Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

18. f., amelyben túl sok a kígyó

Látja a kígyó méregtől csöpögő fogát, és tudja, eljött a vég. Ha nem a kígyó, akkor a háta mögött levő fekete fenyegetés fogja megölni őt, ez biztos. 

A kígyó már hatalmasra tátja a száját...

Hát ennyi volt. Nem lesz több kutatás, gyűjtés, horcruxpusztítás. De nincs több titok sem.

De nem tudja elmondani Siriusnak sem az érzéseit. Sirius! 

A kígyó szájában mégsem a lába, hanem a válla tűnik el. Fáj, a könnye csorog. 

Sirius! - kiáltja, miközben kinyitja szemét.

* * *

- Sirius! - A valóságban a kiáltása csak rekedt suttogás. Úgy zihált, mintha maratont futott volna. Izzadt volt, és furcsa, csípős szag terjengett a szobában: a bájital szaga, amivel átitatták a kendőt a fején, a csuklóján és a lábán. Valaki ült az ágya mellett, és ébredésére felpattant.

- Black! - Kiabált az ismeretlen alak, miközben alaposan szemügyre vette őt.

- Igen? - dugta be a fejét valaki az ajtón.

- Sirius?

- Nem, Regulus. Hála Merlin, hogy felébredtél, Sophie! - Lassan, mintha emlékek lennének, képek foszladoztak az elméjében.

- Mi történt? Nem... emlékszem.

- A bűbáj hatása. Mire emlékszel?

- Egy rózsabokorra... halálos fenyegetés a hátam mögül... egy kígyó előttem... - Regulus kelletlenül pillantott a köpenyesre.

- Ha elmesélem a történetet, kérlek, ne legyél mérges. És ne feledd, a kendőkre szükség van. Semmi hirtelen mozdulat, mert eltörött három bordád, megsérült a kulcscsontod, és tele vagy kék-zöld foltokkal is. A csonttöréseket már helyre hoztuk Perselusszal.

- Perselus? Piton?- A csuklyás alak levette köpenyét.- Reménytelen, megmozdulni sem tudok. Reg, biztos, hogy mellettünk van?- A férfi lassan bólintott. - Akkor mesélj.

- Nem tudok minden részletet, mert miután szétváltunk, én két halálfalóval harcoltam egyszerre. Aztán... hallottunk egy hatalmas sikolyt a lugas felől. Te odatartottál, ezért nagyon féltem... Az egyik csuklyás is eltűnt, eliramodott a lugas felé. Utólag derült ki, hogy Perselus volt. Nem mehettem utána, mert még harcoltam Alexszel, de hamar kiütöttem. Módosítottam az emlékeit, hogy ne emlékezzen rám, vagy a harcra. Utána elrohantam Perselus után, de mire odaértem a fához, te már a földön feküdtél, eszméletlenül, mögötted egy másik nő, Natasha volt és ő melletted térdelt.- Ezzel egy gesztussal átadta a szót a másik férfinek.

- A Nagyúr vezényelt minket több helyszínre, Kígyósra is. Nem hívtunk erősítést, mivel ott voltunk többen is. Miután meghallottam a kiáltást, egyből rohantam. Nem szeretem a kiegyenlítetlen harcokat, amit találtam pedig az volt, mert éppen meg akartak téged támadni, miközben egy kígyó elől hátrálhattál. A kígyó nem jött ki a takarásból, de a nő igen, és ez nagyon nem tetszett nekem. Ezért küldtem rá egy átkot, ami súrolt téged, és összeestetek mind a ketten.

- Harcoltam... Natashával. Egyre keményebb átkokat szórtunk egymásra. Mi lett vele?

- Meghalt.

- Ó, ne! Miattam történt. A ládát mentettem helyette, és ezáltal odalett az élete. Megmarta a kígyó.

- Nem a te hibád! Ezt vésd az eszedbe. Ez egy háború. Hullanak az emberek.

- Ez nem ilyen egyszerű! - Több, vagy nagyobb ellenkezésre nem futotta. Fáradt volt és fájtak a végtagjai. Fájt a lelke is.

- Eltemettük. Egy jeltelen sírba, Rózsika mellé.

- Mikor Regulus odaért, azt vizsgáltam, életben vagy-e. Életben voltál. Idehoztunk. Én rögtön utána dehoppanáltam a faluba és megírtam, hogy minden rendben. Most úgy tudják, hogy csak vaklárma volt az egész. Ha Natashát keresni kezdik, rá tudjuk fogni a láda elrablását. Elszökött, és vége. És most, tartoztok egy magyarázattal még nekem.

Sophie sóhajtott egy nagyot. - Miért is?

- Mert megmentettem az életed. Én főztem a bájitalt, Stevens, amitől észhez tértél. - Sophie kérdő tekintettel nézett Regre, aki sietett a magyarázattal.

- Nem mondtam semmit neki, mert kettőnkre tartozik az egész. - Sophie szemekkel kommunikált Reggel.

- Nem felejtheted el, hogy megbízunk benned. Teljesen. Amit megtudsz most, bizalmas információ, amit csak ketten tudunk. Senki, még Dumbledore sem tudja, és nem is tudhatja. A Nagyúr meg végképp nem. - Bólintott. – Mit tudnál?

- Mi a doboz tartalma?

- Egy kehely. Hugrabug kelyhe.

- Sötét varázslatot éreztem rajta.

- Mert bemocskolták. A Nagyúr tette. Horcrux. Mond ez neked valamit?- Sophie köhögni kezdett, így Reg vette át.

- A Nagyúr... hetet akar készíteni belőle szerintünk. Eddig nem tudjuk, mennyi van belőle meg. Három már nálunk van. Egynek tudjuk a helyét, kettőt még keresünk.- Ismét összenéztek. Piton hallgatott.- Nem kérünk olyat, hogy társulj velünk, Perselus. De a diszkréciódra számítunk.

- Tehát... a lelke darabjait őrzi... most, hogy így nézzük... lehet, hogy tudok segíteni nektek. Az egyik egy füzet lesz. Egy határidőnapló. De az már nincs nála.

- Hát hol lehet?

- Malfoyéknál. - Sophie és Reg teljesen letaglózott.

- Hányadika van?

- Huszonharmadika. Miért?

- Nem kéne most ilyennel törődni... tervet készítsünk!

- Te jó ég, három napja eszméletlen voltam? Fel kell kelnem!- Regulus készen állt lenyomni őt.- Akkor hozzátok ide a táskám! A franc essen bele, holnap van a támadás! Össze kell szednem magam.- mondta a nő, és visszahanyatlott a párnára.- Bár, három nap eltűnés után, sőt, így öt nap már, esélyem se lesz Rémszemmel szemben.

- Egyértelmű, mit kell tennünk, nem? Belopózni a kúriába, mint Lucius és Narcissa, és kinyomozni hol van. Reg, te ismered a kúriát, nem?

- Annyira nem.

- De én ismerem – mondta Perselus.- De hogy jutunk be, hogy az átkozott házimanójuk ne szúrjon ki minket?

- Százfűlé főzettel.- Vigyorgott Sophie, az oldalát fogva.- Sose tudjátok meg, hány izom munkája kell egy kis mosolyhoz.

- Holnap végre is tudjuk hajtani az akciót. Még ma szerzünk Regulusszal mintát. Mire a támadás rajtuk üt, már nálunk lesz a napló.