Leláncolva /BTS-Yoongi/

24.

- Ideadnád azt? - Mutatott anya az egyik fűszertartóra.

- Persze - Felálltam az asztaltól, ahol éppen könyvet olvastam és a kis üvegcse után nyúltam, hogy oda tudjam adni anyukámnak.

Éppen főzött, én pedig semmit nem tudtam csinálni. Kezdtem unatkozni, de talán így volt jól. Kellett egy kis kikapcsolódás a testemnek és a lelkemnek is. A saját szobámat kitakarítottam és egész délelőtt a régi rajzaimat és a régi naplómat olvasgattam, amiken jókat derültem. Tizenkét évesen írhattam bele az első sorokat és olyanokat örökítettem meg, mint dolgozatok írása, éppen az akkori szerelmem neve, amit már kétszer áthúztam és átjavítottam másra, hogy levágták a hajam vagy éppen kit csúfoltak aznap a suliban és miért. Hihetetlen, hogy akkoriban mik voltak az élet nagy gondjai. Bárcsak visszatérnének azok a problémák a mostaniak helyett. Yoongi piszkosul a fejemben járkált minden pillanatban, kivéve ha éppen anyának sikerült valamivel elterelnie a gondolataimat. Sokszor nyúltam a telefonom után, hogy felhívjam, de aztán gondolkodtam. Én kértem, hogy ne hívjon és én sem akarom felhívni. Gondolkodjon és rágja át a történteket, talán ez kell neki. Egy kis magány, megérteni, hogy akármennyire szeretem, nem maradhat ez így örökre, ha nem változtat. 

- Lara, pittyegett a mobilod - Tájékoztatott anya, aki mellett a pulton ott hevert a mobilom töltőn.

- Biztos a munkából - Sóhajtottam.

Letettem a könyvet, amit éppen, hogy újból felvettem és a pulthoz léptem. Lehúztam a kis zsinórról a készüléket és visszaléptem az étkező asztalhoz. Visszaültem a székre és feloldottam a billentyűzárat. Nyeltem egy nagyot és liftezni kezdett a gyomrom, ahogy megláttam Yoongi nevét az üzenetet jelző ikonon. Mély levegőt vettem é beharaptam a számat, amíg lassan oldalra toltam a kijelzőn a nevet, hogy felfedje előttem az üzenetét.

- Munka? - Kérdezte anya.

- Yoongi - Vágtam rá azonnal, gondolkodás nélkül.

- Ó, mi van vele? - Érdeklődött mosolyogva anya. - Miért nem hív?

- Sok a munkája és nincs ideje felhívni, de üdvözöl - Hazudtam, mintha az üzenetét olvasnám.

- Én is őt, azért ne hajszolja túl magát, figyeljen a pihenésre és egyen rendesen - Korholta meg anya őt látatlanban.

- Átadom - Mosolyogtam gyorsan, amíg anya hátrafordult, majd vissza az ételhez.

Ténylegesen megnyitottam az üzenetet és szinte szédültem, ahogy megláttam a sorokat. Rohadtul hiányzott nekem, de nem akartam a saját kérésemet megszegni, hogy ne hívjon fel. Megérdemli a kis magányos gondolkodást, bár lehet, hogy egy hárpia vagyok.

"Lara, kérlek hadd hívjalak fel! Hiányzik a hangod és te is hiányzol, dolgozni sem tudok. Nem tudok semmire figyelni, csak rád tudok gondolni. Tudom, hogy elcsesztem, de beszéljük meg. Nagyon szeretlek."

Hatalmasat nyeltem és reszketegen szívtam be a levegőt, ahogy már nem tudtam, izgulok, ideges vagyok, hiszek neki vagy sem, akarok e vele beszélni vagy sem. Persze meg akartam ezt vele beszélni, mert nagyon nem szerettem volna végleg elhagyni őt. Túlságosan beleszerettem az egy év alatt ahhoz, hogy ezt most így abbahagyjuk. De tudtam nagyon jól, hányszor játszottuk már ezt el, hogy megértette és változni fog, aztán pár nap után megint előjött a sokszoros mobilcsengés és a féltékenység.

A ujjam lebegett a kis nyilacska felett, hogy válaszoljak neki vagy sem. Millió dolog futott át az agyamon, hogy mit írhatnék neki, aztán az, hogy nem akarok írni semmit, legyen ez a büntetés. Ha most beszélgetni kezdünk, a hangjától megint ellágyulok és megbocsájtok neki mindenféle gond nélkül és ezt nem akartam. 

*Yoongi POV*

Remegett a kezem, ahogy tartottam benne a telefont. Vártam, hogy mikor szólal meg a jelzés, hogy választ kaptam, de nem érkezett. Fel akartam hívni, hogy tudjam, egyáltalán elolvasta e, megkapta e az üzenetet, jól van e, az anyukájánál van e. De tudtam, hogy nem tehetem. Ha ez kellett ahhoz, hogy visszakapjam őt, akkor napokig kibírom a hangja nélkül, kibírom, hogy a reszkető ujjaim a hívásgomb felett lebegnek, miközben sírni akarok, kibírom, hogy nem ad életjelet és bizonytalanságban hagy, ha utána érezhetem őt megint. Ha utána visszajön, vele feküdhetek le, vele kelhetek, megcsókolhatom, érezhetem az illatát és tudhatom, hogy megint az enyém és csak az enyém. Többször nem szúrnám el így, akármennyire is idegsít, hogy nem hívhatom fel és tudom, hogy nélkülem van valahol.