Áldás és átok °BEFEJEZETT°

°7°

Kerülnöm kell! Ha a közelében vagyok, akkor igazat mondok. Ez a képessége. Az igazság kimondtatása.
- Szia - köszönt Adam.
- Szia - köszöntem vissza.
- Mizu?
- Semmi - feleltem szűkszavúan.
- Király - mondta, és elment. Okéé. Mentem volna ki az ebédlőből amikor a brit gyerekbe botlottam. A kezemet a szára szorítottam.
- Nyugi - mondta kedvesen. Gyanakodva néztem rá.
- Kontrollálom a képességem - mondta.
- Biztos?
- Biztos, egyébként Louis vagyok - nyújtotta a kezét. Bizonytalanul elfogadtam.
- Victoria - mondtam.
- Azt hittem a Torit jobban szereted - mondta bizonytalanul a fiú.
- Igaz. Brit vagy? - kérdeztem.
- Igen - mosolygott Louis.
(...)
- Hé, vigyázz már jobban! - mondtam Adamnek, mert majdnem fellökött.
- Bocs - vetette oda, és tovább ment. Rejtélyes ez a srác, az már egyszer biztos. Tovább mentem Andyhez.
- Szél - mondta Andy. Lehunytam a szemeimet, és koncentráltam. Először egy gyenge szellő jött, majd fokozatosan orkánná vált.
- Ennyi elég lesz! - mondta a férfi. Abbahagytam.
- Vigyázz vele! - mondta a szél, és eltűnt. Megráztam a fejem, hogy kiverjem a fejemből. A gyakorlásnak hamarabb lett vége a szokottnál. Gondoltam sétálok egyet az erdőben. Egyszer csak, egy faág roppanására lettem figyelmes. Riadtan néztem hátra.
- Te? - kérdeztem a barna farkastól. Egy aprót bólintott.
- Hogy kerülsz ide? - kérdeztem. A farkas ekkor beleszagolt a levegőbe.
- A szagomat követted? - kérdeztem mosolyogva. Ismét bólintott.
- Remélem nem ijesztett meg a múltkor a nagybátyám - guggoltam le a farkas elé. Közelebb jött. A fejét hozzá dörgölte a kezemhez.
- Egész aranyos vagy - vakargattam a füle tövét. Látszólag élvezte, mert csóválta a farkát.
- Mennem kell - mondtam napnyugtakor. Felálltam, és gyorsan visszamentem a tábor helyre.