Leláncolva /BTS-Yoongi/

29.

- Szia! - Fogadta máris tárt karokkal anyukám Yoongi-t, ahogy belépett a lakásba. 

- Szia - Mosolygott rá Yoongi és viszonozta a neki szánt, nagy ölelést. - Hogy vagy?

- Jól, jól - Bólogatott anya és egy kicsit megállította maga elé a férfit, hogy le tudja csekkolni. - Te viszont fogytál. Eszel rendesen?

- Persze, csak sok volt a munka a héten - Nevetett fel Yoongi, de tökéletesen kihallatszott az erőltetettség a hangjából.

Egy pillanatra rám nézett, anya háta mögé és egy mosolyt küldött felém, mert mind a ketten tudtuk, hogy nem a sok munka miatt fogyott le a múlt héten. Bátorítóan biccentettem neki egyet és hálásan elmosolyodtam, amiért ilyen jó formáját hozza édesanyám előtt, hogy ő semmit ne sejtsen meg, holott tudtam, hogy Yoongi még mindig dühös magára,dühös az exére, aki miatt ez az egész így történt, dühös a helyzetre, hogy eddig hagyta elfajulni és dühös az egész világra, mert miért ne. Hiába próbált meg akkor és annyit bújni hozzám, csókot lopni és kedves szavakat suttogni a fülembe, ahányszor csak lehetősége adódott rá, éreztem, hogy meg van feszülve, hogy nagyon próbálkozik és görcsösen akarja ezt. Ez valahol fájt, hiszen nem akartam semmit ráerőltetni, de mégis boldog voltam, hiszen saját akaratából szerette volna ezt az utat választani.

- Ehetünk? - Indult meg a konyha felé azonnal anya. - Éhesek vagytok már, nem? Egy óra van, Lara te meg egy kávén kívül nem is reggeliztél semmit - Nézett rám ingatva a fejét, miközben a pulthoz lépett, hogy el tudja kezdeni felsorakoztatni a kész ebédet az asztalra.

- Mert nem szoktam reggelizni, te is tudod - Válaszoltam neki. - Mit segítsek?

- Csak üljetek le! - Legyintett és elhessegetett maga mellől.

- Biztos? - Kérdeztem és ránéztem a hatalmas tányérra a kezében, ugrásra készen, ha nem bírná el.

- Persze, ülj le kislányom! - biccentett a fejével az asztal felé, miközben már ő is araszolt oda.

- Oké - Sóhajtottam és helyet foglaltam Yoongi mellett.

A férfi azonnal a lábamra tette a tenyerét és mivel egy otthoni, sima rövidnadrágban voltam, a puha bőre az enyémen azonnal egy mosolyt csalt az arcomra és libabőröket a lábamra. 

- Egy csókot azért kapok? - Motyogta mosolyogva és felém hajolt.

- Nem is adtam, amikor megjöttél? - Vontam fel a szemöldököm.

Áthajoltam hozzá és egy gyorsan cuppantottam a szájára, ami most annyival jelentőségteljesebb volt, mintha csak az első csókok egyike lett volna. Bár ha úgy vesszük, első csókok között az újrakezdés után. Mosolyogva ránéztem, ő pedig sóhajtott egyet és megkönnyebbült arcán egy apró görbület formálódott.

- Szeretlek - Suttogta és kicsit erősebben szántottak az ujjai a combomon.

- Én is téged - Feleltem  és a saját kezemet az övére tettem, amit nem restellt azonnal megmarkolni és hosszú ujjai közé zárni.

--------------------------------

*Yoongi POV*

Lara elment a régi szobájába, hogy összepakolja a cuccait, amivel átjött ide, amikor összevesztünk. Végre sikerült meggyőzni, hogy elég volt, jöjjön haza és hagyja, hogy hadd bizonyítsak neki a közös életünkben. A nappaliban ültem az anyukájával és egy-egy kis csésze kávét iszogattunk, ahogy mindig, ha itt voltunk ebédelni vagy vacsorázni. Az édesanyjának szokása volt minden étkezés után egy gyenge kávét legurítani, azt mondta, neki ez a desszert. 

- Minden rendben van veletek, Yoongi? - Kérdezte halkan a nő, majd belekortyolt a kávéba.

- Persze - Néztem rá kissé ijedten. - Miért?

Anyuka egy mindent tudó mosollyal lenézett az ölében tartott csészére, majd vissza rám.

- Hiába próbálta megjátszani, a lányom - Biccentett abba az irányba, ahol Lara tartózkodott. - Én neveltem fel, tudom, hogy mikor hazudik és mikor nem.

- Ó - Ennyit tudtam csak mondani és megnyaltam a számat, ahogy lesütöttem a szemem. - Mit mondott?

- Semmit - Nevetett fel a nő. - De nem volt nehéz kitalálni - Vont vállat, mire kérdőn néztem rá. - Azelőtt sose jött át csak azért, mert beteg volt vagy mert sokat dolgoztál - Magyarázta. - Rajong érted, inkább otthon sínylődik és a hátadat nézi, amíg dolgozol, de nem mozdulna el mellőled.

Erre a kis kijelentésre elmosolyodtam ás máris jobb kedvem lett, a szívem repesett és hevesen vert, miközben a kávé a gyomromban kicsit soknak tűnt, ahogy a jó érzésre összeszorult a belsőm, majd kiengedett.

- Na meg naponta legalább tízszer telefonáltatok, még akkor is ha csak pár órát volt itt - Ingatta a fejét mosolyogva és egy újabbat kortyolt a kávéjából. - Nem akarok beleszólni az életetekbe, felnőttek vagytok - Legyintett és letette a kiürült kávés bögréjét az asztalra. - Látom, most megint jól vagytok.

- Szerencsére meg tudtuk beszélni a dolgokat - Bólogattam és hálás voltam ennek a családnak, hogy ilyen megértőek.

- Helyes - Bólogatott a nő. - Ne hagyjátok el egymást, annyira összeilletek - Nevetett fel halkan. - Aztán hozzátok nekem a szép unokákat.

Zavartan felnevetettem és megforgattam a kezemben azt a pár korty kávét, ami még maradt.

- Lassan - Sóhajtottam.

- Nem akartok gyereket? - Kérdezett vissza az anyuka.

- Hát, igazából még nem beszéltünk róla - Néztem rá mosolyogva. - Mindig volt annyi dolgunk, hogy sose került szóba.

- Huszonnégy vagy, Lara huszonkettő lassan - Legyintett újból. - Fiatalok vagytok még, nem kell elsietni.

- Tudom - Bólogattam mosolyogva.