Boldogan mentünk haza. Otthon neki láttam vacsorát főzni. Rakott krumplit csináltam. Mikor kész lett leültünk vacsizni.
- Finom lett - mondta Adam.
- Köszi - mondtam mosolyogva. Vacsi után Adam elmosogatott.
- Csukd be a szemed - mondta Adam.
- Miért?
- Mert - mondta. Tettem amit kért. Lehunytam a szemeimet. Adam megfogta a kezem, és elkezdett húzni maga után.
- Ne less - mondta.
- Nem lesek - mondtam. Hallottam, ahogy kinyitja az ajtót. Megfogta a vállam, és maga elé vezetett.
- Kinyithatod - suttogta a fülembe. Kinyitottam, és egy gyönyörű látvány fogadott. Rózsaszirmok voltak a földre szórva. Gyertyák voltak mindenütt. Az ágyon egy szív volt kirakva rózsaszirmokból.
- Úristen, ez mese szép!
- Reméltem, hogy tetszeni fog.
- Mikor csináltad?
- Délelőtt, és most gyújtottam meg a gyertyákat.
- Ez gyönyörű! - öleltem meg.
- Most csak itt állunk, vagy be is megyünk? - húzta huncut mosolyra a száját. Éreztem, ahogy elpirult a fejem. Inkább bólintottam.
- Zavarba jöttél? - kérdezte Adam.
- Nem! - vágtam rá gyorsan.
- Semmi baj, vigyázni fogok rád - mondta, és felkapott a karjába. Bevitt a szobába, és óvatosan letett. Mellém feküdt. Elkezdett csókolni. Csukott szemmel túrtam bele a barna hajába. Adam felém kerekedett, és tovább csókolt...
ESTÁS LEYENDO
Áldás és átok °BEFEJEZETT°
FantasíaEz a történet a 'Különleges képességek' folytatása. Lesznek összefüggések, ezért érdemes elolvasni az első részt. Ez a történet Victoria (Tori) életét mutatja be. Lesznek érdekes dolgok. Kicsoda valójában Logan? Ki miatt ölte meg Jessica édesanyját...