Időugrás - Az erő, amit a Sötét Nagyúr nem ismer

24. fejezet A vihar is mindig elcsendesedik

Sziasztok Kedveseim! Felújítottam egy kicsit ezt a fejezetet, kiegészítve itt-ott, hogy több mindenre adjon információt. És hogy legyen egy kis vihar is... a paradicsomban. Puszii és köszi, hogy olvassátok/olvastátok! V.

Az elkövetkező napok nagy izgalommal teltek. Sophie-nak be kellett volna feküdnie a Szent Mungóba, de nem akart - nem akart kimaradni semmiből, ami a csata utáni zűrzavar után keletkezett. 

A Reggeli Próféta másról sem cikkezett, csak arról az ismeretlen nőről, és két halálfaló férfiről, akik nem sajnálva az életüket, szembeszálltak Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén hatalmával. Kifürkészték titkait és állítólagos gyengeségeit, amit senki más nem tudott addig megtenni, és azokon keresztül támadták le őt, halloween előtt néhány nappal. 

- A Próféta még sosem volt ilyen vastag - dobta félre az újságot Sophie. Szavait az éppen belépő Perselusnak címezte, aki leült mellé. A férfi nagyon nyúzott arca már első pillantásra feltűnt mindenkinek, de még így is jobb színben volt a nőnél, aki számtalan kötést viselt a testén és éppen erősítő főzetet kortyolgatott. Naponta háromszor kellett neki ezt tenni, és bár pocsék íze volt, mindig volt valaki, aki felügyelte őt. - Nézd meg - vigyorgott a férfire. - Kik lehetnek vajon a csodálatos megmentőink? 3. oldal, Miért akart Tudjukki megtámadni egy gyermeket? Elméletek egy bizonyos jóslatról... 6. oldal, Ki akarta bántani a Potter családot - és miért? 9. oldal, Az azkabanba kerültek névsora - Botrány! Köztiszteletben álló emberek is... 10.oldaltól.. - folytatta volna  felsorolást, de Perselus ingerülten félbeszakította.

- Elég legyen! Inkább idd ki a bögrédet, mert még a végén szerencsém lesz és bajod esik... - Ehhez hasonló kedvességet nem is várhatott volna senki Pitontól.

- Jó reggelt! - köszönt Regulus is, kilépve a vendégszobából. - Hát ti hogyhogy ébren vagytok?

- Nem tudtam aludni - motyogta Sophie, és a szeme alatti karikák valóban erről árulkodtak. Rémálmai voltak már régóta, és ez a mostani, mindennél erőszakosabb volt. 

- Ne haragudj... - Regulus odaült mellé a másik oldalára egy bögre kakaóval, és halkan beszélgetést kezdeményezett. - Még nem tudtunk beszélni, de szeretnék. Engem... gyötör a bűntudat, amiatt, ami történt. Hogy megkínoztalak. 

- Ne viccelj, Reg. Egy pillanatig sem gondolhatod, hogy mérges vagyok rád amiatt, vagy haragszom. Nem te kínoztál meg, hanem Ő! - Kicsit megemelte a hangját is. 

- De mondhattam volna nemet is.

- Hogy te is meghalj? - Sophie ciccegett. - Na, azt már nem! Jól tetted. Regulus, olyan vagy, mintha a testvérem lennél, és úgy szeretlek. Ha elveszítettelek volna... 

- Bocs, hogy zavarok - morogta a belépő Sirius, akinek elszállt a magára erőltetett jókedve, amint meglátta a triót. Ő ugyanis annyit hallott a beszélgetésből, hogy "szeretlek. Ha elveszítettelek volna..." - Nem akarom a turbékolást megzavarni - mondta ismét, mikor leült, látva, hogy elhallgattak.

- Turbékolást? Miről beszélsz?  

- Sirius, valamit tisztáznunk kell. - Sophie előrehajolt a székben, egyenesen Sirius szemébe nézett. - Te vagy az egyetlen férfi az életemben, akit valaha igazán SZERELEMMEL szerettem, fogd már fel! 

- Persze, akkor mi volt az előbb az a mondat Regulusnak? Nem elég egy Black, neked kettő kell? - Mutogatott magukra. 

- Igen, kettő kell! Regulust úgy szeretem, mintha a testvérem lenne! Nagyon sajnálom, ha ezt nem tudod felfogni! Az életünket kockáztattuk, nemcsak a célunk miatt, hanem egymásért is! Nem is egyszer, nem is véletlenül - mindketten tudtuk, mit vállalunk be! - Regulus közbe akart szólni, de Sophie izzó tekintete láttán meggondolta magát. - Téged pedig, szeretlek, hatodikos korom óta! De ha neked kevés - a hangja megremegett-, kevés az, amit adni tudok, akkor, tudod mit? Meggondoltam magam! Visszaadom most a hülye gyűrűdet, add annak, akinek csak akarod! Végeztem veled! Örökre! - kiáltotta, majd lekapta a nyakláncát, és hozzávágta Siriushoz. A nyakláncon függött a jegygyűrűje.