Leláncolva /BTS-Yoongi/

20.

*Yoongi POV*

Leültem tévézni, megettem a vacsorát, amit Lara még délután főzött nekem, hogy ne kelljen rendelnem vagy magamnak szórakoznom a kajával, játszottam a mobilomon és leültem kismilliószor a sarok stúdiómba, hogy elfoglaljam magam, de még ott is három hang leütése után egyből a telefonomra néztem, hogy nem kaptam e hívást. Képtelen voltam koncentrálni bármire is és elengedni magam, hiszen akármennyire is tisztában voltam vele, hogy én tettem ki az étterem előtt, láttam, ahogy besétál, láttam a kollégáit az ablakon át, tehát tudtam, hogy nem csak ő ment oda és tervez valaki mással lenni és ez csak egy fedősztori volt, mindig ott motoszkált a fejemben a rosszabbik vég. Mi van, ha csak feláll és azt mondja a kollégáinak, hogy rosszul van és elmegy? Mi van, ha azt mondja, hogy én mentem érte és valaki mással elmegy? Mi van, ha azért nem akarja, hogy hívjam, mert ciki neki velem beszélni mások előtt vagy esetleg a többiek úgy gondolják, hogy nem én vagyok a pasija, hanem mást ismernek? Mi van, ha azért nem hívhatom, mert mással cseverészik? Ráadásul mi van, ha TaeSun kikezd vele? Tudom, hogy bejön neki a lány és tudom, hogy hogy néz rá, amikor azt hiszi, már elmentem, pedig még az autóban ülve tökéletesen ráláttam. Tudtam, hogy méri végig minden alkalommal, hogy két puszival köszönti az én barátnőmet, hogy legszívesebben a pokolba küldene engem és rámászna a lányra. És most ott voltak, nélkülem. Megeshet, hogy csak elmennek beszélgetni és véletlenül kettesben kötnek ki a mosdóban. Lehet, hogy rövidebb a találkozó, nem is fél kilencig tart, csak TaeSun mondta, hogy esetleg egy fél órácskát vagy egy órát az én barátnőmmel tudjon hetyegni.

Szétszakadt a fejem. A gondolatok megállás nélkül cikáztak benne, a mellkasom már hömpölygött, összeszorult, nyelni alig bírtam, ahogy rosszabbnál rosszabb képek hevertek a szemem előtt. Bízhattam volna benne, hiszen semmi okot nem adott arra, hogy ne tegyem. De már egyszer elkövettem ezt a hibát és másodszorra nem fogom. A telefonomért nyúltam és automatikusan pötyögtem be Lara telefonszámát. Tudom, hogy azt kérte, ne hívjam, de már majdnem háromnegyed hét volt, vagyis fél órája már ettek. Már valószínűleg végeztek is vele. Ha meg nem, már legalább nagyjából jól laktak, szóval csak nem lehet akkora baj. A fülemhez szorítottam a mobilt és felálltam a forgószékemből a stúdiósarokban. átsétáltam a nappalin és amíg hallgattam az egyenletes, idegsítő csengéseket, megkerültem a kanapét. 

- Yoongi, megkértelek, hogy ne hívogass! - Szólt bele azonnal a lány halkan.

Felvontam a szemöldököm és lehuppantam a kanapéra. Hátradőltem és idegesen a karfára dobtam a szabad kezem.

- És ha esetleg vészhelyzet van? - Kérdeztem. - Ha felgyulladt a konyha és azt akarom, hogy hazagyere?

- Felgyújtottad a konyhát? - Kérdezett vissza ijedt hangon.

- Nem - Válaszoltam egyszerűen. - Csak azt mondom, hogy lehet, nem hiába hívtalak fel.

- És miért hívtál? - Sóhajtott a készülékbe. - Még vacsoráznék.

- Már elég ideje esztek, nem?

- Ugye most nem akarod megmondani, hogy meddig ehetek? - Nevetett fel halkan.

- Nem - Ingattam a fejem, mert éreztem, hogy Lara nincs jó kedvében. - Csak gondoltam felhívlak, mert már kábé végeztetek a vacsorával.

- Nem végeztünk - Jelentette ki határozottan. - És még megesszük, iszunk valamit, aztán jön a torta - Halkította le a hangját, hogy gondolom a mellette lévők ne hallják. - Majd akkor végeztünk, ha felhívlak. 

- Csak tudni akartam, hogy még ott vagytok e - Közöltem vele.

- Miért, hol lennék? 

- Mit tudom én - Mormogtam a telefonba. - Akárhová elmehetsz.

- Na jó - Mondta határozottan. - Most leteszem a telefont és lenémítom. Felteszem töltőre, úgyhogy nem fogom felvenni és hálás lennék, ha nem hívnál fel. Ebben a rohadt vendéglőben maradunk és örülnék, ha nem gyártanál elméleteket. Na szia.

- Lara - Mondtam volna még, de már a kis, szaggatott hang azt jelezte, hogy rám tette a telefont.

Elvettem a fülemtől, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg bontotta a vonalat. A számat beharaptam és vettem egy mély levegőt. Magam mellé dobtam a mobilt a díványra és a kezembe temettem az arcom.

- Az istenit! - Köptem magam elé, majd felálltam a kanapéról.