Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

20. fejezet, amelyben a Malfoyokról kiderül, hogy mindenkit tőrbe csalnak

- Vigyázzatok holnap, nehogy tőrbe csaljanak titeket. A kúria lehet, hogy üres lesz.- Beszéd közben óvatosan hátrált, majd, kiiramodott az ajtón. Könnyű dolga volt, mert a belépő – talán Dumbledore?- félreállt az útból.

– Miss Stevens volt?- kérdezte derűvel.- Mi történt?

– Albus... - Rémszem Mordon remegett az indulattól. - Ez a nő...

– Nem-nem, drága Alastor. Tudom, mit gondolsz. De bármilyen furcsa is, a bizalmam töretlen Sophia Stevensben.

– Az enyém is – jelentette ki James, mire összenéztek az igazgatóval. Mintha egymás gondolataiban olvastak volna, és James meg mert volna esküdni, hogy kedves igazgatója kacsintott is.

* * *

Sophie reszketve, izzadtan tért vissza a birodalmukba. Reg, és Pers is várt rá, izgatottan.

– Hála az égnek!- Sóhajtott Black. Piton csak megállt a járkálásban, és nézte őt, követte a tekintetével, miközben Sophie bement a szobájába és ki is jött. Ott voltak ugyanis az ereklyék: a medál, a gyűrű, a kehely.

Az ágya helyett így a kanapét volt kénytelen elfoglalni, és csendben pityergett.

– Utálnak... - nyöszörögte. Reg és Pers hosszú pillanatig egymásra nézve álltak.

– Szedd össze magad, Stevens – mondta az utóbbi. - Nem lehetsz gyenge, mert a gyengék elbuknak. És mert, azzal bebizonyítanád, hogy igaz, amit gondoltam rólad egész eddig. Hogy egy semmirekellő alak vagy, mint Potter.

– Perselus!

– Ha ő semmirekellő, akkor szívesen vagyok olyan semmirekellő, mint ő. - Nyögte. - De igazad van. Nem győzhetjük le Őt, ha elgyengülünk.- Sophie elkezdte megkeményíteni magát, és letörölte a könnycseppeit. Csak remélte, hogy egyszer meglesz az ideje annak is.

– Akkor lássuk a tervet!- Regulus úgy tett, mintha meg se történt volna ez a verbális összecsapás, és mintha nem sújtotta volna le őket az, amit Sophie mondott: le kell győzniük Őt, akit nem nevezünk nevén. És ez volt az, amit még mindig nem tudtak, hogyan teszik majd meg.

Órákon át tanácskoztak, mire mindent megbeszéltek. Ha minden jól megy, a bájitallal Sophie és Perselus veszi majd fel a Malfoy pár alakját. Visznek majd magukkal a főzetből, ha elfogyna. Átkutatják a házat, amelyet Perselus jól ismert. Ha nem találnak semmit, akkor riadóztatják Regulust és hárman kutatnak majd. Reg feladata az lesz, hogyha Malfoyék hazajönnek, akkor elterelje a figyelmet Sophiékról, akik kiosonhatnak majd. Mindezt meg kell tenniük amint eltűnnek a házukból.

– De hogyan tudjuk meg, hogy mikor mehetünk? - Mindhárman törték a fejüket.

– Sipor...

– A halott manód?- Sophie és Reg összemosolyogtak.

– Sipor!- Abban a pillantban, ahogy kimondta, megjelent a manó. Perselus hátrahőkölt. - Sipor, minden rendben?

– Ó, gazdám... már az édesanyja úgy várja haza! Azt hiszi, odalett az élete...

– Sipor, ez maradjon is így! Senki nem tudhatja meg, hogy életben vagyok, érted? Senkinek, semmilyen módon nem adhatod tudtára!

– Igen, gazdám.- Hajolt meg.- Akkor miben állhatok a szolgálatára?

– Meg kéne figyelned valamit, de titokban, hogy senki ne vegye észre!

– Igen, uram.

– A Malfoy családot. Amint az elkövetkező huszonnégy órában elhagyják a kastélyukat, megkeresel engem, és értesítesz, érted? Nagyon fontos, hogy ne késlekedj! És nagyon fontos, hogy ne szólj senkinek erről a feladatról, anyámnak se, érthető? Sipor, meg kell esküdnöd nekem, hogy soha senkinek nem beszélsz róla, semmilyen formában nem kommunikálsz senkivel! Mintha sosem kértelek volna erre, rendben?