„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌿XVI.🌿

Elindultam a Dutyi felé. Kíváncsi voltam a fiúra, tudtam hogy ott nem tud bántani.
Odaérve láttam, hogy Chuck lelkesen beszélget vele.
- Szia Chuck!- köszöntem rá- Mit csinálsz itt?
- Thomassal beszélgetünk- mondta mosolyogva.
- Becsatlakozhatok?
- Csak nyugodtan- szólalt meg Thomas- Szia Luna!
Megráztam a fejem, és csak leültem melléjük, hallgattam őket. Thomas szimpatikus fiúnak tűnt, de nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy megerőszakolt.
- Figyu srácok- szólalt meg Chuck- Mennem kell dolgozni. Alby még negharagszik, hogy lopom a napot.
- Semmi baj, menj csak!- intettük útjára, ő pedig vidámal eldöcögött.
Ketten maradtunk. Kíváncsi voltam rá, hogy felhozza-e magától a témát.
- Szóval- kezdte- Te vagy Luna. Én Thomas vagyok!- nyújtotta a kezét.
Hezitálva, gyorsan megráztam, és csak utána szólaltam meg.
- Honnan tudod a nevem?
Erre csak elmosolyodott.
- Emlékszem rá. És te az enyémet?
Nem tudtam mit mondani. A kételyeim vele szemben nem akartak oszladozni.
- Tudom, és kész. Nem mellesleg, az előbb mutatkoztál be.
Erre csak felnevetett.
- Különben miért ülsz ott 2 méter távol? Úgy üvöltözök, hogy szerintem mindenki hallja ezen a helyen!
- Hát- sütöttem le a szemem- Nem bízom benned eléggé.
- Mit ártottam én?- kérdezte kerek szemekkel.
Erre elcsodálkoztam.
- Te... Te nem emlékszel? Tényleg?
- Mire?
- Hát... Arra, hogy megerőszakoltál.
Thomas szeme elkerekedett, majd elnevette magát.
- Micsoda? Én? Ne nevettes. Azt se tudom, ki vagy!
- Ez az igazság! Bocsi, de nem hiszem el, hogy nem emlékszel.
- De ha ez az igazság... Nem emlékszem ilyesmire. Most látlak életemben először. Bár igaz, hogy olyan ismerős vagy...
- Akkor hagyjuk. Engem kértek meg, hogy döntsek a sorsod felől. Szóval, témyleg nem emlékszel?
- Esküszöm! Kérlek, nem tudom, miért vagyok itt, hogy mi ez a hely, hogy ki vagyok! Ne tegyetek velem olyat, amiben nem is vagyok hibás!
- De hibás vagy!- ugrottam fel- Te erőszakoltál meg, nem én találtam ki! Newt is, Alby is látta! Szerinted ok nélkül vagy itt?
- Hát...
- Rendben- ültem le a földre- bizonyíts.
- Nem kell, tudod, hogy nem vagyok hibás.
- Hagyd ezt abba!
- Mit?- mosolygott rám.
- Ne beszélj a fejembem! Kussolj!
- Kérlek, ne hagyd! Nem tehetek róla!
- HAGYJÁL!- sikítottam.
Mintha az agyamat szét akarnák tépni, úgy zsongott a gondolatoktól.
Éreztem már a legelején, hogy ezt nem tehette ő. Valami vagy valaki irányíthatta...
- Ez hülyeség!
- Micsoda?
Odanéztem, Thomas pedig kérdő tekintettel meredt rám.
Pár másodpercig mélyen a szemébe néztem.
- Kérlek!- szólalt meg.
És itt eltörött a mécses. Meg kellett keresnem Newtot.