„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌿VIII.🌿

Bebújtam egy bokor mögé, és csak néztem, ahogy meztelenre vetkőzik. Mielőtt beugrott volna a vízbe, körbenézett. A bokromon megakadt a tekintete. Egy pillanatig ledermedtem, ahogy engem nézett, de nem vett észre.
Majd egy nagy csobbanás keretében fejest ugrott a tóba.
A hangra a környező fákról a madarak felrebbentek. A tintafekete égen pár csillag pislákolt, a tavat gyér fényben szentjánosbogarak világították körbe.
Az ajkamat harapdáltam, miközben izmos felsőteste fel-feltűnt a vízfelszín alól.
Mikor megunta az úszkálást, kikönyökölt a partra, alsótestét a vízben áztatta.
Engem nézett. Nem tudtam, hogy lát-e vagy csak gondolkodik. De mintha nem is én irányítottam volna a lépteimet, lassan előbújtam a fák közül, a kis ösvény felől elindultam hozzá.
Nem szólt, mikor meglátott. Csak nézett barna, ártatlan bociszemekkel.
A parton megálltam, és lassan én is fehérneműre vetkőztem.
Épp a vízbe mártottam a lábamat, mikor felkelt, hirtelen megragadta a lábamat, és berántott.
Eltűnt a lábam alól a föld, és elnyelt a víz. De nem ijedtem meg. Nem féltem. Mert éreztem Newt kezét a kezemben.
Levegőért kapkodva felküszködtem magamat a felszínre. Zihálva, arcomba lógó hajjal Newtra néztem. Ő csak nevetett, őszintén, teljes szívéből. Elképesztően aranyos és szexi volt. Szőke haja csapzottan állt égnek, arca kissé borostás volt.
Lassan abbahagyta a nevetést, és mélyen a szemembe nézett. Így álltunk egy kis ideig, majd megszólalt.
- Jó hogy elég zavaros a víz ahhoz, hogy ne láss le.
Kuncogtam egy kicsit, és megfogtam a kezét. Hátrahúztam, a melltartóm kapcsolójához, aztán hagytam, hadd tegye a dolgát.
Először értetlenül nézett rám, aztán leesett neki.
Egyik kezével a hátamat simogatta, a másikkal pedig egy laza mozdulat kíséretében kikapcsolta a melltartóm.
Ő elég magas volt hozzá, hogy kiérjen a vízből, de nekem pedig pont addig ért, hogy mindent eltakarjon.
- Huncut vagy- hajolt oda és súgta a fülembe, mikor levette rólam- Trükkös.
- Okos- javítottam ki, majd odafordultam hozzá, és megcsókoltam.
Addigi életem egyik legszebb pillanata volt. Legalábbis azé, amire emlékeztem.