Áldás és átok °BEFEJEZETT°

°2°

Egy farkas volt. Rémülten hátráltam.
- Jó farkas, szép farkas - mondtam félve. Az állat pár lépésnyire tőlem megállt, és érdeklődve nézett rám.
- Légyszí ne egyél meg - könyörögtem. A zöldszemű állat továbbra is engem figyelt.
- Szépen lassan hátrálok - mondtam lassan. Mikor egy lépést hátráltam, egy kőben hátra estem. A fenekemre estem. A farkas megindult felém.
- Ne! Ne bánts! - emeltem magam elé a karjaimat. Nem éreztem semmit. Óvatosan ránéztem az állatra. Előttem állt, és a kezemet szaglászta. Óvatosan megsimogattam a fejét. Hagyta magát.
- Ne félj - susogta a szellő. Rémülten néztem körbe. A farkas már sehol sem volt. Na jó ez fura volt.
- AUUUU! - farkas vonyítást hallottam. Mit tegyek? Rohanjak? De merre? Hamar döntöttem, és rohanni kezdtem. A hang irányába rohantam. Két farkas állt egymással szemben. A barna és egy fekete farkas. Próbáltam halkan közelebb menni, de egy száraz faág összetört a lábam alatt. Rémülten néztem fel. A két farkas felém kapta a tekintetét. Hatalmasat nyeltem, és elmondtam egy csomó mi Atyánk-at. A fekete megindult felém, de a barna leteperte a földre. Farkas bunyó alakult ki a két farkas között.
- Fuss! - mondta valaki.
- Mi?
- FUSS! - ismételte meg a hang. Még utoljára ránéztem a farkasokra, majd futásnak iramodtam. Futás közben megcsúsztam az enyhén nedves talajon. A fekete farkas mögöttem futott. Éppen rám akart ugrani.
- Ááá! - sikítottam rémülten. A fekete farkas hirtelen földet ért, de nem rám esett. A farkas mögött egy barna hajú férfi állt egy puskával a kezében.
- Mondtam, hogy fuss! - mondta a férfi.
- De... én... de... - makogtam össze-vissza.
- Nincs semmi de! Ha azt mondják neked, hogy fuss, akkor fuss! - mondta a férfi.
- Rendben - sütöttem le a szemeim.
- Hogy hívnak? - kérdezte egy idő után.
- Victoria. Lelőtte a farkast?
- Igen, de csak altató lövedékkel.
- Akkor nem is lesz semmi baja?
- Nem. Most csak alszik - mondta a férfi.
- Önt, hogy hívják? - kérdeztem, de a férfi, mintha köddé vált volna. Bizar! Úgy döntöttem haza megyek.