Leláncolva /BTS-Yoongi/

30.

Mosolyogva beszélgettünk TaeSun-nal, miközben lépcsőztünk lefelé az irodaházban. Kicsit furcsálltam, hogy Yoongi nem hívott még, hiszen négyig dolgozom és négy órakor pontban mindig megcsörren a mobilom, hogy itt van értem, hol áll a kocsival és hová menjek. Már hat perccel múlt négy, de még mindig nem hívott, pedig szinte tíz másodpercenként lestem a kezemben tartott mobilomra.

- Ú, ki ez a helyes pasi? - Bökte meg a karom a könyökével TaeSun.

-Hm? - Néztem rá először, majd követve a feje irányát elfordultam, hogy a földszintre érve a recepció felé lássak.

A számat eltátottam és szinte már csak egy nyálcsík hiányzott volna, ami összeköti az ajkaimat a blúzommal. Szemeim kikerekedtek és egyszerűen pislogni is elfelejtettem. Yoongi ott várt rám, talpig öltönyben, fekete pólóban, elegánsan és szívdöglesztően. Nyakába egy hosszabb nyakláncot akasztott, ujjain a szokásos gyűrűk díszelegtek, mint akkor, ha a stúdióba igyekszik valamilyen megbeszélésre vagy összejövetelre. Szürkére festett haja puhán csücsült a feje tetején, igényesen beszárítva és beállítva. 

- Yoongi? - Mondtam ki hangosan, hogy egyrészt magamat kérdőjelezzem meg, hogy nem csak a szemem káprázik e, másrészt TaeSun kérdésére is egy kérdéssel feleljek.

- Ez a pasid? - Nézett rám a munkatársam. 

Csak bólintani tudtam és elindultam megint a lépcsőn. Yoongi felém fordította a fejét és ahogy meglátott, elmosolyodott és máris megindult kettőnk felé. Egy pillanatra átnézett a mellettem lépkedő TaeSun-ra és a tekintete elsötétült, de amilyen hamar jött, úgy el is múlt e kezdeti féltékenység, hiszen már tudta, ki is a srác.

- Szia - Köszönt, ahogy elém ért.

Azonnal lehajolt és egy gyors csókot nyomott a számra, majd bal kezével a derekamra simított és maga mellé húzott.

- Hát te? - Kérdeztem.

- Gondoltam eljövök érted, korán végeztem - Felelt mosolyogva, majd életében először, önként kezet nyújtott az őt méregető TaeSun-nak.

- Ha nem tudnám, hogy foglalt vagy - Rázta meg a kezét TaeSun, majd mosolyogva legyintett egyet, nyitva hagyva a mondatát. - Na, érezzétek jól egymást, sziasztok.

- Köszi, szia - nevettem és intettem neki egyet.

- Mehetünk mi is? - Kérdezte Yoongi.

- Persze - Bólintottam azonnal és elindultunk kifelé az épületből.

Nem győztem csodálkozni azon a változáson, amin Yoongi keresztül hajszolta magát. Lassan egy hónapja annak, hogy volt a nagy veszekedésünk a féltékenysége és a telefonok miatt. Azóta szinte hihetetlenül látványosan megváltozott és már nem is tűnik úgy, mintha erőlködne ezen. Nem hív félóránként, csak naponta egyszer vagy kétszer, azt is azért mert unatkozik vagy beszélni akar, nem azért, hogy ellenőrizzen. Ha rövidnadrágban vagyok vagy szoknyában, még mérgelődik egy kicsit, de már nem csap patáliát nyílt utcán. Ami pedig a féltékenységet és a bizalmatlanságot illeti, mintha soha nem is lett volna. Mosolyogva egyezett bele abba, hogy jövő héten, ha átmegyünk megint anyuhoz egy ebédre, akkor két fiú ismerősünk is eljöjjön, akiket még gimiből ismertem, csak Yoongi korábbi viselkedése miatt nem igazán tudtam tartani velük a kapcsolatot. Szinte a legjobb haverjaim voltak, hiába voltak fiúk. Persze hozzák ők is a barátnőiket vagy menyasszonyukat, már nem is tudom, hogy hol tartanak, lehet, hogy ezért is mondott ilyen hamar igent Yoongi. Nem számított, csak az, hogy tényleg büszke voltam rá és arra, hogy ilyen rövid időn belül így megváltozott, hogy betartsa a szavát és együtt tudjunk élni. Bevallom, nagyon tartottam tőle, hogy nem lesz rá képes, akármennyire is bíztam benne. A korábbi ígéreteiből kiindulva nem fűztem hozzá semmi reményt, így nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy ha szétmegyünk, hová fogok költözni, milyen lesz az életem, mit fogok magammal kezdeni, túl fogom e élni a hiányát. Szerencsére már nem kell többet ezen agyalnom és ha lehet, ezzel a viselkedésével és a csak néha-néha fellendülő féltékenységével, ami még jól is esik és vágyom rá, még jobban beleszerettem és gond nélkül tudtam álmodozni a jövőnkről.