A meg nem fosztott

4.fejezet

- Hogy mit mondott? - Szofi megint kiabál.

- Nem lényeges. - Nem akarom jobban felidegesíteni.

- Mi a faszt képzel ez magáról? Depis szemét. Az ilyen ölje meg magát, megváltás a világnak.

- Szofi! - Azt hiszem Szofinál elszakadt valami.

- Sajnálom. Azt hiszem túlzásba estem.

Szofi szárnyai remegnek. Szinte izzanak a dühtől. Nem láttam ilyennek. Most még nagyobbnak tűnnek. Ha más is érzékelné, már biztos szédülne attól, hogy csak nézi.

- Jobban vagy már? - Szofi tényleg aggódik.

Ennyire rosszul nézhetek ki?

- Persze ne aggódj. Tényleg semmi baj. Kiheverem.

- Figyelj, nem akarlak megbántani, ezért rákérdezek. Walter eljön ma. Meddig akarsz itt maradni, mert akkor inkább mondom neki, hogy ne jöjjön.

- Jaj Szofi, semmi baj. Megyek is, nem akarok zavarni.

- Sosem zavarnál, azért mondom, hogy elküldhetem, ha neked még idő kell.

- Jól vagyok.

...

Elköszöntem Szofitól, búcsúzóul megkért, hogy vigyázzak magamra.

Ahogy gyalogoltam haza besötétedett. Láttam valami ijesztőt. Egy fickó tetőtől-talpig feketébe. Velem jött szembe. A szárnyai vörösen izzottak a sötétségben. A Hold nem fénylett. Véres szárny. Más vére tapad hozzá. A bal keze zsebre rakva. A jobb kezében tart valamit. Talán egy kést? Ő egy gyilkos.

- Elnézést hölgyem...