„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌿XX.🌿

A sirató pár másodpercig mozdulatlanul állt, majd lassan felénk fordult.
Haslába alól komótosan előhúzta a halálosabbnál halálosabb fegyvereket. Késeket, fűrészfogas dárdákat, és egy körfűrészt. Nedves bőre alól égett motorolaj szivárgott, átitatva a levegőt elviselhetetlen bűzzel. Undorító látványától öklendeznem kellett. Fején kigyúltak a jelzőfények, és megindult felénk.
A félelem és az adrenalin elárasztotta a testem, mikor Minho elfutott mellettem. Majd megtorpant, és egy rántással magával húzott.
A látványtól földbe gyökerezett lábam most olyan gyorsan szedte a métereket, mint egy képzett Futáré. Minho persze még így is jóval előttem haladt. Minden elágazásnál kitette a kezét, hogy merre kövessem.
Egyre fáradtam, egyre nehezebb volt tartanom vele a tempót. A sirató persze hajthatatlanul ránk tapadt, mivel nem volt állat, de nem is gép, nem fáradt. Fényei kísértetiesen világították be a falakat a szürkület homályában.
- A falak- gondoltam- mindjárt bezárulnak.
Miközben mérlegeltem a helyzetet, szem elől vesztettem Minhot.
A sirató egy-két sarokkal mögöttünk haladt. Én pedig egy háromágú elágazásban ragadtam. Szemben zsákutca, balra még két elágazás.
- Eltévedtem!- realizálódott bennem.
A félelem szinte elképzelhetetlen méreteket öltött bennem. Befutottam a zsákutcába, és a sarokban minnél jobban befúrtam magamat a borostyánba.
Hallottam magam fölül a késlegyek kopogását, de nem néztem fel. Csak minnél halkabban próbáltam lélegezni. Remegő végtagokkal csak álltam ott, és vártam.
Kis idő múlva megütötte a fülemet az ismerős nyöszörgés és kattogás. Közeledett.
Lassan kilestem a borostyán mögül. A sirató középen állt, és egész testében reszketett. A fényei ide-oda cikáztak, miközben kereste az áldozatát.
De a sarokba nem nézett be. A remegése addig erősödött, mígnem egy dobhártyaszaggató sikoltást nem adott ki.
Arcom összerándult a hang hallatán, ösztönösen odakaptam a kezem. Míg mielőtt a hirtelen mozdulatot felfoghattam volna, észrevett.
Megint sikított egyet, és felém indult. Nem tudtam mit csinálni, gyorsan belecsimpaszkodtam az indákba. Egyre feljebb húztam magam, de nem létező fizikai erőnlétem cserben hagyott. És a sirató a falra is tudott követni.
Csak pár méter magasra tudtam jutni, az izmaim ellenszegültek, és elengedték a borostyánt. Pont a kicsivel alattam mászó sirató arcára estem, akaratlanul beletapostam a lámpáiba, és a hátára gurulva megkapaszkodtam az egyik tüskéjébe. A kezem csúszott a nedves felületen, de jól megmarkoltam, és lábammal támaszt keresve végig-végigszántottam a hátát.
A meglepetéstől kiesett az egyensúlyából, és lassan elkezdtünk hátradőlni, csúszni. Kései őrülten hadonásztak a fejem felett, ahogy kapaszkodót keresett, de egyszerre engem is meg akart semmisíteni.
Éreztem, hogy a talaj kicsúszott a lába alól, és elkezdtünk zuhanni. Nem voltunk messze a földtől, de egy rossz eséssel meghalhattam volna.
Mikor teljesen elvesztette a kontrollt az események felett, minden erőmet összeszedve feltornáztam magam a fejére, és egy határozott rúgással elrugaszkodtam. A testem nekicsapódott a borostyánnak, és őrülten kutattam fogódzkodó után. De a kezem görcsbe rándult, nem tudtam megkapaszkodni.
A sirató után zuhantam. Az már a földön fekve próbált újra hasrafordulni, lábai maga felé álltak, hátán ficánkolt.
Pont ráestem. Saját kései átszúrták a bőrét, és egy hatalmasat sikoltott. A motorolaj szaga egyből betöltötte a levegőt. Kis ideig csak összehúztam magam, és remegtem. Majd mikor biztos lettem benne, hogy nem haltam meg, lekászálódtam róla.
Alig bírtam megállni a lábaimon. Az életem lepergett előttem, és okádnom kellett.
A sirató ott feküdt, belei kifordulva, csordogáló olajjal, förtelmes bűzzel.
- Úristen- szólalt meg mögöttem Minho.
- Vi...- öklendeztem- visszajöttél?- kérdeztem fojtott hangon.
- Nem, nem vagyok itt- mondta nyersen- Jól vagy?
- Azt hiszem- néztem meg magam.
Több helyen véreztem, a sirató combomat megvágta a késével, elszakította a ruháim. De éltem.
- Ki kell jutnunk innen!- ocsúdtam fel.
- Késő- mondta- ameddig ti itt bunyóztatok, rég lecsúsztunk arról, hogy eljussunk a kapukig. Ha ezután nem haltál meg- mutatott a tetemre- most biztosan meg fogsz.
Komoly arcán láttam, hogy nem viccel. És győzelmem után hirtelen jövő boldogságom hamar elillant.
Mintegy végszóra, a föld elkezdett remegni. A kapuk bezáródtak.