Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

10. fejezet, amelyben főhősnőnk újabb látogatást tesz a gyengélkedőn

- Igazad volt, ez tényleg nem lehetett álom. És hagy mondjak egy érvet: nem vagyok ennyire fantáziadús, hogy ilyet kitaláljak. - Sokáig kellett várnunk, hogy újra beszélhessünk a kis kalandunkról, de a könyvtár egy rejtett zugában megtaláltuk a lehetőséget. Igaz, a bájitaltan házink ment rá a beszélgetésre.

- Látod? –Bólogatott. Nagy nehezen sikerült csak meggyőznöm erről őt, bár nekem a gondolataim már máshol jártak. Lily követte a tekintetemet, és meglátta Remust, aki a könyvek között kutatott. Vajon mi után? - Azt hiszem, csókolóztam Remusszal.

- Milyen érzés volt? Sosem kérdeztem. - Meglepődve pillantottam rá. - Várj, mi? Én ezt honnan veszem? – Biztonságban, kb. tíz méterre ültünk tőle. Néztük, ahogy felkapta a fejét, majd elindult kifelé a könyvtárból. Hova megy? És miért hagy mindent maga után?

- Követem. - Lily néma beleegyezésével elindultam, ő pedig elkezdte írni a dolgozatát. Láttam, ahogy James, Sirius párbajoznak néhány mardekárossal. Piton épp egy utolsó átkon morfondírozik, amit a térdelő Jamesre szórna. Remus hozzájuk siet. Mi történhetett velük? Piton képes lenne megátkozni a térdeplő fiút, miközben annak már így is valami baja van?

Honnan jött az a gyilkos indulat, ami elfogott, nem tudom. De még órákkal az eset után is éreztem, amikor elmesélték, mit tettem. Ordítva, egyenesen Piton felé rohantam, és ököllel megütöttem. Ő ettől elvesztette az egyensúlyát és elejtette a pálcáját. Hogy lepődhetett meg, amikor úgy szaladtam? A torkánál fogva megragadtam, neki toltam a falnak, és olyat behúztam, hogy visszapattant afeje, ismét bele a még felhúzott öklömbe.

- Kér mégvalamit, professzor úr? Hm? Kell még? – Meglökött, felkapta a pálcáját, és elszaladt a másik irányba. – Meg ne lássalak még egyszer a barátaim közelében, te szemétláda! – ezt még utána kiáltottam... mielőtt elájultam.

*****

- Felébredtél, harcos amazonunk? – Lassan, nagyokat pislogtam.

- Az Amazonas állítólag nagyon szép... szívesen elmennék oda egyszer. Elvisztek? - Válaszukban ott bujkált egy mosoly is.

- Nagyon megijesztettél, Sophie.

- Lily! Én, sajnálom. – Szomorú lettem, hogy riadalmat okozok a barátaimnak, közben pedig nagyon megörültem barátnőmnek.– Én... mi történt velem? Rosszul lettem?

- Mire emlékszel? - kérdezte, mintha csak csevegne. Rossz előérzetem támadt, bár ez a hangneme nem sejtetett rosszat, de igaz, jót sem.

- Stevens! –csattant egy hang. A gyógyító közeledett. – Elengedné végre Mr Lupint?

- Hogy? 

- Nem kell, Madame Pomfrey. Így már kényelmes. - Összerezzentem barátom hangjára, ami mögülem hangzott. 

- Jaj, ne haragudj, Holdsáp...– Észre sem vettem, hogy a karját szorítottam. Egyből elengedtem őt. - Inkább meséljétek el, mit csináltam?

- Hát, nem egészen tudom, hogyan bukkantál fel. - James elmélázva kezdett bele. - Rohanva és ordítva közeledtél, és olyat behúztál Pipo... Pitonnak, hogy minden hang nélkül elszaladt a másik irányba.

- Azt kérdezted tőle, hogy "kér-e még valamit, professzor?" - Sirius felnevetett. - Megeszem a varázspálcám, ha belőle valaha tanár lesz... - Jelentőségteljesen néztem Lilyre, legalább is próbáltam. A szédülésem és a fájó hasam nem hiszem, hogy engedte. 

Nem is nagyon figyeltem többet a fiúkra, azon gondolkoztam, mibe és hogyan fogom beavatni Lilyt. Olyan sok mindent tudtam meg az állítólagos kómám alatt, hogy még minden zsibogott odabenn. Most már csak az a kérdés, mihez kezdek a rengeteg információval. Miután a Tekergők elmentek, Lilyvel szabadon diskurálhattunk.

- Lily. Én... még nem tudom hova tenni a történteket. De azt hiszem, sokkal jobban kell vigyáznom, nem lehetnek ilyen kimaradások. – Suttogóra fogtam a hangom. –Beszéltem az öreg Dumbledore-ral. Azt mondta, hogy... lehetséges, hogy... hogy az zavart meg minket, amit megtudtunk.

- Ezt eddig is sejtettük! De, mégis elájultál, én pedig nem!

- Azért lehetett ez, mert beleszerettem Holdsápba.

- Ez butaság!

- Várj, nem érted! Sosem gondoltam Rá úgy, mint.. érted, mint lehetséges páromra. De az, amit átéltem vele... lehetséges, hogy új helyzetet teremtett, aminek eredetileg nem szabadott volna megtörténnie. Mert ez mást hoz be az életünkbe. - Szünetet tartottam, mert a madame gyógyszert hozott nekem.

- A diri azt mondta, hogy amikor utoljára hallottak felőlem, az még nagyjából Tudodki eltűnése előtt volt. Sirius Black menyasszonya voltam. – Lily elsápadva kapta a szája elé a kezét. Kezdte kapizsgálni azt, amit el akartam mondani.

- Azt mondtad, Remus azt mondta, hogy hiba volt! De akkor ő, miért nincs rosszul?

- Tényleg! El is felejtettem ezt. Szerintem azért, mert ő nem vándorolt az időben. Lehetséges az is, hogy valójában én sosem tudtam az ő érzelmeiről! Én,Dumbledore -hoz mentem egyből, amikor elájultam...

-  Mibe keveredtünk! Sophie!

- Ezt senki nem tudhatja meg... lehet, hogy nem is jövő, hanem egy alternatív világ...ha ezt valaki megsejti, akkor, annak végzetes következménye lehet.

- Más történt? –Én csak megráztam a fejem. Pedig annyi minden, amit nem mondhatok el. 

- Azért, tudod, elég szomorú, hogy a fiúk milyen hamar túlléptek rajtam. – Témát váltottam, csalódottságot tettetve. Érdekes, Lily engedte a dolgot, pedig néha makacsabb tud lenni Jamesnél is. Rosszallásom jele volt, hogy ingattam a fejem. – Úgy hallottam, Remus viharos kapcsolatba keveredett valakivel... egy lánnyal.

- Kivel?

- Sirius másodunokahúgával.

- Micsoda? –Elnevettem magam. Bólogattam.

- De legalább egy valamit biztosan tudhatunk, Lily. Sirius sosem volt áruló. Sőt... - kirázott a hideg, ahogy belegondoltam abba, amit meséltek róla. Szerintem teljesen belezúgtam a felnőtt énjébe is. Csak el ne szúrjam itt és most!