„Nincs gyógymód" [TBS/TMR Fanfiction]

🌱III.🌱

- Erre nem tudom, mit mondjak...
Newt elmagyarázott mindent, mesélt a tisztásról, hogy mit csinálnak ott, az Alkotókról, siratókról, mindenről.
- Nem is kell- válaszolta- Én is így kezdtem. Vagyis, én a Dobozban.
- És, mióta vagy itt?- kérdeztem félénken.
A fiú lesütötte a szemét, sóhahtott, és halkan válaszolt.
- Három éve. A Futárok minden nap kimennek az Útvesztőbe, és felderítik. Minho a leggyorsabb futó akit ismerek, és nagyon okos is. Mégsem találtuk még meg a kijáratot. Az év 365 napján, minden reggel elindulnak, és este hazajönnek. Ezt 3 éve. De reménytelen. A kapuk minden éjjel bezárulnak, a falak elmozdulnak. Nincs kiút. Itt leszünk életünk végéig.
Olyan szomorúan nézett, hogy muszáj volt másik témát felhoznom.
- És miért nem emlékszem semmire?
Newt felnézett, értette a célzást.
- Én sem tudom. Mindannyian így kerültünk ide. Senki sem emlékszik semmire, csak a nevére.
- Én...-kezdtem bele- meddig aludtam?
- Pár napig. Talán egy hét.
- Emlékeztem.
Newt felhúzta a szemöldökét. Aranyos arcát nem tudtam komolyan venni, mosolyognom kellett. Amitől ő is elmosolyodott. És még aranyosabb lett.
- Mire? Bármi információ jól jöhet.
Felsóhajtottam. Tudtam, hogy ebben a fiúban bízhatok, de ettől a sok információtól elfáradt az agyam. Nem tudhattam viszont, hogy miért ilyen kedves, esetleg csak tud valamit, amit én nem, és ki akarja sajtolni belőlem az információkat.
A gondolataimat gyorsan elhessegettem, és belenéztem mély, gesztenyeszín szemébe.
- De ígérd meg, nem mondod el senkinek.
- Megígérem- halkította le a hangját, majd közelebb húzódott.
- A VESZETT jó.