„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌱XI.🌱

Futottam egészen addig, amíg el nem értem a Tisztás egyik sarkát. Lihegve próbáltam levegőhöz jutni, mikor egy fiú megszólalt.
- Bocsi, már foglalt.
Newt ült ott, tekintete a semmibe meredt. Szemei könnyesek, a ruhája piszkos volt.
- Nem számítottam társaságra- ültem le mellé.
- Én pedig reméltem, hogy nem lesz társaság- nézett rám üres szemekkel.
- Elmenjek? Zavarok?- szegeztem neki a kérdést.
Rám nézett nagy bociszemeivel.
- Nem. Ülj ide mellém!- mondta.
Leültem, és azonnal hozzábújtam. Még kilátástalanságomban is meg tudott nyugtatni, csak a jelenlétével.
- Mi a baj?- néztem fel rá.
Lassan ingatta a fejét, és átölelt.
- Kissé túlreagáltam, de én emlékszem. Vagyis, nem arra, hogy ő ki, hanem hogy ismerem. Vagy legalább is ismertem. Szerintem csak azért küldték fel, hogy felforgassa az életünket, Végül is, elvileg te vagy az utolsó. Az utolsónak pedig kiváltsága, hogy utána már nem jön senki. Veled még küldtek fel ellátmányt, de vele már nem. Csak a bajt fogja ránk hozni! 
- Valahogy én is így gondolom. Nekem is nagyon ismerős volt, és mikor bementem hozzá...- akadt el a hangom.
- Igen...?
- De ne nézz hülyének, kérlek! Szóval, én... Hallottam őt a fejemben. A nevemet mondta. Nem képzelődtem, tudom, hogy ő volt!
Newt szemei elkerekedtek.
- Én is benéztem hozzá, hogy biztos legyek a dolgomban. Én is éreztem.
Összenéztünk. Valami ezzel a gyerekkel kapcsolatban nagyon nem volt rendben.
- Figyelj- törte meg a csendet Newt- Nekem valamit el kell mondanom. Hogy mi ez az egész, miért titkolózom. Hazugság volt, hogy nincs kiút. Mert van, az Útvesztő algoritmusok szerint változik. Tudjuk, mikor hogyan állnak a falak, csak azt nem, hogy hol a kijárat. És a térkép még csak most lett kész. Megmondtuk Albynak, hogy fegyvereket kéne csinálnunk, aztán elindulni a fenébe... Ha meg is halunk mind, legalább nem kell tovább ebben a börtönben élnünk. Alby nem akarta, hogy mások tudomást szerezzenek erről, ugyanis van egy csapat, akiknek szent meggyőződése hogy a Tisztáson kéne a hátralévő életünket tölteni. Plusz, téged itt akart hagyni- tette hozzá mellékesen.
- Micsoda?- kaptam fel a fejem- Miért?
- Mert nem kedvel téged. Vagyis, inkább rosszak a megérzései veled kapcsolatban. Bár, ahogy ezt az új fiút elnézem, hamarosan új célpontot talál magának.
- Ugye nem fogod engedni hogy itthagyjon?! És nem fogtok elszökni egyik nap? Ígérd meg!
- Luna, nem bízol bennem? Az életemet adnám érted.
- Én is az enyémet- néztem rá bociszemekkel.
Hirtelen egy állatias ordítás szakította félbe a megbeszélésünket. A fák közül egy fiú mászott elő, kezében egy véres kést tartva.
Newt azonnal talpraszökkent és védelmezően elém állt.
A fiú felállt, kék szemében az emberség nyomát sem láttam. Majd előreugrott, kését a levegőben lóbálva.