„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌿XIV.🌿

A fájdalom átjárta a testem a fiú minden lökésénél. Mintha szét akart volna szedni. Imádkoztam, hogy valaki hallja meg a nagy nyögéseit, ha már nekem semmi erőm nem maradt.
Nem akartam hogy elélvezzen, ezen a helyen egy gyerek csak hab lett volna a tortán.
Egyre jobban nyikorgott az ágy, hangosodtak a nyögései, mikor gyorsított a tempón.
Addig rágtam, haraptam az ingdarabot, amíg nem sikerült kiköpnöm. A számból vér buggyant fel, kapva az alkalmon, telibe arcon köptem vele a srácot. De ő nem eresztett el, csak lekevert egy pofont, pont az eddig épen maradt orcámra.
- NEWT!- sikítottam hatalmasat.
Erre megint egy pofon volt a válasz, akkora, hogy kezdtem elveszteni az eszméletem.
A fájdalom elvakította a látásomat, de éreztem, ahogy a fiú majdnem a csúcsra ért. Hatalmasakat lökött, a fejemet minden alkalommal bevertem a falba.
Pont az elélvezése előtti pillanatban csapódott ki az ajtó, és egy magas, szőke fiú ugrott rá az erőszakolómra.
Le, vagyis inkább kirántotta belőlem, és a földre teperte. Épp egyidőben az orgazmusával.
Newt nem törődött vele, csak püfölte a fiút. Felrántotta a földről, falhoz csapta, majd megint a padlóhoz.
Alby is befutott hamarosan, úgy rángatta le Newtot a fiúról, aki addigra már tele lett kék-zöld foltokkal, és alig volt eszméleténél.
- Newt, hagyd már abba!- mennydörgött Alby hangja.
- Megölöm!- kapálózott tovább.
Addigra olyan sokkot kaptam, hogy nem tudtam követni, mi történik. Pár fiú bejött, és elvitték a támadómat. Newt Albyval váltott pár szót, majd mindenki kiment rajta kívül. Én pedig végig meztelenül feküdtem az ágyon, vérző szájjal és az arcomra száradt könnyekkel. Réveteg tekintetemmel észre sem vettem, mikor Newt odaült mellém, és rámadta a koszos trikóját. Felsőtestén elidőzött volna a szemem, ha nem épp egy megerőszakoláson lettem volna túl.
Magzatpózban feküdtem az ágyon, a takarót az államig felhúzva.
Newt ott volt mellettem, láttam hogy bántja, hogy nem ért oda időben.
Nagyot sóhajtott, majd megszólalt.
- Cserbenhagytalak. Sajnálom! Pedig megígértem, hogy megvédelek! Annyira sajnálom!- folyt le arcán pár könnycsepp- Én... Én nem akartam sose, hogy másé legyél. Türelemmel akartam lenni...
Ránéztem. A tekintetem semmitmondó lehetett, de ő tökéletesen megértette.
- Mostantól velem alszol- jelentette ki- Alby meg fogja engedni. Látni fogja, hogy nem te vagy a fekete bárány.
Átöleltem. Minden mozdulat fájt ugyan, és a szám tele volt vérrel, de hálás voltam neki. Végül is, eljött. Lehet hogy késett, de eljött.