és ismét az édességhez nyúlt. Na, még mit nem! Hirtelen nyúltam a karja után és próbáltam lefogni, de egy focistához képest szerintem semmi erőm sincs. És ezzel csak azt értem el, hogy rám figyeljen és az asztalra dobva a kanalat, megragadva a derekamat, hátralökött a kanapén és fölém mászott. Kipirult arccal pillantottam fel megkeresve a szemkontaktust, de mikor tekintetünk összetalálkozott, megéreztem ujjait a bordáim között. Visítva vergődtem össze-vissza, miközben a fiú élvezte a kínzásomat, ahogy csikizett. 

- Jó, elég lesz már - vihogtam.

- Akkor ismerd el, hogy én vagyok a legerősebb, legokosabb és legsármosabb az egész iskolában.

- Soha!

- Rossz válasz! - rázta meg vidáman a fejét és ujjai hasamra vándoroltak. Mielőtt újra neki kezdett volna, megelőztem.

- Jól van... Alex a legidiótább, legerősebb... mi is?

- A legerősebb, legokosabb és legsármosabb - biccentett elégedetten, miközben felült, konkrétan rá a csípőmre. Viszont súlyt nem helyezett rám.