Áldás és átok °BEFEJEZETT°

°16°

- Logan vagyok - mondta a vadász.
- Pofozz fel - mondta Adam. Értetlenül néztem rá.
- Minek?
- Mert ez csak egy álom! Pofozz fel, hogy felébredjek - mondta Adam.
- Ahogy akarod - mondta Logan, és... és felpofozta. Akkorát csattant az arcán Logan keze, hogy nekem fájt.
- ÁÁÁÁÁÁ! - kiáltott fájdalmasan Adam.
- Ég a fél arcom!
- Te mondtad, hogy pofozzanak fel. Én megtettem - mondta Logan.
- Torira gondoltam, mert ő gyengédebben üt! - mondta Adam.
- Kérsz a másik arcodra? - néztem rá szigorúan.
- Inkább kihagynám - mondta Adam.
- Honnan veszi, hogy Adam apja miatt halt meg a nagyanyám? - kérdeztem Logantől.
- Megfigyelték az embereim.
- Maga az FBI-nak dolgozik? - kérdezte az arcát fogva Adam.
- Nem. Régen a maffiának dolgoztam - mondta olyan nyugodtan, mintha azt mondta volna, hogy „süt a nap”. Hátráltunk pár lépést. Nem árt a biztos távolság.
- Nem bántalak titeket, nyugi - mondta Logan.
- Biztos? - kérdeztem gyanakodva.
- Biztos - mondta Logan.
(...)
- Anya! Anya! - mentem be a nappaliba.
- Mi a baj? - kérdezte anya.
- Tudom ki ölte meg a nagyit!
- Én is tudom.
- Nem! Te csak a végrehajtót ismered! Én tudom ki a felelős!
- Ki az? Tori, mondd már!
- Andrew Black - mondtam ki a nevet.
- Honnan tudod? - kérdezte.
< ÁRULÓ! ELÁRULTÁL, TE KIS CAFKA! EZÉRT, MÉG MEGFIZETSZ! > hallottam egy férfi hangot.
- Tori, vörös a szemed - mondta anya aggódva. Nem gondolkodtam (nem is tudtam volna). Kirohantam a házból. Az erdőbe futottam. Dörgött. A hangulatomhoz illet az idő. Nem sokkal később esni kezdett. Az esőcseppek keveredtek a könnyeimmel. Dörgött és villámlott. Nem féltem. Az időjárástól nem. De amire készültem, na attól már igen. A talaj csúszós volt a sár miatt. Megálltam fújni egy kicsit. Hátranéztem. Nem láttam senkit. Remek, jobb lesz ha senki sem látja a tettem. Különben járhatna agyturkászhoz miattam az illető egy darabig. Tovább futottam. Megálltam a sziklaperemnél. Szakadt az eső. Dörgött, villámlott. A bennem tomboló vihar kihat a külvilágra is.
- Tori! - hallottam valaki hangját. Csak beképzelem magamnak. Nincs is itt senki. Felnéztem az égre, és hagytam, hogy az arcomra hulljanak az esőcseppek... utoljára.
- Tori! - hallottam újra a hangot. Ez... Adam volt!
- Menj innen!
- Miért?
- Menj innen! Kérlek!
- Nem! Nem hagylak itt egyedül!
- Muszáj lesz!
- Miért? - kérdezte értetlenül Adam. Szomorúan mosolyogtam rá.
- Sajnálom - mondtam patakzó könnyekkel. Hatalmas mennydörgés, majd bumm! Egy villám csapott pár centivel előttem. A sziklaperem megrepedt előttem.
- Ne! - kiáltotta Adam. Rohanni kezdett felém.
- Ez a büntetésem - mondtam könnyezve, és lezuhantam... volna, ha Adam nem fogja meg a kezem.
- Engedj el! Ha nem halok meg, az anyám fog!
- Nem fog senki sem meghalni! - mondta Adam. Mintha egy könnycseppet láttam volna a szemében.
- Adam, kérlek engedj el - kértem.
- Nem! Nem foglak elengedni!
- Miért nem? Egyszerűen engedj el!
- Nem tudlak! Nem foglak soha elengedni! - mondta, de a kezem kezdett kicsúszni az övéi közül. Lassan megpróbált felhúzni.
- Ne tedd! Kérlek, hagyj meghalni!
- Nem foglak! Szeretlek, Victoria Benedict! - mondta, és tovább húzott fel. Lehunytam a szemeimet.
- Sajnálom - mondtam szomorúan.
- Mit? - kérdezte gyanútlanul Adam. Ebben a pillanatban egy villám csapott a kezünk mellé. Ennek hatására kicsúsztam Adam kezei közül. Hiába sikítottam. Tudtam jól, hogy megmentettem anyát a haláltól.