„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌱V.🌱

- Ne, Apa!- kiáltottam.
- Nyugodj meg Luna! Semmi baj nem történhet veled! Apa mindig vigyáz rád! Amíg rajtad van a jel, megvédelek! Nem történhet veled semmi. Emlékezz erre!
Az utolsó szavakat már a becsapódó ajtó mögül hallottam. Elvittek.

- Bennem megbízhatsz- hallottam Newt kedves hangját.
Hirtelen megdörrent az ég, odabújtam hozzá. Azt akartam hogy sose legyen vége az ölelésének. Majd elfutott. A nap már lement, az ég sötétbe borult. És én féltem. Newtot akartam. De ő elment.
- Megkeresem. Utána megyek- döntöttem el.
Kiléptem a kis házikóból, de szörnyű látvány fogadott. Körülöttem bűzlő hullák feküdtek. Próbáltam kiáltani, de a szagtól öklendeznem kellett. Elindultam segítségért, először is a Dutyi felé. Newtot szólongattam, de nem válaszolt. Majd mikor az egész Tisztást szinte körbejártam, megláttam őt. Egy számomra ismeretlen fiú hullája fölött guggolt. Válla remegett, mintha sírás rázná.
- Newt- mentem közelebb, de nem válaszolt.
- Newt!- szóltam kicsig határozottabban.
A remegés abbamaradt. Majd a fejét lassan felém fordította, és felállt.
Jóval magasabbnak hatott nálam, a tekintete elhomályosult, üveges szemekkel nézett rám.
És akkor láttam meg. Arca tiszta vér volt. Nem sírt a barátja miatt. Hanem épp a húsából evett.
Felsikítottam, mire szemében újra megpillantottam Azt a Newtot.
- Luna- mondta, de hangja elcsuklott- Segíts.
Majd nekem rontott. De mielőtt nekem ütközött volna, felkiáltottam.

- NEWT!
Az ágyamban feküdtem. Hallottam, ahogy az esőcseppek ritmusosan kopognak a tetőmön. A testem úszott az izzadságban, az arcomon felszáradt könnycseppek helyét éreztem. Majd egy hirtelen villámlás bevilágította a szobámat.
Olyan hevesen vert a szívem, hogy először észre sem vettem. Majd mikor jobbra fordítottam a fejemet, ugrottam egyet ijedtemben.
- Jaj istenem- hajtottam a fejemet a tenyerembe.
Newt ült ott, arca gondterhelt volt.
- Itt vagyok- mondta, le nem véve a tekintetét rólam- Itt.
Pusztán a hangjától kicsit lenyugodtam.
Hüvelykujjával megsimította párszor a kezem. Addig észre sem vettem, hogy végig fogja.
Csak ültem ott üveges tekintettel, majd mikor ránéztem a fiúra, eszembe jutott az, akit álmomban láttam. És az apám. Ettől elkapott a sírás.
- Semmi baj- mondta Newt, és odaült mellém, átölelt- Csak egy álom.
Leheletét az arcomon éreztem, kabátjával betakart.
- Szörnyű volt- mondtam akadozó hangon.
- Nem számít, elmúlt. Csak egy álom. Én itt vagyok. Megvédelek.
Erre felkaptam a fejemet. Eszembe jutott apám.
"Megvédelek"
Gyorsan felhajtottam az ingujjam- ki tudja, ki és mikor rakta rám ezt a göncöt- és könnyes szemeim mögül is láttam.
A felkaromba egy apró, de jól kivehető plüssmedve volt karcolva.
Hitetlenkedve néztem.
- Ez meg micsoda?- kérdezte a fiú.
- Apám- mondtam, majd ránéztem. Arcunk alig pár centire volt egymástól.
- Emlékszem rá. Ezt azért adta, hogy emlékezzek rá. Arra, hogy megvéd.
- Nem csak ő- mondta a fiú, és mélyen a szemembe nézett.
Közelebb hajolt, már láttam hogy a szemeit lehunyja. Szánk majdnem összeért, de az enyémből kibuggyantak a kérdések.
- Hova mentél és miért hagytál itt?
Hátrébb dőlt, és elmosolyodott. Aranyos volt. Helyes. Nagyon.
- Ezt a pillanatot is el akarod rontani?- mosolygott, és megint közelebb jött.
- Nem- mondtam, és az ajkát néztem.
De most ő trükközött.
- Alby hívott. Ekkora viharnak biztos oka van. És meg kellett beszélnünk pár dolgot.
Elmosolyodtam. Ott ültünk pár centire egymástól, összefonódva. És 2 napja ismertük egymást. Abszurd.
De ott, akkor nem érdekelt semmi, csak ő.
És akkor megint közelebb jött. Kezét az arcomra tette, majd megcsókolt.
A belsőmben megmagyarázhatatlan forróság áramlott szét, a hasamban pillangók repkedtek, ahogy száját az enyémre tapasztotta. Ajkai puhák, melegek voltak, kellemes lassúsággal mozogtak. Nyaka köré fontam a karom, akkor vettem észre hogy a bőre is forró, mintha lázas lenne.
Bal kezét az arcomról lassan lecsúsztatta, majd a körbefogta a derekam. A másikat a tarkómra tette, és egyre érzékiebben csókolt. Kezdtem érezni, hogy valami beindult bennem. Bármit hagytam volna neki, hogy megtegyen.
A szívem egyre hevesebben vert, ahogy benyúlt a pólóm alá, és elkezdte simogatni a hátam. Éreztem, ahogy az ujjai belemarkolnak a hajamba, majd közelebb húzott magához. És hirtelen abbahagyta. Fel sem tudtam eszmélni, már a nyakamat csókolta. Beletúrtam a hajába, mire halkan felnyögött. Arcomat a vállába fúrtam, beszívtam az enyhén füstös illatát. Éreztem ahogy az ő szíve is egyre hevesebben ver, gyorsabban vette a levegőt.
- Ne- mondtam erőtlenül.
- Mit?- kérdezett vissza huncutul- Nem tetszik?- nézett szembe velem.
- De.
Elmosolyodott, majd megint megcsókolt. De most hamar elhúzódott.
- Ami nem, az nem- mosolygott.
Felállt, és végigmért. Tetszett neki, hogy sikerült feltüzelnie. Még ő volt megelégedve magával, mikor a vak is látta, hogy a nadrágja kőkemény.
- Ennyi?- kérdeztem.
Zsebrevágta a kezét, majd megrántotta a vállát, és egy fintorral válaszolta meg a kérdésem. Aztán lassan, kimérten az ajtó felé indult. Már fél lábával kint volt, mikor hátulról megragadtam a kezét, visszarántottam, és megcsókoltam.