A meg nem fosztott

31.fejezet/ Anya

Fehérség mindenütt. A Walteres küzdelmemnél is ugyan ez volt. De ez most más. Annyira otthonosabb. A házunkban vagyok. A régiben. Ahol még anya is élt. Apa boldog volt.

- Kislányom. - Ez a hang...

Anya állt mögöttem.

Szorosan megölelt.

- Milyen rég láttalak. Olyan nagy lány lettél.

- Anya. Hol vagyok?

- Jelenleg a köztesben. Most kaptál egy kis időt dönteni, hogy mit is akarsz csinálni. Visszamenni és harcolni vagy itt maradsz velem békességben.

- Anya... - elbicsaklott a hangom.

Sírtam. 15 éve nem láttam és most itt áll előttem. Nem jutok szóhoz...

- Anya.. nem maradhatok. Meg kell mentenem a barátaimat.

- Tudom kicsim. Tőlem fogod a végső leckét megtanulni.

- De már megvolt a végső erőm, és elbuktam...

- Kicsim. Te nem támadó típus vagy. Másokra kell hagyatkoznod emlékszel? Támogatnod kell.

- Nem értem. - Tényleg nem.

- Nagyon jól szót tudsz érteni másokkal.

- Nem tudnál kertelés és balladai homály helyett a lényegre térni kérlek?

- Erre magadnak kell rájönnöd. Én csak rá világítottalak. Ha eljön az idő érteni fogod. Viszont ezt most neked adom. Ha eljön az idő nyisd ki.

Anya átnyújtott egy kézzel készített dobozt. Mi lehet benne? Mit érthet az alatt, hogy ha eljön az idő? Qunz?

- Vissza kell mennem harcolni.

- Sikerülni fog kicsim! - Anya még utoljára átölelt.

Majd visszaküldött a sötétségbe.