Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

14. fejezet, amelyben már nincs több idő a hallgatásra

"Egy titkot néha úgy lehet a legbiztosabban megőrizni, ha titokban tartjuk, hogy titok."

* * * * * 

Azt a tényt, hogy a Potter családot el kell rejteni, többen is tudták. Nemcsak James legközelebbi barátai, hanem több rendtag is. (A miértjét pedig még jóval kevesebben.) De azt, hogy hová költöznek be, azt két embernél többre nem akarták bízni. Azaz nem tudhatta, csak Albus Dumbledore és Sirius Black.

Ám azt, amit Sirius kifőzött, nem tudhatta senki. Dumbledore sem. Sophie sem. Ez a titok hatással volt a fiatal nő döntéseire is.

Az erős villanyfényt hamar meg lehetett szokni, de Sophie-t, aki napok óta a félhomályban létezett, mintha egyre jobban bántotta volna.
Nem beszélve a tekintetekről, amik követték, vizslatták őt. Ellenségesen, érdeklődően, óvván őt... vagy éppen a szívmélyén, titokban, de riadtan. Ha akarja, Peternek vége lehet egy pillantás alatt. Sophie jól tudta ezt. De vajon akarja-e? A fiatal férfi is sok fejtörést okozott neki miután árulása miatt érzett indulatait legyűrte. Arra jutott, Peter árulásáról nem szól egy szót sem.

- Nem akartam, hogy megbélyegezzenek. Sosem léptem volna be a seregébe, és nem engedelmeskedem neki, ebben mindenki biztos lehet.- Felidézte az eseményeket, bármilyen nehezére is esett. Ahogy ismételten odaképzelte magát (hiszen újra és újra lejátszódott a fejében a szörnyű eseménysorozat, amivel önmagát is gyötörte) a sebei sajogni kezdtek. Észre sem vette, hogy a hasát kezdi simogatni beszéd közben.- Fogalmam sincs, miért raboltatott el – mondta lassan. Emlékszik a riadalomra, hogy vajon megtudta-e, mire vadásznak? - Talán csak információt akart a rendről. És, meggyengíteni Titeket – utolsó mondatát a szerelmének címezte. - Hiszen készültök... nos, én nem adtam semmilyen információt neki. A napok teljesen összefolytak, és nem tudom, hogy meddig lehettem eszméletlen...- Peter talán meg tudná mondani. Ez járt a fejében, de türtőztetnie kellett magát. Így viszont mennyit áruljon el? - Ezzel a „kis jellel" hoztak vissza az életbe.

Eddig maga elé meredt, de most szétnézett, mintha egy arcot keresne. Egy pillanatra Féregfark szemébe nézett. Ezzel talán újabb lehetőséget ad neki, hogy egymás ellen ugrassza a barátaikat, folytassa árulását, de kockáztatnia kellett. Amíg Peter elvan a maga kis világában, addig ő törődhet a maga terveivel: végképp megsemmisíteni a horcruxokat, és Őt.

Regulust nem hozhatja szóba.

- Látja, Alastor? - kérdezte James, Lilyt átkarolva.

- Persze. Adott egy fiatal, esküvőre készülő, okos nő, akit senki nem tudja, miért, elrabolnak a sötét varázslók, majd legalább egy heti kínzás után készít magának egy zsupszkulcsot, talál egy ereklyét- „Ne!" gondolja Sophie-, és el akarja hitetni, hogy hirtelen nem ért semmit. Hát persze – a pálcáját fenyegetően előre tartja. - Miss Stevens, engem nem ver át. Az igazat!

- Dehát ez az igazság! - kiált fel, de hangja elhaló. - Sosem szolgáltam sötét varázslót, és nem is fogok. Az életemet tenném rá, Rémszem! Azt illetően, hogy miért raboltak el, miért engem és miért most, csak találgatni tudok. Ezer ötletem van, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbbek, de a legvalószínűbbeket elmondtam. Sajnos - fintorodott el-, ott sem közölték egyértelműen, van-e kiváltságos oka a kínzatásomnak.

- A zsupszkulcsra tényleg nincs magyarázat – böki ki Peter, de mintha csak elszólás volna. Sophie nagyon nem akart erről beszélni, és keresztüldöfte pillantása az egérszerű férfit. Többeknek feltűnt, de szóvá tenni már nem volt idejük

- Hacsak... - vág közbe Dumbledore. Úgy tűnik, megelégelte a nő kérdőre vonását.- Hacsak nincs egy kémünk az ellenség védvonala mögött, aki segíthetett.

Ó, igen. A rejtélyes kém, akire az igazgató olyan sokat utalt már, de nem volt hajlandó felfedni a kilétét. Sophie feltételezte, hogy nem Regulusra utal az igazgató. Mindenesetre, többen is úgy vették, hogy a vallatásnak, vagyis a „baráti kikérdezésnek" ezennel vége is van. A legtöbben lassan elmentek, Sophie pedig csak várt. Sirius ott ült mellette. Peternek el kellett mennie a mosdóba, és a nő ezt az alkalmat választotta, hogy Dumbledore-hoz forduljon.

- Albus, szeretnék Önnel beszélni. Négyszemközt, ha lehetséges.- Sirius azonban nem hagyta szó nélkül, hogy menyasszonya milyen határozott lett.

- Mi az, amiről mi nem tudhatunk? Köze van ahhoz a medálhoz, ami nálad volt?
- A medál nálam volt? Hol van most?- fordult egyből Sirius felé.- Tapmancs...- mondta kérlelően.- Hol van a medál?
- Itt.- James odatette az asztalra.
- Köszönöm. Tudja mi az, igazgató úr? – Ő a medált a láncánál fogva felemelte, és hol azt, hol Sophie-t vizsgálgatta gyanakvóan. – Nos? – közben a kezével intett, és egy kakaó kezdett készülni. Leült a székre.
- Mondd már el!
- Elég veszélyes titkolózni a barátaid előtt, Sophie!
- Ez, Sophie hűségének záloga. – A nő csak ingatta a fejét, miközben elsüllyesztette a zsebébe a medált. Időközben kész lett a kakaója, és azt szürcsölgette. Így telt el kb. öt perc.

Előbb-utóbb most már ki fog derülni, hogy horcruxokra vadászik, talán az is, hogy nem egyedül. Mégis, ez nem volt a megfelelő idő és nem a megfelelő hely, hogy kitárgyalják a részleteket, sőt egy fontosabb téma elő is bukkant, Sophie számára szinte a semmiből.

- Nos, ha mi nem hallhatjuk – Jamesnek hamar leesett a tantusz-, aminek az okát nem értem, hiszen tudod jól, hogy mindig számíthattál ránk, akkor el is megyünk. Harry egyébként is nagyon nyűgös volt ma.
- Tényleg, ti azért jöttetek, hogy meglegyen... ? - érdeklődött.
- Nem, még nem. Most még csak tárgyaltunk a részletekről. De ne haragudj, többet nem mondhatunk, senkinek, és neked sem.
- James, meg kell értened!
- Nem bízol bennünk, Sophie. És bármennyire szeretlek Húgomként, ez rosszul esik, mert én mindig bíztam a szavadban, ahogy most is. - A bal alkarjára pillantott, ahogy szemben álltak. Ott volt kezében az alig négy hónapos kisfia is.
- Ágas! Amint lehet, mindent el fogok mondani, és bármit kérdezhettek tőlem, becsszó.

Ám, amint a helyiség kiürült, szomorú lett. Semmit nem kellett elárulnia végül, amit nem akart, és ezért kis elégedettséget érzett. Peternek valószínűleg sejtelme sem volt arról, hogy mardekár medálja nála van, és továbbra sem tudja senki, hogy a férfi kém. Azonban ennek a hallgatásnak nagy ára van: csalódást kellett okoznia, a barátainak, akik a családot jelentették számára.