Áldás és átok °BEFEJEZETT°

°3°

Anya otthon csinálta az ebédet amikor hazaértem.
- Szia, kicsim - köszönt anyu.
- Szia - köszöntem, és egyből a szobámba mentem. Ledőltem az ágyra. Ki lehetett az a férfi? Miért mentett meg a farkastól? A barna farkas is veszélyes? A gondolatmenetemet kopogás szakította meg.
- Minden rendben? - kérdezte apa.
- Aham.
- Biztos?
- Ühüm.
- Tori, nekünk elmondhatod - mondta apa. Fáradtan sóhajtottam.
- Tudom.
- Elmondod?
- Nem történt semmi. Tényleg - erőltettem magamra egy hamis mosolyt.
- Rendben - mondta apa, majd kiment. Tovább feküdtem az ágyon. A gondolatok cikáztak a fejemben. A kérdéseimre nincs válasz. Vagy, csak nem kaptam válaszokat a megválaszolatlan kérdéseimre. Felpattantam az ágyamról, és kirohantam. Anyáék értetlenül néztek engem. Fogtam magam, és kirohantam az ajtón. Az erdőbe mentem abban a reményben, hogy ott van még a barna farkas. A pataknál volt, és éppen ivott. Halkan odamentem. Nem vett észre. Mikor befejezte hátrafordult, és meglátott engem. Nem támadott meg, csak figyelt. Engem figyelt.
- Nem bántasz? - kérdeztem. A farkas lassan megindult felém. Nem hátráltam, csak álltam egyhelyben. A farkas megállt a kezem előtt. Felé nyújtottam a kezem, mire ő megszaglászta a kezem. Mikor végzett hátrált egy lépést. Érdeklődve nézett engem.
- Ilyenkor bánom, hogy nem beszélek az állatok nyelvén, mint Cameron - mondtam inkább magamnak. Egy újjabb szellő jött.
- Vigyázz! - susogta a szellő.
- Mire? - kérdeztem értetlenül.  Erre már nem jött válasz.
- Kösz, nem akarnád elmondani mire kell vigyázzak? - kérdeztem az ég felé nézve. Nem válaszolt. Leültem a földre. Ekkor a farkas ismét felém jött.
- Ne! Ne egyél meg! - mondtam félve. Nem csinált semmit, csak leült elém.
- Huhh - sóhajtottam megkönnyebbülten. A farkas rám emelte a smaragdzöld szemeit. A farkas felállt, és a levegőbe szagolt.
- Mi az?
- AUUU! - vonyított a farkas. Felálltam, és hátráltam pár lépést. Ki tudja, hogy miért vonyított a farkas. A farkas ismét rám nézett.
- VICTORIA! - kiáltott valaki, majd rám vetette magát. A farkas morogni kezdett.
- Áu - nyöszörögtem fájdalmasan. Cameron a farkasra nézett, és morgott. A farkas bólintott, és elment.
- Megőrültél?! - kérdezte Cameron.
- Leszállnál rólam?! - kérdeztem. Cameron leszállt rólam, és felsegített.
- Megőrültél?! Veszélyes egy farkassal lenni!
- Nem bántott.
- De bánthatott volna!
- De mégse!
- Victoria Benedict, ne feleselj - mondta szigorúan Cameron.
- Nem feleseltem - indultam el. Cameron a hátam mögött jött.
-Örülj neki, hogy nem mondom el a szüleidnek - mondta a házunk előtt.
- Pedig megtehetnéd - mondtam, és bementem a házba. Köszönés nélkül bementem a szobámba. Túl reagálta az egészet. Nem bántott engem. Valaki kopogott az ajtón. Nem mondtam semmit, csak az ágyamon a párnámat átölelve ültem. Anya jött be a szobámba.
- Szia - köszönt.
- Szia - köszöntem unottan.
- Nem tudod, hogy mi baja van a nagybátyádnak?
- Túl reagált valamit. Ennyi.
- Igen?
- Igen.
- Nem egy farkassal voltál?
- De, de nem akart bántani.
- Vicki, tudod, hogy nagyon szeretünk téged. Emiatt nagyon is féltünk - mondta anyu. Nagyon ritkán hívnak engem Vickinek.
- Igen, tudom - bólintottam. Anya magához ölelt.
- Szeretünk téged. A testvéreiddel együtt.