3. fejezet, ki-kicsoda 2.

220 15 0
                                    

Perselus Piton az iskola tanára? hát ez... Képtelenség. A házvezető tanárunk csak viccelt, legalább is ebbe a hitbe ringattam magam ameddig csak tudtam. Éreztem a zsigereimben, hogy amíg itt vagyunk, Perselus minden sérelmet meg fog torolni rajtam, amit korábban ellene elkövettem én vagy a Tekergők bármelyik tagja. És mire alapoztam? Megindokolni nem tudtam, bár az igazgatói irodabeli találkozásunk sem sejtetett túl sok jót.

Miközben így zakatoltak az agytekervényeim, McGalagony professzor továbbra is beszélgetett velünk.

- Ne aggódjon annyira, Stevens kisasszony. Mindenesetre, akárhogy is van, de örülök, hogy itt vannak, lányok. Jó látni magukat. - Most tényleg elérzékenyült a professzorasszony?

- Köszönjük, tanárnő. Jó tudni, hogy Ön is itt van a Roxfortban.

- Nos, viszlát, a holnapi napon. Ó, hamarosan megjönnek a könyveik, amiket megrendeltünk Önöknek. Használják egészséggel. – Elmosolyodtam. Nagyon rendes a tanárnőtől ez, azt hiszem. A Pitonnal kapcsolatos kétségeim azonban nem hagytak nyugodni, és csak felvetettem a professzornak, miközben már kifelé indult.

- De tanárnő! - A szeme villanása jelezte, hogy el kellene hallgatnom, de nem bírtam megállni a folytatást. - Mi történik, ha... azzal, hogy Piton professzor... nos, hogy ő megnézi az emlékeinket, vagy segít nekünk, valami megváltozik? - A professzorasszony csak összehúzta a szemét.

- Minden hibalehetőséget ki kell zárnunk, igaza van. De, Piton professzor a legmegbízhatóbb erre a feladatra, így nincs más választásuk. - Végleg megfordult, hogy távozzon a klubhelyiségből, de pár lépés után megállt és visszafordult. Én éppen Lilyvel kezdtem volna beszélgetni, amikor megszólított. - Bárhogy is, de örülök, hogy itt vannak. Vigyázzanak magukra, és próbálják meg elkerülni a... a társaikat.

Döbbenten néztünk a tanárnő után, amíg be nem csukódott a portréajtó. Lily megbökni készült, és nevetve azt mondta:

- Csukd be a szád, mert belerepül egy kisbagoly. 

Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismerWhere stories live. Discover now