Áldás és átok °BEFEJEZETT°

°18°

<NEM HALTÁL MEG! HOGY LEHET, HOGY MÉG ÉLSZ?!> hallottam Andy hangját.
Összeszorítottam a szemeimet.
- Tori! - Adam gyengén megrázta a vállam. Kinyitottam a szemeimet.
- Jól vagy, Tori? - kérdezte Adam aggódva.
- Nem haltam meg - suttogtam. Nem ezt akartam mondani. Andy mondatta ezt velem.
- Szerencsére nem.
- Ölj meg - mondtam érzelemmentes hangon. Adamnek kikerekedtek a szemei.
- Nem! Nem foglak megölni!
- Egy árulónak ez jár! Ölj meg! - Andy szólt belőlem, de mégis az én hangomon.
- Nem! Nem öllek meg! Nem tudnálak bántani! Már nem!
~ Hogy érted, hogy már nem? ~ kérdeztem telepatikusan. Ezt már az igazi énem kérdezte. Andy nem tudja irányítani a telepátiát.
~ Úgy, hogy nem!
- Ha te nem ölsz meg akkor öngyilkos leszek! - „mondtam”.
- NEM! VICTORIA, NEM LESZEL ÖNGYILKOS! - üvöltött Adam.
- Ne ellenkezz! Nem beszélhetsz le róla!
- De lebeszélhetlek róla! Nem akarlak elveszíteni!
- Pedig kénytelen leszel! Törődj bele! - mondtam könnyezve. Kezdett fájni, hogy Andy átvette felettem az irányítást.
- NEM FOGOK BELETÖRŐDNI! SZERETLEK, VICTORIA! SZERELMES VAGYOK BELÉD! - üvöltötte Adam.
- Nem szerethetsz! Nem szerethetsz engem!
- Nem mondhatod meg, hogy mit érezzek! Akkor is szeretni foglak! - mondta Adam, és közelebb hajolt felém. Megcsókolt! Adam megcsókolt! Először meglepődtem, de aztán vissza csókoltam. Ez volt az első csókom. Kicsit perzselő volt. Mikor eltávolodott tőlem halványan mosolygott.
~ Te is érezted azt amit én? ~ kérdeztem telepatikusan.
~ A perzselésre gondolsz? Igen, éreztem én is ~ válaszolt Adam telepatikusan.
- Még mindig öngyilkos akarsz lenni? - kérdezte Adam. Lehunytam a szemeimet. A gondolataim és Andy szavai belső harcot vívtak egymással. Andy igennel akart válaszolni, a gondolataim nemmel. Legszívesebben elfutottam volna a problémáim elől, de nem tudtam. És nem is tudok.