Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

2. fejezet, avagy ki - kicsoda?

- Lily! – felkiáltottam, amint megláttam őt a folyosón. Az, hogy az előbb az igazgatói irodában voltam az időugrásom miatt, az, hogy amíg nem tudjuk meg itt létem okát, a griffendéles klubhelyiségben kell tanyáznom, hogy halottnak hittem majdnem fél órán át a legjobb barátnőmet! Mind semmivé vált. Rohantam és gyorsan megöleltem őt. – Merlinre!

- Sophie... mi a baj? Nézd, itt van James, béküljetek ki légyszives. Én szoktam vele összeveszni, nektek egyet kell értenetek! – Magával rángatott egy fiút. Egy pillanat alatt rájöttem, hogy az a srác nem James.

- Lily, ő nem James.

- Dehogynem, hát kiköpött mása... - én csak megráztam a fejem és a szemeire mutattam.

- Ó, tényleg... - felsóhajtott. – Bocsi. Elmehetsz. – Pont, mikor elindult volna, megragadta a vállát. – De akkor mégis ki vagy te?

- Én Harry vagyok! Harry P... - Holdsáp a háttérben a fejét rázta. – Csak Harry P.

- Hát ez meg milyen név? – Megrázta a fejét. – Na mindegy. Menjünk, keressük meg Jamest.

- Lily... nem lehet.

- Miről zagyválsz itt?

- Beszélhetnénk? Négyszemközt. – Behúzódtunk egy rejtett folyosóra. Elmondtam neki mindent. – Valami baleset történt. Ez a jövő... ebben a világban mi már felnőttek vagyunk. Nem tudok Jamesszel beszélni. – Lily teljesen kiakadt. Magam után húzva visszasiettünk.

- Szóval te Potter vagy. Mondd csak, helyes lett a papád? – Elvigyorodtam. Mi mást is kérdezhetne Lily a Potter-fiútól?

- Bemutatlak Remus Lupin professzornak, Lily. – Remus arcát figyelte mindenki. Én különösen. Gyorsan hullámzottak rajta az érzelmek, majd igyekezte rendezni vonásait. Láttam, rajta, hogy megtöri viszontlátni barátnőmet, és úgy megöleltem volna őt. Sajnos nem lehetett, mert most én diák voltam, ő meg tanár. Erre kellett gondolnia neki is, amikor nem ölelt meg minket.

- Professzor? Ez igen! Gratulálok, Remus! Kitalálom, mit tanítasz! Sötét varázslatok kivédését!

* * *

Délután végre beszélhettünk McGalagony professzorral is. Mennyit idősödött, mióta utoljára láttam! Bár ezen nem kéne meglepődnöm, tekintve, hogy mennyi év telt el. 

- Ezek lesznek az órarendjeik, Stevens – mély levegőt véve tartott egy kis szünetet-, és Evans kisasszonyok! – Mivel a griffendélesek nagy része órán volt, a klubhelyiségben beszélgettünk, a kényelmes fotelekben elterülve. – Kötelesek minden órán részt venni, és betartani a házirendet, ahogy eddig is. -Azt hiszem, a magatartásunkra utalt, a múltban. Vagyis az én jelenemben. Jaj, de bonyolult! - Az ötödikesekkel lesznek beosztva, amíg itt vannak. – Bólintottam, jelezve, hogy tudomásul vettem. – Holnap pedig, hivatalosan is találkoznak a bájitaltan professzorral, és azt szeretném, ha együttműködnének vele. Mindenben, Stevens.

- Tanárnő! Hacsak nem Piton az, akkor...

- Pontosan ezért utasítom erre, Stevens. Tisztában vagyok azzal, hogy a múltban milyen konfliktusos volt a viszonyuk, de mint az iskola tanára, Piton professzor a hivatalos bájitalfelelős. Az emlékvizsgálat megmutatja majd, hogy válóban a bájital felelős-e a történtekért, és ha igen, Piton professzorral együtt kell működniük.