Leláncolva /BTS-Yoongi/

35.

*Yoongi POV*

Lara tehetetlenül folyatta a könnyeit a váróban. Leültettem az egyik műanyag székre, én pedig elé guggoltam. Tudtam, hogy mennyire meglepte a dolog, engem sem ért másképp. Hirtelen nem tudtam, hogy borítsak fel mindent vagy járjak örömtáncot, mert a szerelmem terhes. Nem tudtam, hogy valóban elég érettek vagyunk e ehhez a nagy feladathoz, hogy elég időm lesz e rá, hogy lesz e mindenünk, amire a pici vágyik, hogy elég erősek vagyunk e ehhez és hogy készen állunk e egyáltalán egy családra.

Két kezem közé fogtam Lara gyönyörű, könnyáztatta arcát és halványan rámosolyogtam. Letörölgettem az éppen előbuggyanó, sós cseppeket és próbáltam nyugodtnak látszani a kedvéért.

- Nincs semmi baj - Suttogtam a szavakat.

Féltem, hogy ha normál hangerővel beszélek, a hangom remegése elárulja, hogy bizony én is rohadtul megijedtem és félek.

- Örülsz neki? - Nézett rám piros, kétségbeesett szemekkel.

Megnyaltam a szám és egy pillanatra lesütöttem a szemem, majd visszanéztem rá. 

- Tény, hogy nem így terveztem - Sóhajtottam. - Azt akartam, hogy először megkérhessem a kezed, összeházasodjunk és így, egy teljes családba jöjjön az első baba - Mosolyogtam rá. - De nem fogom azt mondani, hogy nem örülök neki.

- Akarod? - Szipogott egyet és letörölte a saját arcát annyira, amennyire az én kezeim engedték neki.

- Ez nem csak az én döntésem - Ingattam a fejem.  - Te hogy érzed?

- Nem tudom - Vont vállat tehetetlenül. - Kicsit váratlanul ért - Mosolyodott el halványan.

- Én se számítottam rá - Vallottam be őszintén. - De terhes vagy. Én pedig nem akarok megölni egy gyereket.

- Azt mondod, tartsuk meg? - Nézett rám kikerekedett szemekkel.

Elmosolyodtam és finoman meghúztam a vállam. Én sem igazán tudtam, hogy mit mondjak, de abban biztos voltam, hogy egy abortusz mind a kettőnket megviselne.

- Szeretlek - Jelentettem ki határozottan. - Nem szeretném, hogy most elvetesd, aztán meg esetleg végképp ne lehessen gyereked, mert most valami baj történik.

- Azt én sem - Sóhajtotta. - Szerinted fel tudjuk nevelni?

- Nem tudom - feleltem. - De bízom benne. Szeretjük egymást, van egy lakásunk, van munkánk, van megtakarított pénzünk. Lesz egy szerető családja, biztos háttere. Kell még valami?

- Nem tudom, sose szültem még - Motyogta Lara.

- Én sem - Nevettem fel halkan, mire ő is végre elengedett egy halkabb kuncogást. - Menjünk haza, otthon megbeszéljük, jó?

- Oké - Bólintott egyet, majd felállt a székből.

Jobb, ha kipihenjük magunkból, esetleg alszunk rá egyet. Ez nagyon friss még, kicsit az agyam sem működik úgy, ahogy kéne és szerintem Lara-é sem. Jobb  lesz nyugodt környezetben beszélgetni erről, ha már mi is lenyugodtunk.

*Lara POV*

Egyben biztos voltam, hogy nem akarom megölni ezt a magzatot. Nem akartam, hogy egy abortusszal testi és lelki sebeket szerezzek, esetleg örökre elzárjam magam a gyerekvállalástól. Viszont nem tudtam, mennyire jó ötlet huszonévesen gyereket nevelni és vállalni. Bár bulizni úgysem járok, a barátaim megértőek és tényleg megvan az a bizonyos háttér, ami szükséges, de a lelki erőmben nem vagyok biztos. Nem tudtam pontosan, csak sejtettem, hogy mennyi energiával és idővel jár egy baba nevelése, és bár tele van örömteli pillanatokkal, bőven lesz megterhelő pillanat is. Bírni fogjuk mi ezt Yoongi-val, ha úgy döntünk, mégis maradjon a baba? Bíztam benne, hogy minden marad úgy, ahogy most van és nem kell tartanom attól, hogy visszatér az őrző-védő énje korábbról. Akkor nem tudnék megbirkózni a gyerekkel és még vele is és félek, hogy külön kellene válnunk, az pedig sem nekünk, sem a gyereknek nem jó. Bár megígérte, hogy tartja magát és hetek óta nagyon jól teljesít, teljesen megváltozott. Bízhatok benne, nem kell félnem nyilvánosan, nem kell tartanom semmitől. Szeretem, ez tény. Be merjük vállalni?